Hangulat volt, küzdelem volt, játék már jóval kevesebb (Fotó: AFP)

A belgrádi Crvena zvezda–Arsenal mérkőzés első félidejének legjobbja a közönség volt: a Delije óriási hangulatot teremtett a Marakanában, más kérdés, hogy ettől mintha a hazaiak lettek volna idegesebbek, nem a sok rutintalan játékossal felálló vendégek.

Hangulat volt, helyzet alig: az első félidő során csak három nagy lehetőséget lehetett feljegyezni. Az elsőt a Crvena zvezda kapujánál – Milan Borjan a lábát „otthagyva” bravúrral védte Theo Walcott lövését –, a másik kettő viszont az Arsenalénál. Egyszer Petr Cech hárította remekül Nemanja Radonjics fordulásból leadott lövését, egyszer pedig Richmond Boakye nyert légi csatát szöglet után az Arsenal védőivel szemben, ám pattintott fejese a jobb oldali kapufáról jött ki.

A második félidőben tíz percen belül lett ennyi nagyobbacska lehetőség, a hazaiaktól Nenad Krszticsics és Szlavoljub Szrnics, a vendégektől Reiss Nelson adott munkát a kapusoknak, akik állták a sarat. A nekibuzdulás ezzel nagyjából véget is ért, a hátralevő időben a két csapat alacsony színvonalú játékkal, sárga lapokkal és nem túl nagy intenzitással tépázta a közönség idegeit. Bár a hazaiak hangulata továbbra is jó volt...

Giroud (a földön) pazar góllal nyerte meg a meccset a londoniaknak (Fotó: AFP)

Az utolsó tíz percre emberelőnybe került az Arsenal, Milan Rodics kapott piros lapot Francis Coquelin (nem szándékos, ám sérülést okozó) lekönyökléséért. Villámgyorsan ki is használta a londoni csapat a fórt, a 85. percben egy remek Walcott, Wilshere, Giroud összjáték végén Olivier Giroud csodaszép mozdulattal, hanyatt vetődve juttatta a Crvena zvezda kapujába a labdát. Szépségdíjas megoldás volt, Borjan kővé dermedve nézte a történéseket (0–1). Giroud egész eddig a pillanatig semmit sem csinált a meccsen, ezzel a remek mozdulattal viszont megnyerte a meccset az Arsenalnak.


A Crvena zvezda alighanem megérdemelt volna egy döntetlent, amiért sokat dolgozott, ám egy klasszis megoldás megadásra késztette.

A csoport másik találkozóján Boriszovban folytatódott az 1. FC Köln mélyrepülése: a szezonban eddig csupán egyetlen tétmérkőzését megnyerő, pocsék formában levő német csapat 1–0-ra kikapott a BATE-tól. A hazaiak egyetlen gólját a félig perui származású, de Minszkben született Alekszej Riosz (ha úgy tetszik, Aljakszej Rjasz) szerezte – a BATE pontszámban beérte a Crvena zvezdát.

LABDARÚGÁS, EURÓPA-LIGA
H-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Crvena zvezda (szerb)–Arsenal (angol) 0–1 (Giroud 85.)
A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
BATE Boriszov (fehérorosz)–1. FC Köln (német) 1–0 (Riosz 55.) 

A H-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Arsenal33

8–3+5 9
2. Crvena zvezda
3
1
1
1
2–2
0
4
3. BATE Boriszov31114–5–1 4
4. 1. FC Köln3

31–5–4 0