El: befogadta az UEFA a Honvéd óvását, tárgyalás hétfőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.02. 20:14
null
A Honvéd tizenegyesekkel maradt alul (Fotó: MTI)
Megérkezett az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) válasza a Budapest Honvédhoz, miután a magyar klub megóvta a csütörtöki, Universitatea Craiova elleni Európa-liga-selejtezőt.

 

Az UEFA arról tájékoztatta a két klubot, hogy megérkezett a Honvéd óvása, amelyet az etikai és fegyelmi bizottság hétfői ülésén terjesztenek elő – írja a honvedfc.hu.

Mint beszámoltunk róla, a Honvéd megóvta a botrányos körülmények között véget érő Craiova elleni mérkőzést, amelyen a román szurkolók többek között hanggránáttal dobták meg Arnold Hunter játékvezetőt, a kényszerszünet alatt zajló egyeztetések során pedig a csendőrség jelezte, ha félbeszakítják a meccset, nem tudja garantálni a csapatok és a bírók biztonságát.

A román hatóság két hazai rendbontót azonosított, akik már meg is kapták büntetésüket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik