El: a DAC-on az imádság is segíthet az athéni visszavágón

DUDUCZ TIBOR (Athén)DUDUCZ TIBOR (Athén)
Vágólapra másolva!
2019.07.31. 20:55
null
A DAC játékosai a meccs helyszínén edzettek
Klubtörténelme egyik legnagyobb meccse előtt áll a hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedő DAC, és az Atromitosz elleni Európa-liga-visszavágó előtt az égiekre is számítanak a siker érdekében.

 

Elutazott Görögországba a DAC: a csapatot Pozsonyban a szokásos kedd reggeli közlekedési dugó búcsúztatta, éppen ezért a klubvezetőség nem bízott semmit a véletlenre, a keret tagjai már az előző éjszakát a reptérhez közel töltötték el, így nem volt semmi gond az indulás előtt. A repülőgépet egy temesvári társaság működteti, a kapitánya pedig egy nagyszerűen navigáló és irányító hölgy volt, s elmondható, nagy kényelemben és nyugalomban tette meg az utat Pozsony és Athén között a dunaszerdahelyi küldöttség, a fedélzeten Világi Oszkár tulajdonossal és negyvenöt, igencsak optimista szurkolóval. Néhány órával később Athénban óriási hőség fogadta a csapatot, de egyetlen görög újságíró vagy aláírásvadász sem.

A játékosok az ebédet és a csendes pihenőt követően megismerkedtek a Periszteri Stadion gyepével.

„Egy után a kettő” – írta ki a közösségi oldalára Vida Kristopher. A bejegyzés tartalmának magyarázata, hogy a játékos az Atromitosz elleni első találkozón egyszer talált be, az újonc Pohronie ellen már kétszer.

„Nagy önbizalmat adott nekünk a görögországi visszavágó előtt a vasárnapi bajnoki eredmény – mondta a játékos. – Megmutattuk, hogy tudunk gólt rúgni, és csütörtökön is szeretnénk kétszer, háromszor vagy akár négyszer eredményesek lenni. Jobbak vagyunk az Atromitosznál!”

Kalmár Zsolt remek formában kezdte az idényt, jelenleg ő a szlovák bajnokság egyik legveszélyesebb játékosa.

„Amit otthon elrontottunk, szeretnénk kijavítani. Vagyunk olyan jók, hogy Athénban biztosítsuk be a továbbjutást. Hogy most szerzek-e gólt? A legfontosabb, hogy nyerjünk. Mindegy, hogy ki rúgja a gólt.”

Vida Kristopher és Kalmár Zsolt is bízik a továbbjutásban
Vida Kristopher és Kalmár Zsolt is bízik a továbbjutásban

Vida Máté is önbizalommal, optimistán várja az athéni visszavágót.

„Nem szabad annyi hibával játszani, mint az első meccsen. Nagyon fontos lesz, melyik csapat szerzi az első gólt, és ha mi, akkor száz százalékig biztos vagyok abban, hogy tovább is lépünk a következő selejtezőkörbe.”

A dunaszerdahelyi csapat az égiek segítségére is számítana: Karaffa János pozsonyeperjesi plébános közzétette a Miatyánk görög szövegét, imádságra buzdítva a DAC-szurkolókat, s a szöveget eljuttatta a játékosoknak is. Mint írta, az első meccsen a görög kispadon egy illető szentképet tartott a kezében, imádkozott, és győzött az Atromitosz, s most fordulhat a kocka.

Az Atromitosz az Olympiakosz és az AEK mögött az elmúlt két évben a harmadik legeredményesebb fővárosi együttes a bajnokságban, ám ennek ellenére a hazai mérkőzéseit a tízezres Periszteri Stadionban átlagban csak 785-en látogatták, s ez a legalacsonyabb mutató (a klub esetében már az is rekordnak számított, hogy a tavalyi, fehérorosz Breszt elleni El-selejtezőre 2400-an váltottak jegyet). Ennek fényében valószínű, hogy 1300 kilométerre Dunaszerdahelytől már-már hazai környezetben játszhat a DAC, Athénban ugyanis háromszáz dunaszerdahelyi szurkoló buzdítja majd a csapatot.

EURÓPA-LIGA 2019–2020
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

NEM BAJNOKI ÁG

1. MÉRKŐZÉS
DAC (szlovákiai)–Atromitosz (görög) 1–2
Dunaszerdahely, Mol Aréna

VISSZAVÁGÓ – AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK
19.00:
Atromitosz (görög)–DAC (szlovákiai) – élőben az NSO-n!
Athén, Periszteri Stadion

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik