„A Zeta olyan csapat, amelyet semmiképpen sem becsülhetünk le – mondta a FOS Mediának Anel Hadzic.Az együttes gyakran szerepel a nemzetközi kupaporondon, minőségi ellenfélről van szó.”

 
A Fradi KEK-nyolcaddöntőjétől a Vidi El-csoportköréig – az elmúlt 25 évünk

A fosmedia.me gyorsan hozzáteszi, hogy a tavaly Mol Vidi FC néven futó együttes a párharc favoritja, és hogy az előző idényben 14 mérkőzést játszott az európai kupákban, miközben az FK Zeta az előző kilenc évben összesen játszott ennyit.

„A Zeta elleni meccsekre maximális erőbedobással készülünk majd, ugyanúgy, ahogyan minden európai meccsünkre. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a mi csapatunk kvalitásai jobbak” – tette hozzá Hadzic, aki újra el szeretne jutni a csoportkörig együttesével.

„A célunk, hogy az Európa-liga csoportkörébe jussunk
– mondta a 29 éves bosnyák középpályás, aki a magyar futballra is kitért. – A magyar labdarúgás minden évben fejlődik, rengeteget fektetnek az infrastruktúrába. Ennek természetesen látszik az eredménye az európai porondon. Arra számítok, hogy a magyar bajnokság évről évre erősödik és érdekesebb lesz.”

EURÓPA-LIGA 2019–2020

 
ELLENFÉLMUSTRA: a litván csapat egyszer már megtréfálta a Honvédot
A Honvéd az új Vasas-stadionban fogadja a litvánokat 

1. MÉRKŐZÉSEK  (július 11., az elöl szereplő csapatok rendezik az első meccseket, a hátul szereplők pedig a visszavágókat egy héttel később, azaz július 18-án. A pontos órarend még nem ismert, ezt a szokásoknak megfelelően később készíti el az Európai Labdarúgó-szövetség, vagyis az UEFA) 
20.00: Mol Fehérvár (magyar)–FK Zeta (montenegrói)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Budapest Honvéd (magyar)–Zalgiris Vilnius (litván)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Debreceni VSC (magyar)–Kukësi (albán)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
FC DAC1904 (Dunaszerdahely, szlovákiai)–KS Cracovia (lengyel)
Dunaszerdahely, Mol Aréna