El: a CFR idegenben is ikszelt a Sevillával, és kiesett

Vágólapra másolva!
2020.02.27. 23:22
null
Lacina Traoré (bordóban) kezezése miatt nem adták meg a CFR gólját (Fotó: AFP)
Idegenben szerzett góllal és a VAR hathatós segítségével ment tovább az Európa-liga nyolcaddöntőjébe a Sevilla, amely hazai pályán sem tudta legyőzni a román bajnok CFR-t. A BL-selejtezők első fordulója óta versenyben levő kolozsvári csapat hiába talált be a hajrában, a videobíró érvénytelenítette a gólt.

 

A kolozsvári 1–1 tudatában a Sevilla kényelmes tempóban kezdett, így 70 százalékos labdabirtoklása csak a huszadik perc után hozott igazi helyzeteket. A főleg jobbról, erőből a kapu elé lőtt labdával próbálkozó spanyol csapat játékosai azonban saját társaikat akadályozták meg a gólszerzésben: előbb Lucas Ocampos átlövése után pattant centikkel mellé a labda az ötösön álló Fernandóról, majd Reguilón találta telibe a kapu torkában álló Luuk de Jongot. Jules Koundénak pedig dekáznia is maradt ideje a kolozsvári tizenhatoson belül, de Giedrius Arlauskis kiütötte a jobb sarokra tartó labdát.

A félidő végén viszont az addig csak romboló CFR tudta pontrúgásokkal kapuja elé szegezni a Sevillát, de Damjan Djokovic és Adrian Paun lövéseinél a Tomás Václik sérülése miatt a kapuba kerülő Jasszin Bunu megmutatta tudását, majd Kévin Boli négy méterről mellé fejelt.

A második félidő elejét is megnyomta a kolozsvári együttes, aztán viszont a Sevilla költözött be sorozatos szögletekkel a vendégek tizenhatosára. Az egyre inkább az idő múlására játszó spanyolokat a 87. percben a videobíró mentette meg a kieséstől: Paun lapos lövését Bunu bevédte, a visszanézésnél viszont kiderült, hogy a gólpasszt adó Lacina Traoré kezezéssel indította az akciót.

A végjáték kölcsönös rugdalózásában Mihai Bordeianu két sárga lapja miatt a 91. percben tíz emberre fogyatkozott a CFR, amely hiába vitte előre Arlauskis kapust is az utolsó szabadrúgásánál, nem tudta kicsikarni a továbbjutást.

EURÓPA-LIGA,
VISSZAVÁGÓK A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Sevilla (spanyol)–CFR Cluj (román) 0–0
Továbbjutott: a Sevilla, 1–1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal

A többi mérkőzésről bővebben itt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik