El: „Európai szinten az FTC számára ez a maximum”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.30. 09:54
null
A Ferencváros bravúros pontszerzéssel kezdte a csoportkört (Fotó: Szabó Miklós)
Limperger Zsolt szerint a Fradi elérte a maximumot az Európa-liga-főtáblával, Molnár Balázs szerint még nem.

 

A Ferencváros az Espanyol elleni, idegenbeli döntetlennel kezdett az Európa-liga főtábláján, így talán nem is kell túlságosan vérmes drukkernek lenni ahhoz, hogy kimondjuk: akár a továbbjutásra is lehet esélye a zöld-fehér csapatnak. Nyilasi Tibor már a rajt előtt azt mondta a Digi Sport híradójának, hogy 32 közé kerülhet a Fradi, ám nem mindenki ért egyet a legendával.

„Az Espanyol élete legrosszabb formájában van, miért ne lehetne megcsípni őket, az orosz csapat ellen miért ne lehetnénk sikeresek, hiszen edzőmeccseket már játszottunk velük, és a Ludogorec ismét itt van. Kaptak már két fülest tőlünk, most jöhet a harmadik” – nyilatkozta még az El-rajt előtt Nyilasi Tibor.

A korábbi kiváló Fradi-hátvéd, a jelenleg az Érd vezetőedzőjeként dolgozó Limperger Zsolt ennél árnyaltabban fogalmazott – már az Espanyol elleni pontszerzés után. „A Ferencvárosnak a kerete nagyon erős, de európai szinten a csapat számára ez a maximum, hogy be tudott kerülni a csoportkörbe. Ami persze óriási dolog” – mondta a Sport24-nek Limperger.

Nem osztja a három spanyol klubban is megfordult Limperger véleményét Molnár Balázs, aki 20 évvel ezelőtt épp az Espanyolban légióskodott. „Én bízom benne, hogy nem (ez a maximum), ezt a legutóbbi meccsen is bizonyítottuk, hogy az Espanyolnál ikszeltünk, ami nagy dolog. Eléggé kiegyensúlyozott a csoport, bármi megtörténhet” – fogalmazott Molnár Balázs, akit egyik fél sem keresett azért, hogy esetleg információkkal szolgáljon valamelyik klubról.

„Az Espanyol elleni meccsre meghívtak, úgy volt, hogy el is megyek, de aztán sajnos az elfoglaltságaim miatt nem tudtam kiutazni a mérkőzésre. De információkat természetesen nem adtam, magyar vagyok, a Fradinak szurkoltunk, őket támogattuk” – szögezte le Molnár.

Fejlődési lehetőséget, netán továbbjutást ígérő csoportkör ide vagy oda, Molnár Balázs szerint jobb lenne, ha a magyarok inkább légiósként szerepelnének Európában. Bár a Zalaegerszegen utánpótlás-szakágvezetőként dolgozó szakember nem látja, hogy a hazai fiatalok ezért mindent megtennének. „Én támogatnám és biztatnám őket, hogy minél többen menjenek külföldre, és próbálják megállni ott a helyüket, mert attól lesz nekik is és a magyar labdarúgásnak is jobb.”

Pedig, gondolhatnánk, talán éppen amiatt fejlődhet az NB I, hogy – például – a zalaegerszegi Stieber Zoltán is itthon tud játszani, miközben lehet, hogy még az Espanyolba is beférne. „Maga a bajnokság színvonala biztos, hogy fejlődik, de én abban hiszek, hogy a magyar labdarúgásnak akkor lenne jobb, ha minél több játékosunk megállná a helyét nemzetközi szinten is.”

A Ferencváros csütörtökön a Ludogorecet fogadja, amelyet kétszer legyőzött idén a BL-selejtezős párharcban. Igen ám, de a bolgárok a CSZKA Moszkva elleni 5–1-gyel rögtön az El-csoport élére álltak. „A futball ilyen, bármi megtörténhet. Labdarúgóként soha nem mondanék olyat, hogy nem juthatunk tovább, és azért vagyok itt, hogy bekerüljünk a legjobb harminckettőbe. Most újra jön a Ludogorec, amelyet kétszer már legyőztünk, de koncentrálnunk kell, hiszen ismerhetik a játékunkat, és biztosan a legjobb oldalukat fogják mutatni ellenünk, hogy nyerhessenek. De én biztos vagyok abban, hogy újra legyőzhetjük őket” – mondta Tokmac Nguen, a ZTE–FTC meccs győztes góljának a szerzője.

A teljes videót megtekintheti ide kattintva.

EURÓPA-LIGA 2019–2020
H-CSOPORT
1. forduló: szeptember 19.
Espanyol (spanyol)–Ferencváros 1–1

Ludogorec (bolgár)–CSZKA Moszkva (orosz) 5–1
2. forduló: október 3.
18.55:
Ferencváros–Ludogorec (bolgár)
18.55: CSZKA Moszkva (orosz)–Espanyol (spanyol)
3. forduló: október 24.
18.55:
CSZKA Moszkva (orosz)–Ferencváros
18.55: Ludogorec (bolgár)–Espanyol (spanyol)
4. forduló: november 7.
21.00:
Ferencváros–CSZKA Moszkva (orosz)
21.00: Espanyol (spanyol)–Ludogorec (bolgár)
5. forduló: november 28.
18.55:
Ferencváros–Espanyol (spanyol)
18.55: CSZKA Moszkva (orosz)–Ludogorec (bolgár)
6. forduló: december 12.
21.00:
Ludogorec (bolgár)–Ferencváros
21.00: Espanyol (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik