A Fulham az elsőre, az Atlético a harmadikra hajt

Vágólapra másolva!
2010.05.12. 12:58
null
Madridban a gólerős Agüero, Forlán párosban bíznak (Fotó: Action Images)
Szerda este Hamburgban 20.45 órai kezdettel rendezik meg az első ízben kiírt Európa-liga döntőjét, amelyben egy spanyol – Atlético Madrid – és egy angol – Fulham – labdarúgócsapat találkozik. A finálé Magyarországon az angol együttest erősítő Gera Zoltán részvétele miatt különösen reflektorfénybe került, viszont a két csapat randevújának egyéb számos érdekessége is van.

Hol is kezdjük, talán az elején. A két csapat még sohasem találkozott egymással. Ez már csak azért is lehetséges, mert a nem túl sikeres nemzetközi kupamúltat magáénak mondható Fulham nemhogy az Atléticóval, hanem egyetlen másik spanyol gárdával sem játszott még. A madridiak ellenben tizenkilenc alkalommal mérkőzhettek meg angol klubbal. A mérlegük pozitív, de éppenhogy: hat győzelem mellett öt vereségük és nyolc döntetlenjük van.

A tizenkilencből négy mérkőzést ebben az idényben játszott az Atlético: a BL-csoportkörben a Chelsea otthonában 4–0-s vereséget szenvedett, Madridban 2–2-t ért el ellene. Már az Európa-ligába átsorolva a Liverpoollal találkozott az elődöntőben: a hazai 1–0-s siker után a visszavágón elszenvedett hosszabbításos, 2–1-es vereség az idegenben szerzett gólja miatt továbbjutást és hamburgi utazást ért. Zárójelben jegyezzük meg: az elődöntőben mindkét Atlético-találat Diego Forlán nevéhez fűződik, az uruguayi csatár korábban (2002–2004) futballozott Angliában, a Manchester Unitedben.

 VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

Atlético M. (spanyol)–Fulham (angol) 20.45

Hamburg, V: Rizzoli (olasz), Tv: Story Tv4, Digi Sport, Sat1

Atlético: De Gea – Valera, Perea, Á. Domínguez, A. López – Reyes, P. Assuncao, Raúl García, Simao Sabrosa – Forlán, Agüero. Vezetőedző: Quique Sánchez Flores
Fulham: Schwarzer – Paintsil, A. Hughes, Hangeland, Konchesky – Duff, Murphy, Etuhu, S. Davies – Gera – Zamora. Menedzser: Roy Hodgson

A találkozót a Nemzeti Sport Online élőképes, folyamatosan frissülő cikkében is nyomon követhetik!

Az Atléticónak viszont nem jó előjel, hogy épp angol csapattal szemben vívja a finálét. Legutóbb – igaz, nem mostanában, hanem még 1963-ban – címvédőként a KEK-ben 5:1-re maradt alul a Tottenhammel szemben. Ráadásul a madridi egylet nem nyert meccset londoni székhelyű angol klub ellen sem: a Tottenham és a Chelsea elleni összesített mérlege egy döntetlen és két vereség.

A madridiak a hatodik nagy nemzetközi kupadöntőjükre készülnek, a korábban lejátszott öt közül kettőt nyertek meg. A KEK 1962-es kiírásában két meccs alapján 4:1-es összesítéssel múlták felül az olasz Fiorentinát, míg 1974-ben a Kontinentális Kupa döntőjében 2–1-gyel bizonyultak jobbnak az argentin Independienténél.

A vesztett kupadöntők közé sorolható az 1974-es, Bayern München elleni kétmeccses BEK-finálé. Az Atlético az első mérkőzésen a 119. percig fogta a BEK-serleget, de Hans-Georg Schwarzenbeck találata megismételt döntőt jelentett. Két nappal később pedig már nem volt egy súlycsoportban a két együttes, a bajorok 4–0-ra nyertek. A Tottenham ellen 5:1-re elveszített döntő mellett a legutóbb elbukott kupadöntőhöz 1986-ig kell visszalapoznunk a történelemkönyvekben, akkor az évtized szovjet kirakatcsapata, a Dinamo Kijev nem adott sok esélyt spanyol ellenfelének (0–3).

 57 EZER NÉZŐ ELŐTT,
7140 NÉGYZETMÉTEREN

Az Atlético és Fulham Hamburgban mérkőzik meg egymással a labdarúgó Európa-liga első kiírásának döntőjében. A stadionban aligha lesz rekord nézőszám, viszont a teltház garantált.


Az első hamburgi stadion, amely még a Bahrenfelder névre hallgatott, 1925-ben nyitotta meg kapuit. A hatvanas évek elején 1951 és 1953 között két év kellett az átépítéséhez, mielőtt Volkparkstadion néven megkezdte volna működését.


A létesítmény 1974-ben vb-, míg 1988-ban Eb-mérkőzéseknek lehetett házigazdája. Az újabb átépítésre 1998-ban került sor, amikor kilencven fokkal elforgatták a pályát, hogy így minél több természetes fény jusson a stadionon belülre. A 2006-os vb-n öt mérkőzést rendeztek benne, köztük az Olaszország–Ukrajna (3–0) negyeddöntőt.


A nézőszámot az évtizeddel ezelőtti átépítés során csökkentették, jelenleg 57 ezres maximális befogadóképességgel üzemel. A pálya mérete 105x68 méter.


A rend és a történeti hűség kedvéért említsük meg a rekord nézőszámot: 1956. október hatodikán 77.500 nézőt előtt nyert a Hamburg 2–1-re a Dortmund ellen.

Amit a sors akkoriban nagyon elvett, azt most kamatostul adta vissza az Atléticónak, hiszen olyan „szerény" produkcióval, amilyet előadott a nemzetközi porondon, a legritkább esetben lehet döntőt játszani. Legutóbb ez a bravúr a Mallorcának (1999), illetve az Atwerpennek (1993) sikerült a KEK-ben, mindkét gárda ki is kapott. Hogy mire gondolunk? Az Atlético mindössze két mérkőzését nyerte meg a kupaidényben! Pedig a kötelesség tizennégyszer szólította pályára a spanyolokat. A Liverpoolt otthon (1–0), a Galatasarayt idegenben (2–1) győzték le. A többi: vereség (szám szerint négy), de még inkább döntetlen (ebből nyolc is volt), az Európa-liga egyenes kieséses szakaszában a Liverpoolt, a Valenciát és a Sportingot is 2–2-es összesítés után idegenben szerzett gólokkal búcsúztatták, a Galatasarayt pedig 3–2-vel.

A madridiak alapjában véve a Sergio Kun Agüero, Diego Forlán támadókettős gólérzékenységre építkeznek, nem minden alap nélkül. Az argentin hat találatával házi gólkirály a nemzetközi kupameccseket illetően a szezonban, az uruguayi viszont az utóbbi négy találkozón szerzett három góljával döntő érdemeket mondhat magáénak abban, hogy a hamburgi döntőt nem kell televízión keresztül, Madridból nézniük.

Mellettük jó lesz vigyázniuk az angoloknak José Antonio Reyesre, az Arsenal korábbi szélsője négyszer játszott a Fulham ellen, mind a négyszer győztes csapat tagjaként jöhetett le a pályáról, két alkalommal még a gólszerzők közé is feliratkozott. (Zárójelben jegyezzük meg, Forlán mérlege még MU-játékosként a felejthető kategóriába sorolható a Fulham ellen, két döntetlen és egy vereség a statisztikája, egy góllal kiegészítve.) A madridiak cseh védője, Tomás Ujfalusi minden bizonnyal otthonosan mozog a hamburgi stadionban, lévén 2000 és 2004 között a német gárdát erősítette.

ATLÉTICO MADRID–FULHAM BEHARANGOZÓ
 

 

A Fulham reményeit a Zamora, Gera páros táplálja leginkább (Fotó: Action Images)
A Fulham reményeit a Zamora, Gera páros táplálja leginkább (Fotó: Action Images)

A Fulham kupamúltja korántsem olyan fényes, mint a madridiaké. Az elmúlt húsz esztendőben csupán öt olyan klub volt, amely az első vagy a második nemzetközi kupaidényében döntőt játszott, legutóbb ez a bravúr épen egy angol gárdának, a Middlesbrough-nak jött össze 2006-ban az UEFA-kupában.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat és hogyan nyeri meg az Európa-liga döntőjét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Fulham tiszteletet parancsoló belépővel érkezett a döntőbe, hiszen egy olasz nagycsapatot, az európai porondon is meghatározónak számító Juventust (4–1) is legyőzte. Nem mellékesen az egyenes kieséses szakaszban kiejtette az UEFA-kupát egy éve megnyerő ukrán Sahtart, az előző idény német bajnokát, a Wolfsburgot, valamint a mostani döntőnek otthont adó, szintén német Hamburgot.

A Fulham menedzsere, Roy Hodgson azon hat szakember egyike, aki legalább két különböző klubbal is az Európa-liga, illetve az elődnek számító UEFA-kupa döntőjébe jutott, korábban ez neki az olasz Internazionaléval sikerült 1997-ben. A Fulham az első saját kupáját nyerheti meg, az angol klubfutballnak viszont már a harmincadikat. Viszonyításképpen a lista élén álló spanyolok most harmincnál járnak, amelyet hat különböző klub – közte az Atlético – hozott össze.

Ahogy a spanyolok a Forlán, Agüero, úgy az angolok a Zamora, Gera kettősben bízhatnak leginkább: a londoniak gólerős párosa együtt tizenkét találattal segítette eddig csapatát az Európa-ligában, méghozzá fele-fele leosztásban: mindketten hatig jutottak.

A szezonban 63(!) tétmeccsnél járó Fulham a nemzetközi kupaporondon 19 találkozóval zárja a 2009–2010-es idényt, ezzel eggyel elmarad a Bordeaux húszmeccses, még 1996-ban felállított rekordjától. A franciák akkor az Intertotó-kupából indulva játszhattak döntőt a Bayern München ellen. A hosszú sorozat azonban több esetben is fárasztónak bizonyult az érintettek számára: a Bordeaux mellett a 19 meccses Valencia kétszer (BL), a Leverkusen (BL) és a Rangers (UEFA-kupa) egy-egy alkalommal szenvedett vereséget az éppen aktuális sorozat döntőjében, győznie az AC Milannak (BL) és a CSZKA Moszkvának (UEFA-kupa) sikerült.

A mostani Európa-ligában döntőt játszó két együttes számára a kupagyőzelem, az azzal járó dicsőség mellett az is tét, hogy jövőre ott lehetnek-e a nemzetközi kupaporondon. Ez csak a győztes privilégiuma. A Fulhamtól azonban nem meglepetés, hogy hazája bajnokságában csak a középmezőnyben végzett, így nem szerzett kvalifikációt az Európa-ligára sem. Az ősszel még a BL-ben is látott Atléticótól viszont meglepetés a visszafogott bajnoki szezon, amelynek végén lemaradt a kuparészvételről. Nemhogy a BL-ről, de még az Európa-ligáról is. Ha csak utolsó mentsvárként nem nyerik meg a sorozat első kiírását...

A FULHAM ÚTJA A FINÁLÉBA
 

 

A SZEZONBAN JÁTSZOTT MÉRKŐZÉSEK 
Csapat Összesen Bajnokság Hazai kupa Nemzetközi kupa Klubvilágbajnokság
Atlético Madrid (spanyol) 64 38 9 17 0
Fulham (angol) 63 38 6 19 0
FC Barcelona (spanyol) 59 38 6 13 2
Anderlecht (belga) 56 38 4 14 0
Manchester United (angol) 56 38 8 10 0
Liverpool (angol) 56 38 4 14 0
Az Atlético az El-döntő után még két mérkőzést játszik – egy bajnokit és a spanyol Király-kupa döntőjét –, így a madridiaknak a szerdai „csupán” a 62. szezonbeli fellépésük lesz. A Fulham viszont szerdán zárja az idényét.
A LEGTÖBB EURÓPAI KUPAMÉRKŐZÉS EGY SZEZONBAN 
Bordeaux (francia) 20 1995–1996 UEFA-kupa: döntő
Valencia (spanyol) 19 1999–2000 Bajnokok Ligája: döntő
Valencia (spanyol) 19 2000–2001 Bajnokok Ligája: döntő
Byer Leverkusen (német) 19 2001–2002 Bajnokok Ligája: döntő
AC Milan (olasz) 19 2002–2003 Bajnokok Ligája: kupagyőzelem
CSZKA Moszkva 19 2004–2005 UEFA-kupa: kupagyőzelem
Rangers (skót) 19 2007–2008 UEFA-kupa: döntő
Fulham (angol) 19 2009–2010 Európa-liga: döntő vagy kupagyőzelem
NEMZETENKÉNTI KUPAGYŐZELMEK 
Ország Összes kupasiker BEK/BL KEK VVK/UEFA-kupa/El A legtöbb győzelmet arató klub
Spanyolország 30 12 7 11 Real Madrid (11)
Anglia 29 11 8 10 Liverpool (8)
Olaszország 28 11 7 10 AC Milan (9)
Németország 16 6 4 6 Bayern München (6)
Hollandia 11 6 1 4 Ajax (6)
Portugália 6 4 1 1 FC Porto (3)
Szovjetunió/Oroszország 5 0 3 2 Dinamo Kijev (2)
Belgium 4 0 3 1 Anderlecht (3)
Skócia 3 1 2 0 három különböző csapat
Franciaország 2 1 1 0 két különböző csapat
Jugoszlávia 2 1 0 1 két különböző csapat
Svédország 2 0 0 2 IFK Göteborg (2)
EDZŐK LEGALÁBB KÉT KÜLÖNBÖZŐ CSAPATTAL AZ UEFA-KUPÁK DÖNTŐJÉBEN 
Név Hány klubbal játszhatott döntőt Klubok (szezon)
Sven-Göran Eriksson 3 IFK Göteborg (1982), Benfica (1983), Lazio (1998)
Ernst Happel 2 FC Bruges (1976), Hamburger SV (1982)
Georg Kessler 2 AZ ’67 (1981), 1. FC Köln (1986)
Giovanni Trapattoni 2 Juventus (1977, 1993), Internazionale (1991)
Ottavio Bianchi 2 Napoli (1989), AS Roma (1991)
Roy Hodgson 2 Internazionale (1997), Fulham (2010)
A vastaggal szedett csapatokkal nyernie sikerült.
AZ ELMÚLT HÚSZ ÉV DÖNTŐIG JUTÓ „KISCSAPATAI” (ELSŐ VAGY MÁSODIK IDÉNYÜKET JÁTSZOTTÁK) 
Klub Hányadik szezonban Kupa Szezon A döntőben
Mallorca 1 KEK 1998–1999 Lazio–Mallorca 2–1
Alavés 1 UEFA-kupa 2000–2001 Liverpool–Alavés 5–4 – h.u.
Parma 2 KEK 1992–1993 Parma–Antwerp 3–1
Middlesbrough 2 UEFA-kupa 2005–2006 Sevilla–Middlesbrough 4–0
Fulham 2 Európa-liga 2009–2010 Atlético Madrid–Fulham ???

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik