Rafa Benítez El-arannyal búcsúzik a Chelsea-től

Vágólapra másolva!
2013.05.15. 20:02
null
Egy évvel a BL-trófea után El-serleget ünnepelhet a Chelsea (Fotó: Reuters)
A Chelsea nyerte meg az Európa-ligát, miután a sorozat döntőjében 2–1-re győzött a Benfica ellen. A gól nélküli első félidőt követően a londoniak szereztek vezetést, a lisszaboniak büntetőből egalizáltak, a győztes találatot Braniszlav Ivanovics szerezte a ráadás perceiben.

Minden alkalommal rájön az ember, hogy az apró momentumok döntik el a végkimenetelt.

KATTINTSON A KÉPRE! (FOTÓ: REUTERS)
KATTINTSON A KÉPRE! (FOTÓ: REUTERS)

Nem, nem a randizás, a munkahely- vagy szarvasgomba-keresés rejtelmeibe szeretnénk bevezetni a nyájas olvasót, hanem Frank Lampard, a Chelsea gólrekordere utalt arra a fenti mondattal, hogy sok döntőt vívott már a londoni egyesület, és noha ezeknek általában nem esélyesként futott neki, nem keveset meg is nyert. A londoniak tavalyi Bajnokok Ligája-győzelmére sem sokan fogadtak volna a sorozat indulásakor, mint ahogyan arra sem sokan gondoltak, hogy BL-címvédőként nemsokára már a kisebbik európai sorozatban találják magukat, új menedzserrel, Rafael Benítezzel – aki ugyan történelmi „kupaduplázás” és újabb bajnoki dobogó, azaz BL-indulás felé vezette a klubot, csak maroknyi kisebbség nem örül távozásának.

A lisszaboniak sem a legjobb szájízzel vágtak hat zsinórban elveszített nemzetközi kupafinálé után a hetedik megnyerésének, lévén a hétvégén a pontvadászatban kellemetlen pofont kaptak a Portótól, így aligha lesznek bajnokok. A mérkőzés előtt „természetesen” mindenki a Chelsea-t tekintette esélyesnek, bár árnyalta a képet, hogy John Terry és Eden Hazard sérülés miatt kimaradt a londoniak keretéből, a télen érkezett ék, Demba Ba pedig nem játszhat ebben a sorozatban. Itt jegyeznénk meg, hogy szegény Terrynek kifejezetten nincs szerencséje az európai kupafinálékkal, mert vagy lemarad róla, vagy azt szeretné utána, hogy bárcsak lemaradt volna róla...

Eduardo Salvio nyúlik meg egy labdalevétel közben (Fotó: Reuters)
Eduardo Salvio nyúlik meg egy labdalevétel közben (Fotó: Reuters)

Portói pofon ide vagy oda, sokkal jobban kezdte a mérkőzést a Benfica, az első negyedórában többször is csak szerencsével úszta meg a Chelsea, hogy ne kerüljön hátrányba. Az első fél óra vége felé közeledve egyre kiegyensúlyozottabb lett a mérkőzés, de egyre unalmasabb is: a portugálok a két szélről próbálták kihasználni az angol védelem megingathatóságát, ám egyre kevesebb sikerrel, míg az angol támadásokról nem tudunk sokat írni, mivel gyakorlatilag nem voltak.

A félidő vége felé így is majdnem vezetéshez jutottak a „kékek”, de Artur egy bravúros mozdulattal vissza tudott nyúlni a szitáló labdáért Lampard lövése után.

Lorenzo Melgarejo és Fernando Torres közelről is szemügyre vette a gyepszőnyeget (Fotó: MTI)
Lorenzo Melgarejo és Fernando Torres közelről is szemügyre vette a gyepszőnyeget (Fotó: MTI)

A fordulást követően is a Benfica kezdett jobban, de rendre rosszul érkeztek azok a bizonyos utolsó passzok (a műfaj egyik nagymestere, Pablo Aimar ugyebár a kispadon kezdett), Óscar Cardozo már egy lesgólig is eljutott.

Nem sokkal később kétszer is megrezdült a háló, mindkétszer gólöröm követte: előbb egy villámgyors Petr Cech, Juan Mata, Fernando Torres akció után talált utóbbi higgadtan a kapuba (0–1), majd César Azpilicueta kezezett a 16-oson belül, Óscar Cardozo pedig ezúttal is higgadt végrehajtónak bizonyult (1–1).




Még az egyenlítés előtt kettős cserét hajtott végre a lisszaboniak mestere, Jorge Jesús, védő helyett balszélsőt, középpályás helyére pedig középcsatárt küldött be – az egalizást azonban a fiatal spanyol védő pillanatnyi kihagyása készítette elő. Nem sokkal később kényszerből kellett cserélnie Jesúsnak, miközben a pályán legényei mindent elkövettek, hogy ne legyen hosszabbítás – a Chelsea is hasonlóban mesterkedett, Lampard a 88. percben irtózatos erejű lövéssel megdöngette a lécet.

Amikor már a hosszabbításra készültek a felek, jobb oldali szöget után Braniszlav Ivanovics a bal felsőbe bólintott az ötös elől, 1–2-re módosítva az állást. Nem sokkal később negatív főszereplő lehetett volna a szerb, mert lyukat rúgott az ötösön, de érkezett szerencséjére Gary Cahill, és a földön fekve menteni tudott Cardozo elől.

Az idény közbeni edzőváltás ismét európai kupagyőzelemhez segítette a Chelsea-t, de ez a siker sem elegendő ahhoz Beníteznek, hogy maradhasson a klub kispadján. A mérkőzés zömében jobban, szervezettebben, lelkesebben és sokkal veszélyesebben játszott a Benfica, két védelmi megingása azonban végzetesnek számított; míg az angol kapu előtt bizonytalannak bizonyult ezen az estén.

KORÁBBI AZONNALI EURÓPAI TRÓFEADUPLÁZÓK
Milan
1968: KEK, 1969: BEK
Liverpool
1976: UEFA-kupa, 1977: BEK
Juventus
1984: KEK, 1985: BEK
Porto
2003: UEFA-kupa, 2004: Bajnokok Ligája

A lisszaboniak nagyon várják már, hogy véget érjen a zseniális edző, Guttmann Béla átka, aki 1962-es kirúgása után azon kedves szavakkal hagyta ott a klubot, hogy az 100 évig ne nyerjen BEK-et – Guttmann nagyságát az is mutatja, hogy átka valamennyi európai kupafináléra kiterjedt időközben.

A Chelsea-nél ellenben most dúskálnak az európai trófeákban: a BL-é még az övék, és most mellé tehetik egy rövid időre az El-kupát is.

Apropó, észrevették? Apró momentumok döntötték el most is a végkimenetelt...

EURÓPA-LIGA, DÖNTŐ
BENFICA (portugál)–CHELSEA (angol) 1
–2
Amszterdam, Amsterdam ArenA, 46 163 néző. V: Kuipers (holland)
BENFICA: Artur – A. Almeida, Luisao, Garay (Jardel, 78.), Melgarejo (Lima, 66.) – Pérez, Matics, Rodrigo (John, 66.) – Gaitán Cardozo, Salvio. Vezetőedző: Jorge Jesus
Kispad: Paulo Lopes (kapus), Aimar, Urreta, André Gomes
CHELSEA: Cech – Azpilicueta, Cahill, B. Ivanovics, A. Cole – David Luiz, Lampard – Ramires, Mata, Oscar – F. Torres. Menedzser: Rafa Benítez
Kispad: Turnbull (kapus), P. Ferreira, Aké, Mikel, Marin, Benajun, Moses
Gólszerző: Cardozo (68. perc – 11-esből), ill. F. Torres (60.), B. Ivanovics (93.)

PERCRŐL PERCRE

Össznépi Chelsea-ünneplés, pedig a lelátón sokkal több a portugál. Az angolok különösképpen az ünneplő, búcsúzó portugált, Paulo Ferreirát ünneplik.

Platini pedig aranyakat osztogat.

Cardozo a sorozat ezüstcipőse, Torres a bronzcipős, többedmagával.

Michel Platini osztogat, mint a régi szép időkben.

A Benfica-játékosok átveszik az ezüstneműt, mérsékelt örömök között.

Benítez köszönti egykori valenciai kedvencét, Aimart, majd kollégáját, Jesust vigasztalja.

95. PERC MERT VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS, EL-GYŐZTES 2013-BAN A CHELSEA!

CAHILLLLL! Ivanovics lyukat rúg az ötösön, hanyatt vágódik, de Cahill a földön fekve elpiszkálja a labdát Cardozo elől. MÉRKŐZÉSLABDA!

94. perc
Luisao kotorná kapura a labdát az ötösről de Cole blokkol!

Mata második gólpassza.

93. PERC IVANOVICS, VEZET A CHELSEA!
Egy jobb oldali szöglet után BRANISZLAV IVANOVICS hét méterről, balról a bal felső sarokba fejel. Almeida és Jardel csak nézi őt: 1–2!

Három perc a ráadás.

88. PERC LAMPARD MAJDNEM ELDÖNTI!
Az angolok csk-ja jobbal 18-ról a lécre rakettáz a bal felső körül.

87. perc
Artur dől el jobbra kényelmesen Azpilicueta távoli lövésére.

Lampard reklamál egy sárgáért Salviónak. Lapba vetné tekintélyét az angol.


85. perc
Pérez felrúgja Luizt, de belesérül a tettes.

84. perc
Luisao ment hatalmasat Ramirez elől becsúszva az ötös jobb sarka előtt, amott Cahill fejel a kapu fölé jócskán egy kornert követően.

82. perc
Jardel pedig jócskán a léc fölé fejel a szöglet után.

82. perc CECH!
A cseh kapus repül, majd kiüti a jobb felső elől Cardozo 18 méteres, ballábas bombáját!

80. perc
Torres szépen indul meg, de passza borzalmas a felfutó Ramiresnek.

78. perc Garay kinnmarad a kispad előtt, Jardel jön be helyette.

74. perc
Luisao birkózik meg ügyesen Torressel, majd Garay lesérül.

68. PERC ÓSCAR CARDOZO ballal a kapu közepébe bombázza a labdát! 1–1!

67. PERC TIZENEGYES A BENFICÁNAK, AZPILICUETA vesz le bal karral egy Salvio-fejest a 16-oson belül!

66. perc Lima váltja Rodrigót, Ola John pedig Melgajerót.

Lelkesebb lett a Chelsea, Arturnak kell fognia két veszélyes beadást.

61. perc Luisao most odaér Torreshez. Sárga a 2002-es világbajnoknak.

60. PERC VEZET A CHELSEA, TORRES! Cech elkapja Salvio hatméteres, jobbról leadott fejesét, majd kidobja a labdát a félpályáig, ahol Mata azonnal FERNANDO TORRES elé játszik. Garay felszabadíthatna, de elvéti a labdát, Luisao nem ér oda, hiába lökné a spanyolt, aki bal könyökkel védekezik, kicselezi Arturt majd higgadtan az üres kapuba gurít jobbal az ötös jobb sarka elől. 0–1!

Óscar Cardozo és Gary Cahill párosgyakorlata (Fotó: MTI)
Óscar Cardozo és Gary Cahill párosgyakorlata (Fotó: MTI)

57. perc Melgajero ment nagyot a 16-os előtt Oscar passzánál, majd Mata beadását kapja le ismét Artur.

57. perc
Artur kap le magabiztosan egy jobb oldali beadást az ötösön belül.

51. perc
Cardozo lő egy lesgólt. Tényleg az volt, de ezt a jobb oldali beadást (Gaitántól) is benézte a Cahill, Ivanovics kettős.

50. perc HŰHA!
Cardozo készít le Rodrigónak, Azpilicueta azonban követi őt a 16-os közepére is, szerel.

49. perc
Ismét nekiesik a Benfica ellenfelének. Gaitán lő jobbal 16-ról, nagyon mellé.

46. perc
Cahill fejel ki a kapu elől egy újabb veszélyes Almeida-beadást.

46. PERC CSERE NINCS, FOLYTATJUK!


Néhány Benfica-drukker különösen jól fest (Fotó: Action Images)
Néhány Benfica-drukker különösen jól fest (Fotó: Action Images)

Ashley Cole negyedik európai kupadöntőjét vívja. Eddig csak egyet nyert meg.

Salvio harmadszor lehet El-győztes, 2010 és 2012 után. Ezzel sem lenne rekorder: Enrique Ribelles Saró négyszer nyert az jogelőd kupákban (kétszer a Barcelonával, kétszer a Valenciával). Salvio a konkrét El szereplési rekordere máris, 34-gyel.

A Chelsea az első félidőben 38 százalékban birtokolta a labdát, a hazai bajnokságban az átlaguk 55 százalék.

JÖTTEK-MENTEK!


A Benficától a Chelsea-hez:

2011, Ramires, 22.000.000 euró
2010, David Luiz, 30.000.000
2005, Tiago, 12.000.000

A Chelsea-től a Benficához:

2011, Nemanja Matics, 5.000.000
2005, Alcides, kölcsönbe, ingyen
1997, Scott Minto, i.

"Eddig a Benfica többet tett a győzelem érdekében" írja Csak_a_Bayern fórumunkon. Nehéz vele vitatkozni.

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45. perc Ezequiel Garay lerántja Oscart Luisao labdavesztése után, sárga. A távoli Lampard-szabadrúgás távolról sem jó.

Egy perc a ráadás.


45. perc
Fernando Torres első jó passza. Les.

42. perc
Pérez jobb oldali beadását éppen csak szögletre tudja fejelni Ivanovics a szintén csukafejessel operáló Cardozo elől.

1962-ben már döntőzött a Benfica Amszterdamban: akkor a Real Madridot verte a BEK-döntőben.

Artur és a villantó.

38. perc MAJDNEM BEMENT!
Lampard lő jobbal 18-ról, kissé balról, Artur már elmegy jobbra, de még vissza tud nyúlni egy derékreccsentő mozdulattal középre – a levegőben szinte megállva – a szitáló labdáért, amelyet a léc fölé paskol. Korner, veszélytelen.

37. perc
Cahillt forgatná meg Cardozo, de az ánglus nem hagyja magát, César Azpilicuetáé lesz végül a lecsorgó labda.

34. perc
Cardozo és Lorenzo Melgajero akciózik a 16-os bal oldalán, Gaitán bal küldővel a bal felső fölé teker, furcsa mozdulattal, jó másfél méterrel.

32. perc
Cardozo ballal a sorfalba lő.

31. perc
Ivanovics rúg egy hatalmasat Pérezbe, de nincs sárga, csak szabadrúgás a kaputól 27 méterre.

28. perc Oscar feladja a labdát középtávolról Arturnak, majd Gaitán készít le pontatlanul jól egy jobb oldali Almeida-beadást, Luiz tisztáz.

25. perc
Mata jobb oldali beadását öklözi ki az ötös vonaláról a kirepülő Artur Moraes.

Michel Platini Eusébio és Johan Cruyff között a VIP-ben. Aranyemberek.

23. perc
Frank Lampard beadását kifejelik a védők.

Gaitán megrúgja David Luizt, majd Almeida ad egy finom taslit Oscarnak.

21. perc
Ez a Gaitán-beadás pedig 100 százalékban az ötösre jól kilépő Petr Ceché.

58 százalékban a Benficáé a labda.

18. perc
Juan Mata vezethetne kontrát, de szereli őt Pérez a 16-os előtt.

15. perc Egy cseles szabadrúgás-kombináció után hárman sem találják el a labdát a portugálok közül az angolok ötösén. Ismét megúszta a Chelsea.

14. perc Oscar visszarántja Enzo Pérezt, sárga.

12. perc HELYZET EZ IS!
Nicolás Gaitán játszik össze Salvióval, majd lő jobbal a léc fölé 16 méterről.

11. perc
Cardozo, majd Salvio lő a 16-oson belül, de Ramires és Ashley Cole blokkolja őket.

Jobban kezdtek a portugálok. Mármint a portugál csapat, mert a Chelsea-kispadon annyi a portugál, mint a Benfica kezdőjében: egy.

Ramires hamar ápolásra szorult (Fotó: Reuters)
Ramires hamar ápolásra szorult (Fotó: Reuters)


6. perc
Exek háborúja: Nemanja Matics sóz oda Ramiresnek, ápolás. Sárga-gyanús becsúszás volt egyébként.

4. perc Gary Cahill ment mellel ötösön, higgadt, szép és szabályos mozdulattal. Eduardo Salvio adott be, ismét jobbról.

2. perc MÁRIS HELYZET!
Egy jobb oldali André Almeida-beadás után Óscar Cardozo megelőzi Braniszlav Ivanovicsot, de hét méterről a léc fölé bólint.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A megnyitó színpompás, a Benfica piros-fehérben, a vendégek tiszta kékben.

„A Porto elleni vereség tragédia volt a Benfica fanjai és játékosai számára, nem tudom, egy ilyen vereség után a harci szellem visszaállhat-e a régi szintre" – bölcselkedett Fernando Obano, a portugál A Bola újságírója.

Chelsea-s pedig itt!

Benfica-blog itt!

Örökmérleg: két mérkőzés, két angol siker, 3–1-es gólkülönbséggel.

JÖTTEK-MENTEK!

A Benficától a Chelsea-hez:

2011, Ramires, 22.000.000 euró
2010, David Luiz, 30.000.000
2005, Tiago, 12.000.000
A Chelsea-től a Benficához:

2011, Nemanja Matics, 5.000.000
2005, Alcides, kölcsönbe, ingyen
1997, Scott Minto, i.

Ne feledjük, Demba Ba sem játszhat, az ősszel megtette már ezt a Newcastle United színeiben ebben a sorozatban.

Szegény Terry a tavalyi BL-döntőről is lemaradt. Egyébként sincs nagy szerencséje az európai kupafinálékkal...

Tavaly tavasszal a londoniak többek között a „sasok" negyeddöntőbeli kiejtésével (2–1, 1–0) készítették elő BL-diadalukat – mellesleg ez az eddigi egyetlen randevújuk hivatalos keretek között. Papíron a londoni csapat az esélyesebb, azonban nehezíti helyzetét két fontos játékosa, Eden Hazard és John Terry sérülése. Mellettük Ryan Bertrand is maródi.

A portugál Benfica három támadóval kezd az angol Chelsea ellen, az ellenfél viszont beveti rutinos pillérét, Frank Lampardot, akinek a védelem előtt David Luiz segít be a szűrésbe, és a támadások elindításába.

A mesternek négy napja maradt, hogy kitörölje a kudarc káros emlékeit a fejekből és győztes gondolatokat ültessen el bennük.

A lisszaboni együttes 1962 és hat zsinórban elveszített nemzetközi kupafinálé után nyerne ismét rangos európai trófeát, ráadásul a szezon mélypontján kéne ezt megtennie. A hétvégén a Benfica drámai körülmények között, a 92. percben vesztette el a bajnoki címet az ős rivális Portóval szemben, miután elszenvedte első bajnoki vereségét a szezonban.

Az Aston Villa hétvégi legyőzésével már szinte biztos BL-résztvevő a következő szezonban a kék gárda.

Benítez a szezon közben, beugróként vette át a Chelsea kispadját, hatalmas szembeszélben és a szurkolók nem titkolt gyűlölete mellett kellett sikerre vezetnie a BL-csoportból való kiesés után fejben szétesett csapatát, de végül sikerrel járt.

„Az előző évből meríthetünk erőt és ötletet. Visszagondolva, a BL-döntőben talán mi voltunk az esélytelenebbek. Szerepeltünk már néhány fináléban, s minden alkalommal rájön az ember, hogy az apró momentumok azok, amelyek eldöntik a végkimenetelt" – szóla
FRANK LAMPARD, a londoniak historikus gólrekordere.

„Az, hogy itt lehetünk, mutatja, jól végeztük a dolgunkat. Nem gondolom, hogy lenne favoritja a döntőnek. Jorge Jesus jó edző, remek idényt fut a Benfica. Úgy vélem, érdekes finálé vár ránk. A legfontosabb, hogy bízzunk saját sikerünkben, amely persze az ellenféltől is függ. Nyilvánvalóan győzni akarunk" – emígyen ellenfele,
RAFA BENÍTEZ, a Chelsea menedzsere.

„Az elmúlt évek eredményei alapján jogosan lehet a Chelsea-t megjelölni a szerdai összecsapás esélyeseként, de egy döntő az döntő, és a Benficának minden esélye megvan, hogy győztesen hagyja el a pályát. Véleményem szerint az El két legjobb csapata jutott be a fináléba" – így a mérkőzés előtt
JORGE JESUS, a Benfica vezetőedzője.

Chelsea olyat tehet, amire korábban még egyetlen európai futballcsapat sem volt képes: ha csupán néhány napig is, de egyszerre lehet birtokában a Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztesének járó serleg. Mert ugye, ne feledjük, a BL tavalyi kiírását a londoni kékek nyerték meg, azaz a május 25-i Dortmund–Bayern München BL-döntő lefújásáig hivatalosan ők ülnek az európai futballtrónon.

Egyébként két olyan klub, a Benfica és a Chelsea feszül egymásnak, amelynek vitrinjében már ott díszeleg a legnagyobb presztízsű sorozat, a BEK/BL győztesének járó trófea is. Ilyen korábban csupán egyszer fordult elő az előzményekkel (Vásárvárosok Kupája, UEFA-kupa) együtt 58 éves múltra visszatekintő sorozatban.

Hogy hogyan jutottak el idáig a felek? El-adatbank ITT!

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A BENFICACHELSEA EURÓPA-LIGA FINÁLÉ ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik