El: a PAOK edzője szerint még egyszer nem fogják lenézni a Vidit

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.07. 21:15
null
Lucescu szerint ezúttal biztosan nem becsülik le a Vidit (Fotó: Dömötör Csaba)
Nem fogják elkövetni még egyszer azt a hibát, amit két hete Szalonikiben, amikor lenézték a Vidit - mondta a görög PAOK román vezetőedzője a csütörtöki Európa-liga mérkőzést megelőző szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján

Razvan Lucescu kiemelte: korábban megnézték a Vidi Chelsea elleni mérkőzését, melyen kiváló vendégegyüttest láttak, mégis rossz volt a hozzáállásuk a hazai találkozóhoz, mert előzőleg a székesfehérvári csapat itthon kikapott a BATE Boriszovtól, ők viszont később simán nyertek Fehéroroszországban.

„Ezért komoly árat fizettünk, ráadásul egy nehéz helyzetben lévő csapatot jó helyzetbe hoztunk” – fogalmazott.

A tréner nagyon fontosnak nevezte a magyar bajnok elleni csütörtöki mérkőzést, amely előtt – mint azt hangsúlyozta – nem számolgatnak, egyszerűen csak felkészülnek, kimennek a pályára és megpróbálják a legjobbjukat nyújtani.

„Mindenképpen győzni akarunk” – jelentette ki.

Razvan Lucescu kérdésre elmondta, nem számít, hogy papíron melyik a jobb csapat, csak az a lényeg, a pályán melyik tud jobb teljesítményt nyújtani és melyik hibáz kevesebbet.

José Crespo, a PAOK spanyol hátvédje is elismerte, hogy meglepte őket a Vidi játéka, de hozzátette, hogy az előző mérkőzésük már a múlt. Csütörtökre megpróbálják kijavítani a hibákat és megnyerni a találkozót – mondta.

A görög együttesben századik meccsére készülő játékos szerint az európai kupákban ma már nincsenek könnyű mérkőzések, ezért is fogják komolyan venni a Vidi elleni „visszavágót”.

A PAOK este már a Groupama Arénában edzett (Fotó: Dömötör Csaba)
A PAOK este már a Groupama Arénában edzett (Fotó: Dömötör Csaba)

A Groupama Arénában 18.55-kor várhatóan telt ház előtt kezdődő találkozó győztese kedvező helyzetbe hozza magát a folytatásra, ugyanis a kilencpontos Chelsea mögött mind a PAOK-nak, mind a Vidinek három-három pontja van. Ráadásul a BATE Boriszov is ugyanennyivel áll az L csoportban.

Amelyik csapat csütörtökön győzni tud, reális esélyt teremt magának arra, hogy továbbjusson. A csoport másik találkozóján a Chelsea a BATE Boriszov vendége lesz.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
L-CSOPORT
(november 8., csütörtök)
18.55:
MOL Vidi FC–PAOK (görög) (Tv: Sport1)
18.55: BATE Boriszov (fehérorosz)–Chelsea (angol) (Tv: Digi Sport1)


A csoport programja
Szeptember 20.

PAOK–Chelsea 0–1
MOL Vidi FC–BATE Boriszov 0–2
október 4.
BATE Boriszov–PAOK 1–4
Chelsea–MOL Vidi FC 1–0

október 25.
Chelsea–BATE Boriszov 3–1
PAOK–MOL Vidi FC 0–2
november 8.
18.55: BATE Boriszov–Chelsea
18.55: MOL Vidi FC–PAOK
november 29.
18.55: BATE Boriszov–MOL Vidi FC
21.00: Chelsea–PAOK
december 13.
18.55: PAOK–BATE Boriszov
18.55: MOL Vidi FC–Chelsea

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 3 3
5–1 +4 9
2. PAOK 3 1 2 4–4 0 3
3. MOL VIDI FC 3 1 2 2–3 –1 3
4. BATE Boriszov 3 1 2 4–7 –3 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik