El: hazai pályán kapott ki a Milan; megtört az Arsenal átka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.25. 20:57
null
Hazai pályán bukott Gennaro Gattuso csapata (Fotó: AFP)
Az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában a Real Betis legyőzte az AC Milant, az Arsenal pedig története során először nyert tétmérkőzést Portugáliában.

Gennaro Gattuso csapata a hétvégén kikapott a városi rivális Intertől, és a derbi után arról pletykáltak Olaszországban, hogy veszélyben lehet a korábbi ikonikus játékos állása. Hiába volt hibátlan a forduló előtt az Európa-ligában a milánói gárda, a bajnokságban csak a 12. helyen áll, igaz, három pontra az ötödik helytől.

A Real Betis elleni meccsen lehetett volna feledtetni az Inter elleni fiaskót, ám a spanyolok jó játékkal 2–0-ra nyertek. Teljesen jogosan, hiszen többet is volt náluk a labda és gólszerzési lehetőségük is több akadt, Giovani Lo Celso ráadásul szépségdíjas gólt szerzett.

Patrick Cutrone a 83. percben szépíteni tudott, de későn ébredtek a vörös-feketék. A Milant ebben a szezonban először verték meg két egymás utáni tétmérkőzésen.

A csoport másik meccsén a Dudelange is hazai pályán szenvedett vereséget, a luxemburgi gárda az Olympiakosztól kapott ki.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
F-CSOPORT

AC Milan (olasz)–Real Betis (spanyol) 1–2 (Cutrone 83., ill. Sanabria 30., Lo Celso 54.)
Kiállítva: Castillejo (94., Milan)
F91 Dudelange (luxemburgi)–Olympiakosz Pireusz (görög) 0–2 (Toroszidisz 66., Fortunisz 81.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Betis 3 2 1
5–1 +4 7
2. Milan 3 2 1 5–3 +2 6
3. Olympiakosz 3 1 1 1 3–3 0 4
4. Dudelange 3 3 0–6 –6 0

Idegenben, portugál ellenfelekkel szemben nem igazán megy az Arsenalnak, amely amellett, hogy sohasem nyert még a délnyugat-európai országban, a legutóbbi három ilyen meccsét egyaránt elveszítette: a hat kapott mellett csak egy gólt szerzett az angol együttes.

A hétfőn sorozatban tizedik tétmeccsét behúzó Arsenalnál több helyen is változtattak a Leicester elleni kezdőhöz képest, a legnagyobb meglepetést Granit Xhaka balhátvédként való szerepeltetése jelentette, igaz, a svájci a hétfői találkozón már belekóstolhatott ebbe a szerepkörbe.

A Sporting elleni első félidőben egyedül Nani lövése okozott nagyobb riadalmat a mezőnyben stabil, elöl azonban Danny Welbecket és Pierre-Emerick Aubameyangot játékba hozni nem igazán tudó vendégeknek, akik a szünet után eggyel magasabb fokozatba kapcsoltak, s bár Welbeck fejes gólját még lökés címén nem adta meg a játékvezető, az angol támadó a 77. percben kíméletlenül kihasználta a helyzetét, és ez elégnek bizonyult a sorozatbeli tizenegyedik győzelemhez.


E-CSOPORT

Qarabag (azeri)–Vorszkla Poltava (ukrán) 0–1 (Kulacs 48.)
Sporting CP (portugál)–Arsenal (angol) 0–1 (Welbeck 77.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Arsenal 3 3

8–2 +6 9
2. Sporting CP
3 2
1 4–2 +2 6
3. Vorszkla Poltava 3 1
2 4–6 –2 3
4. Qarabag 3

3 0–6 –6 0

A B-csoportban a Willi Orbán által vezetett RB Leipzig hazai pályán fogadta a Celticet. Matheus Cunha révén a 31. percben megszerezték a vezetést a lipcseiek, majd négy perccel később Bruma góljával meg is duplázták az előnyüket. A második félidőben nem született több gól. Ezzel a győzelemmel a Leipzig továbbra is a tabella második helyén áll és elhúzott a harmadik Celtictől.

A hazaiak kapujában ezúttal sem Gulácsi Péter állt, a magyar válogatott kapust most sem nevezte az El-keretbe Ralf Rangnick vezetőedző. A Lipcse másik magyar légiósa, Willi Orbán végigjátszotta a mérkőzést.

A csoport másik meccsén a 34. percben Munasz Dabbur szerezte meg a vezetést a Salzburgnak a Rosenborg ellen. Az osztrák gárdából az 53. percben Hannes Wolf egy szép szóló után talált a trondheimiek kapujába, megduplázva a hazaiak előnyét. Az 59. percben Dabbur büntetőjével már 3–0-ra vezetett a csapat. A későbbiekben nem változott az eredmény, így a Salzburg folytatta remek sorozatát, és százszázalékos mérleggel vezeti a csoportját.

Szoboszlai Dominikot nem nevezték a Salzburg keretébe.

B-CSOPORT
Salzburg (osztrák)–Rosenborg (norvég) 3–0 (Dabbur 34., 59. – 11-esből, Wolf 53.)
RB Leipzig (német)–Celtic (skót) 2–0 (Cunha 31., Bruma 35.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Salzburg 3 3 9–3 +6 9
2. RB Leipzig 3 2 1 7–4 +3 6
3. Celtic 3 1 2 2–5 –3 3
4. Rosenborg 3 3 1–7 –6 0

Az A-csoportban hiába fordított a Bayer Leverkusen a Zürich otthonában, így sem nyert, a svájciak végül 3–2-re diadalmaskodtak és nagyon közel kerültek a továbbjutáshoz. Ugyanebben a kvartettben az AEK Larnaca hazai pályán ikszelt a Ludogoreccel.

A-CSOPORT
Zürich (svájci)–Bayer Leverkusen (német) 3–2 (Marchesano 44., Domgjoni 59., Odey 78., ill. Bellarabi 50., 54.)
AEK Larnaca (ciprusi)–Ludogorec Razgrad (bolgár) 1–1 (Larena 25. – 11-esből, ill. Lukoki 7.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Zürich 3 3
5–2 +3 9
2. Bayer Leverkusen 3 2 1 9–7 +2 6
3. Ludogorec 3 1 2 3–5 –2 1
4. AEK Larnaca 3 1 2 3–6 –3 1

A C-csoportban a Zenit a 26. percben hátrányba került a Bordeaux ellen, amikor egy beadást követően Jimmy Briand bólintott a szentpéterváriak kapujába. A hazai pályán játszó orosz együttes azonban még a szünet előtt egyenlíteni tudott, a 41. percben Artyom Dzjuba fejesét nem tudta védeni a vendégek kapusa. A 85. percben a hazaiak Daler Kuzjajev góljával megfordították a mérkőzést, és így megszerezték a győzelmet.

A Köbenhavn–Slavia Praha mérkőzésen a gól nélküli első játékrészt követően már a második félidő első percében megszületett a vendégcsapat révén az első találat: egy lapos beadás után Jan Matusek talált be. Nem született több gól, így a Slavia Praha örülhetett az összecsapás végén.

C-CSOPORT
Zenit (orosz)–Bordeaux (francia) 2–1 (Dzjuba 41., Kuzjajev 85., ill. Briand 26.)
FC Köbenhavn (dán)–Slavia Praha (cseh) 0–1 (Matusek 46.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Zenit 3 2 1
4–2 +2 7
2. Slavia Praha 3 2 1 2–1 +1 6
3. Köbenhavn 3 1 1 1 3–3 0 4
4. Bordeaux 3 3 2–5 –3 0

A D-csoportban az Anderlecht egy szép támadás után Zakaria Bakkali révén szerezte meg a vezetést a 35. percben a Fenerbahce ellen. Az 50. percben Bakkali második találatával már kettővel mentek a hazaiak. A Fener azonban nem adta fel és nyolc perc alatt ki tudott egyenlíteni Michael Frey és Hasan Ali Kaldirim góljaival. A hármas sípszóig maradt a 2–2, azaz pontosztozkodással zárult a találkozó.

A kvartett másik találkozóján a Spartak Trnava fogadta a Dinamo Zagrebet. A nagyszombatiak a 35. percben egy védelmi hiba után Ali Gorbani góljával szerezték meg a vezetést. A Zagreb a 65. percben Mario Gavranovic révén egyenlített, majd a 77. percben meg is szerezte a vezetést Mislav Orsic góljával. A későbbiekben nem változott az eredmény, így idegenben csente el a három pontot a horvát csapat.

D-CSOPORT
Anderlecht (belga)–Fenerbahce (török) 2–2
(Bakkali 35., 50., ill. Frey 54., Ali Kaldirim 58.)

Spartak Trnava (szlovák)–Dinamo Zagreb (horvát) 1–2 (Gorbani 35., ill. Gavranovic 65., Orsic 77.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dinamo Zagreb 3 3
8–2 +6 9
2. Fenerbahce 3 1 1 1 5–6 –1 4
3. Spartak Trnava 3 1 2 2–4 –2 3
4. Anderlecht 3 1 2 2–5 –3 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik