Blazic nem panaszkodik; főszerepben az új nemzedék

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2019.11.26. 23:26
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.

„Az Espanyol ellen akkor lehet esélyünk, ha két-három helyzetből is képesek leszünk gólt szerezni. Az edzőváltás óta megváltozott ellenfelünk játéka, úgyhogy az első csoportmeccsből nem érdemes kiindulni” – többek között erről is beszélt Miha Blazic, a Ferencváros hátvédje a csütörtöki Európa-liga-csoportmeccs kapcsán. A szlovén futballista kemény terhelést kap ezen az őszön, de azt mondja, „a bajnoki rangadókat és az Európa-liga-meccseket semmi pénzért sem hagynám ki, ilyenkor egyetlen játékos sem panaszkodhat fáradtságra”.

Gelei Károly FIFA-licences menedzser vezetésével az elmúlt napokban negyedik alkalommal vettek részt magyar futballszakemberek Afrika egyik legnagyobb szabású utánpótlástornáján, a magyar nagykövetség által is támogatott Dreamland-Embassy of Hungary Cup elnevezésű rendezvényen. Emlékezetes: a magyar U17-es válogatott a brazíliai világbajnokságon 4–2-re kikapott Nigériától. Gelei Károly cáfolta azt a gyakori vádat, hogy egy világbajnokságon túlkoros, felnőttfutballistákat szerepeltethet valamelyik nemzet.

Raksányi Krisztinának, az Uni Győr Mély-Út és a magyar kosárlabda-válogatott csapatkapitányának a nyári Európa-bajnokság után megműtötték a bokáját. A 28 éves hátvéd most tért vissza, és a lapunknak adott interjúban örömmel újságolta, hogy nincsenek fájdalmai, úgy tűnik, teljesen rendbe jött. Igaz, nagyjából harminc-negyven percre van szükség, amíg bemelegszik a bokája, ami kicsit sok idő, de utána ragyogóan működik. Az orvosi beavatkozás során egyébként bokaplasztikára került sor, ezzel az eljárással öt-hat évvel meghosszabbodhat a karrierje.

• Zoran Kuntics edző a 15. fordulót követően, öt győzelem, három döntetlen és hét vereség után közös megegyezéssel távozott az akkor kilencedik helyen álló NB III-as Kecskeméttől. Nyáron még az volt a cél, hogy az előző idényben látott csapatnál erősebbet alakítsanak ki, és a dobogós helyekért versenyezzenek. Ez elsősorban azért nem sikerült, mert kevés gólt szereztek – erről is beszélt az FTC egykori támadója a Hajrá, foci! mellékletünkben. A Taksony elleni döntetlen után Farkas István vette át a szakmai munka irányítását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik