El: Haruna Garba nem tudta, hogy a gólja születésnapi ajándék volt Herczegnek

Vágólapra másolva!
2019.07.12. 06:55
A Debreceni VSC 3–0-s előnnyel utazhat a Kukësi elleni Európa-liga-selejtező visszavágójára. A hazai mérkőzés után a három hazai gól két gólszerzőjét szólaltatta meg az NSO Tv. Az első debreceni mérkőzésén betaláló Haruna Garba elmondta, nem tudta, hogy Herczeg Andrásnak születésnapja volt csütörtökön. A duplázó Varga Kevin pedig óva intett attól, hogy máris a Torinóra gondoljon a csapat. 

„Nem tudtam, hogy születésnapja van a mesternek. De azt hiszem, anélkül, hogy tudtam volna, az egyik legnagyobb születésnapi ajándékot adtam neki
mondta a Haruna Garba, aki a nyáron igazolt a DVSC-hez, az új csapatában első tétmérkőzését játszotta, s becserélése után két perccel gólt szerzett.– Nagyszerű pillanat volt ez számomra, nagyon jó érzéssel töltött el. De ami ennél is fontosabb, hogy az első gólunk megadta a lökést ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést. Természetesen az, hogy csatárként az új csapatomban az első hivatalos meccsemen betaláltam, nagyon jó érzés.”

A nigériai támadó hozzátette, nem szabad elhinniük, hogy ez a párharc már lefutott. Példaként az FC Barcelona és a Liverpool FC emlékezetes Bajnokok Ligája-elődöntőjét említette.

A duplázó Varga Kevin – aki videónkban mindkét találatát felelevenítette, továbbá beszélt arról is, hogyan élte meg első nemzetközi kupamérkőzését – ugyancsak óva intett attól, hogy bárki már a következő ellenfélre, a Torinóra gondoljon.

„A jövő héten elmegyünk Albániába, ott szeretnénk továbbjutni, és csak azután készülni a Torinóra. Előtte még van egy fontos meccsünk, nem tudhatjuk, hogy a Kukësi otthonában mi vár ránk, milyen játékkal rukkolnak elő hazai pályán. Nyilván a három-nulla magabiztos előny, de a helyén kell kezelnünk, és tudatosan kell játszanunk idegenben is.”

Videónkból kiderül az is, hogy mit kért a csapattól Herczeg András a születésnapjára. Garba pedig arról beszél, hogyan érzi magát Debrecenben.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
DEBRECENI VSC–KUKËSI (albán) 3–0 (0–0)
Debrecen,
Nagyerdei Stadion,10 250néző.Vezette:Gishamer (osztrák)
DVSC:Nagy S. – Kusnyír (Kinyik, 89.), Szatmári Cs., Pávkovics, Ferenczi J. – Szécsi M., Haris, Tőzsér, Varga K. – Takács T. (Garba, 52.), Trujics (Csősz, 88.).Vezetőedző:Herczeg András
Kukësi:Frashëri – Kitanovszki, Cuculi, Teqja, Rrumbullaku – Limaj, Ethemi (Cyrbja, 71.), Musolli, Rroca (Musta, 76.) – Shkurtaj, Rama.Vezetőedző:Ernest Gjoka
Gólszerző:Garba (54.), Varga K. (77., 83.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik