El: a Mol Vidit dicsérte a korábbi angol kapitány

Vágólapra másolva!
2018.10.05. 11:37
null
Morata (jobbra) több lehetőséget is kihagyott a Vidi ellen (Fotó: AFP)
A Chelsea–Mol Vidi Európa-liga találkozón látottak alapján Micheal Owen alaposan leszedte a keresztvizet a mérkőzést eldöntő Álvaro Moratáról, míg Glenn Hoddle dicsérettel illette a Mol Vidit – ami egyben a Chelsea játékának kritikája is.

A BBC sportrovatának beszámolója kiemeli, hogy a Chelsea menedzsere, Maurizio Sarri nagyon „gyakran szeretné sírni látni” a győztes gólt szerző Álvaro Moratát.

SZAVAZÁS

Értékelje a Vidi-játékosok Chelsea elleni, londoni teljesítményét!

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Fontos gólt szerzett, amivel »újraindíthatja« magát. Ha pedig a jövőben sírni támad kedve, amikor betalál, akkor remélem, a jövőben gyakran látom majd sírni” – idézi a lap az olasz trénert, s kiemelik a meccsről, a Chelsea-nek Eden Hazard beküldésére volt szüksége a második félidőben a gólhoz.

Ahogy a BBC, úgy a Skysports is kiemeli, hogy a Vidinek is voltak lehetőségei a gólszerzésre, Loic Nego és Kovács István révén – s utóbbi honlapja még idézi Marko Nikolicsot, a Vidi edzőjét is, aki szerint „megkérdőjelezhető volt a játékvezető döntése, amikor nem sípolt” semmit az első félidő végén, mikor Gary Cahill szabálytalankodott Boban Nikolovval szemben.

A korábbi angol szövetségi kapitány, Glenn Hoddle a BT Sport stúdiójában dicsérte a Mol Vidit s húzta le a Chelsea-t.

„Kiválóan játszott a Vidi, a Chelsea viszont nem találta magát. A kékek nem nagyon találtak fogást az egész meccsen a fegyelmezetten védekező magyar csapaton, de góllal végződő akció azért szép volt: Fabregas indítása és Morata befejezése egyaránt jól sikerült” – idézte Glenn Hoddle-t a Daily Mail sportrovata.

Szintén a BT Sport vendége volt Michael Owen, korábbi aranylabdás angol válogatott támadó, aki Chelsea gólszerzőjéről, Álvaro Moratáról mondta el véleményét.

„Be kell valljam, sohasem voltam nagy rajongója a srácnak. Amikor először játszott a Real Madridban, sokszor lépett pályára, de nem lőtt túl sok gólt, utána viszont javult a játéka Olaszországban, s miután a Realhoz visszatért, tovább javult az eredményessége is. Ennek ellenére én sosem tartottam csúcskategóriás csatárnak, de amikor Chelsea-s pályafutása elején lőtte sorra a gólokat, akkor azt hittem, hogy vissza kell majd vonjam a szavaimat. Úgy gondolom, a mai teljesítménye is alátámasztja azt a véleményemet, hogy nem lesz soha világklasszis csatár belőle. Nem rossz, nem rossz, de annyira nem jó, hogy egy Chelsea-szintű klub támadójátékát rá építsék” – fogalmazott Owen.

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
L-CSOPORT
CHELSEA (angol)–VIDI FC 1–0 (Morata 70.)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
BATE Boriszov (fehérorosz)–PAOK (görög) 1–4 (Szkavis 61., ill. Prijovics 6., Léo Jabá 11., 17., Pelkasz 73.)

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 2 2 0 0 2–0 +2 6
2. PAOK 2 1 0 1 4–2 +2 3
3. BATE Boriszov 2 1 0 1 3–4 –1 3
4. MOL VIDI FC 2 0 0 2 0–3 –3 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik