El: Bogdánt dicséri a brit sajtó a Hibernian továbbjutása után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.03. 10:00
A Hibernian Aszterasz Tripolisz elleni továbbjutásával foglalkozó brit lapok, köztük a BBC honlapja is kiemelte Bogdán Ádámot, aki csütörtökön bravúrjaival segítette a továbbjutást érő 1–1-es döntetlenhez a skót együttest.

„Bogdán Ádámot nagyon meg kell dicsérnünk a továbbjutás kapcsán,számos bravúrt mutatott be, amelyek a döntetlenhez segítették a csapatát – írta a talkingbaws.com – A Hibernian csak kölcsönvette a Liverpooltól magyar kapust, de már most látszik, mennyire jó döntés volt ez Neil Lennon menedzsertől.”

A BBC is kiemelte a magyar kapust.

„Bogdánnak jó néhány nagyon fontos védést kellett bemutatnia, hogy összesítésben előnyben tartsa a Hibset” – írta tudósításában a BBC, amely alcímében is kiemelte, hogy „Bogdán hősies helytállása tartotta a lelket a csapatban”.

Hosszasan sorolta a bravúrokat, s „szenzációsként” írt a legnagyobbról, amely során Bogdán egy közeli fejest hárított a jobb alsó sarokból.

 



Bogdánék a következő fordulóban a norvég Moldéval találkoznak.

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK

• NEM BAJNOKI ÁG
Aszterasz Tripolisz (görög)–Hibernian (skót) 1–1

Továbbjutott: a Hibernian, 4–3-as összesítéssel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik