El: A kontráinkat elkapkodtuk, rossz döntéseket hoztunk – Márton Gábor

Vágólapra másolva!
2020.10.01. 22:44
null
Márton Gábornak az elkapkodott kontrák miatt van hiányérzete (Fotó: AFP)
Nem jutott a labdarúgó Európa-liga csoportkörébe a Mol Fehérvár: a magyar csapat egygólos előnyről 3–1-es vereséget szenvedett a Standard Liege otthonában. A csütörtök esti mérkőzés után Márton Gábor értékelt a sajtótájékoztatón. 


„Összességében megérdemelten jutott tovább a Standard Liege, bár a
z első tizenegyesig nem különösebben volt veszélyes ránk – mondta Márton Gábor, a Mol Fehérvár vezetőedzője. –Nyilván többet birtokolták a labdát a hazaiak, de tudtuk is, hogy erre törekszenek. Az első félidőben nem jelentettek nagy veszélyt a kapunkra, viszont nem tudtuk megkontrázni őket. Jó lehetőségeink voltak, de elkapkodtuk, rossz döntéseket hoztunk, ezért nem jött ki belőle az, ami kijöhetett volna. Ebben van hiányérzetem. Elégedettek vagyunk-e azzal, hogy eljutottunk az El playoffköréig? Ha a sorozat elején azt mondják, hogy ez megtörténik, akkor az ember erre azt válaszolja, de jó lenne. Ilyenkor viszont nem az elégedettség az, amit érzünk, hiszen ha eljutottunk idáig, szerettünk volna továbblépni.”

Hogy jogosnak tartja-e a két tizenegyest, arra így felelt.

„Lehet ezen meditálni, de ha megadják, akkor azzal már nem tudunk mit csinálni.”

Philippe Montanier, a Standard Liege vezetőedzője a következőket mondta.

„Természetesen elégedett vagyok az eredménnyel, a legfontosabb a továbbjutás volt és ezt sikerült elérnünk. Nem mondhatom, hogy a mérkőzés elején boldog voltam. Az első 30 percben jól játszott a Fehérvár, megleptek bennünket és megérdemelten vezettek. A félidőben fel kellett emeljem a hangomat, de ez normális dolog. Tudtam, hogy jobbra leszünk képesek. A második játékrész már egészen máshogy alakult szerencsére. A szünetben sikerült a csapatot mentálisan feldobni és az ott elhangzottaknak megfelelően játszottak utána. Nagyon örülök a továbbjutásnak.”

 

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, PLAYOFFKÖR (4. FORDULÓ)

NEM BAJNOKI ÁG
Standard Liege (belga)–MOL FEHÉRVÁR FC 3–1(Gavory 51., Amallah 77., 85. – mind a kettőt 11-esből, ill. Nikolics 10.)

A továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik