El: A csapatszellem és az összetartás lehet az erősségünk – Sannino

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.10. 21:48
null
Sannino szerint a Bp. Honvéd játékosai keményen dolgoztak a felkészülés során (Fotó: Honvéd FC)
Giuseppe Sannino, a Budapest Honvéd vezetőedzője szerint csapata nagyon keményen dolgozott az elmúlt hetekben, így nemcsak a csütörtök esti, Zalgiris Vilnius elleni budapesti Európa-liga-mérkőzést, hanem az egész idényt felkészülten várja.

 

NAGY TISZTELŐJE A MAGYAR FUTBALLNAK A VILNIUS EDZŐJE

Nem vérre menő harcra, hanem igazi futballmérkőzésre számít Marek Zub, a Zalgiris Vilnius vezetőedzője a Budapest Honvéd elleni párharc első meccsén.

A lengyel szakvezető a szerdai sajtótájékoztatón utalt arra, hogy Magyarország a 42., Litvánia a 132. a FIFA világranglistáján, ezért inkább a Honvédot tartja a favoritnak, ugyanakkor hozzátette: „Mivel nálunk már zajlik a bajnokság, kiegyenlítheti az esélyeket, hogy a mi lábunkban van már néhány tétmeccs”.

Marek Zub elárulta, hogy nagy tisztelője a Honvédnak és a magyar futballnak, többek között azért, mert az egyik mentora éppen az a szakember volt, aki a '70-es években Hidegkuti Nándor segítőjeként tevékenykedett, amikor az Aranycsapat csatára Lengyelországban dolgozott.

A Zalgiris Vilniusnak, amely a litván bajnokságban a második helyen áll és legutóbbi öt meccsét megnyerte, nincs sérültje.

„A mi erősségünk, hogy pontosan tisztában vagyunk azzal, mi az, amit játszani tudunk. Bízom benne, hogy csütörtök este az idény legjobb játékát fogjuk nyújtani” – fogalmazott Marek Zub.

Hozzátette: a Honvédtól hasonló stílusú játékot vár, mint az előző idényben, az új edző érkezésével csak kisebb változásokra számít. Mint mondta, ötven-ötven százalékot ad a két csapatnak a továbbjutásra.

Saulius Mikoliunas, a vilniusiak csapatkapitánya annyit jegyzett meg, hogy nagyon erős ellenfélnek tartja a Honvédot, és érdekes mérkőzésre számít.

Az olasz szakember szerdai budapesti sajtótájékoztatón elismerte, egy hónap kevés volt ahhoz, hogy a játékosoknak átadja a teljes koncepcióját, de úgy érzi, jó úton haladnak.

„A csapatszellem és az összetartás lehet az erősségünk, ha mindenki mindenkinek segít majd. Ha ilyen szellemben lépünk pályára és egységesek leszünk, akkor a közönségünk támogatásával eredményesek lehetünk. Bízom benne, hogy a fiúk alázattal, a körmük szakadtáig küzdeni fognak” – hangsúlyozta Giuseppe Sannino, majd hozzátette: az utóbbi napokban sokat elemezték a vilniusiak játékát, több bajnoki mérkőzés felvételét is sikerült megnézniük, így tudják, mire számíthatnak.

„A Zalgiris igen jól felkészült csapat, ráadásul a játékosai nagyon jó fizikai állapotban vannak, jól ismerik egymást, hiszen régóta játszanak együtt. Mi mindenképpen nyerni akarunk, nemcsak azért, hogy a szurkolóinknak örömet szerezzünk, hanem a győzelem a fiúknak is ajándék lenne az elmúlt hónapban elvégzett kemény munkáért” – jelentette ki a Honvéd mestere, aki akkor lenne elégedett, ha a budapesti mérkőzésen nem kapnának gólt, és minél többet szereznének.

A kerettel kapcsolatban megjegyezte, hogy az elmúlt napokban igazolt játékosok közül Kesztyűs Barna és Ladislav Kulacs került be a 27-es keretbe, Egerszegi Tamás kimaradt.

Gazdag Dániel csapatkapitány úgy véli, jó csapatot kaptak ellenfélül, és a nyári szünet után mindig nehéz felpörögni az első tétmeccsre, de ő bizakodó, úgy érzi, jó esélyük van a továbbjutásra. Hozzáfűzte: a csapatban rejlik a mai Honvéd ereje, reméli, az újak is jól tudnak csatlakozni a többiekhez.

A találkozó csütörtökön 21 órakor kezdődik az Illovszky Rudolf Stadionban, ahol ez lesz az első tétmérkőzés.

A BUDAPEST HONVÉD KERETE A ZALGIRIS VILNIUS ELLENI PÁRHARCRA
Kapusok: Berla Attila (66), Horváth András (18), Lefkovits Robi (1)
Védők: Batik Bence (7), Djordje Kamber (24), Kálnoki-Kis Dávid (4), Ivan Lovric (25), Macdonald Niba (26), Temesvári Attila (15)
Középpályások: Banó-Szabó Bence (23), Enisz Ben-Hatira (17), Gazdag Dániel (6), Heffler Tibor (13), Hegedűs Márk (19), Kesztyűs Barna (31), Kovács Nikolasz (14), Tonci Kukoc (33), Mohamed Mezgrani (2), Nagy Gergő (77), Szendrei Norbert (27), Eke Uzoma (3)
Támadók: Cipf Dominik (20), Vladiszlav Kulacs (11), Lukács Dániel (8), Májer Milán (22), Amadou Moutari (40), David N’Gog (89)
Zárójelben a játékosok mezszáma.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

JÚLIUS 11., CSÜTÖRTÖK

21.00: BUDAPEST HONVÉD (magyar)–Zalgiris Vilnius (litván) (Tv: M4 Sport)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion. Vezeti: Boris Marhefka (szlovák)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik