A Fradi ellen alig játszottak – most ők a Ludogorec vezérei

Vágólapra másolva!
2019.10.03. 13:29
null
A bolgárok Razgradban még 11-est is hibáztak a Fradi ellen, miközben a legutóbbi két El-meccsen két 11-est is értékesítő Claudiu Keserü csak a kispadon ült (Fotó: Molnár Ádám<a href="http://www.fradi.hu" target="_blank">/fradi.hu)</a>
Az Európa-liga-csoportkör 2. fordulója, a Ferencváros–Ludogorec mérkőzés előtt adta magát a feladat: megvizsgáltuk a Wyscout számainak segítségével, mi most a CSZKA Moszkvát az előző fordulóban 5–1-re legyőző Ludogorec fő erénye, kik a kulcsemberei, miben lépett előre a csapat azóta, hogy a nyáron a Bajnokok Ligája selejtezőjében kétszer is kikapott a Ferencvárostól.

EDZŐVÁLTÁS, GYŐZELMI SZÉRIA

A Bajnokok Ligája selejtezőjében a Ferencváros július 10-én (2–1) és július 17-én (3–2) verte meg a Ludogorecet, az azóta eltelt három hónap során viszont egyszer sem kapott ki a bolgár együttes. Ez idő alatt 18 tétmeccset játszott, közülük 12-t megnyert, hat döntetlen mellett. A veretlenségi sorozat ellenére az El-selejtező utolsó körének első meccse, a Maribor elleni 0–0, illetve a Szlavia Szófia elleni 0–0-s bajnoki után, néhány nappal a szlovéniai visszavágó előtt elköszönt a klub Szojcso Sztoev vezetőedzőtől és helyét addigi másodedzője, Sztaniszlav Gencsev vette át, előbb ideiglenesen, majd véglegesen is. Az ő vezetésével játszott 2–2-es döntetlent a Ludogorec Mariborban és jutott az El főtáblájára idegenbeli góljainak köszönhetően, majd utána hatból hat meccset nyert meg a csapat Gencsevvel a kispadon, köztük két hete a CSZKA Moszkva elleni csoportmérkőzést, 0–1-ről fordítva 5–1-re.

Gencsev a Ferencváros elleni újabb találkozót megelőző szerdai sajtótájékoztatón megkapta a kérdést: mit csinált volna másként, ha már a Bajnokok Ligája-selejtezőn is ő irányítja a bolgár együttest? „Nekem sem lett volna nagy mozgásterem – adott diplomatikus választ a 38 éves szakember. – Több játékos nem léphetett pályára, néhányan későn kezdték meg a felkészülést. Most más a helyzet. Az első csoportmeccsen sima győzelmet arattunk, remélem, a folytatás is hasonló lesz. Ellenfelünk egyik erőssége a hazai pálya és szurkolótábora, a másik a fegyelem. A csoport kiegyenlített, így akármilyen eredmény is születik, nem lesz meglepetés.”

GENCSEVNÉL EZ NEM FORDULHAT ELŐ – ŐK A KULCSEMBEREK

Gencsev tehát kitért a konkrét válasz elől, ezért a következőkben a Wyscout statisztikáinak segítségével vizsgáljuk meg, miben változott leginkább a bolgár csapat játéka július óta, milyen ellenfél vár most a Ferencvárosra.

Elöljáróban azt rögtön leszögezhetjük, Gencsev például aligha engedte volna meg azt a luxust, hogy csapata leggólerősebb játékosát, a 35-szörös román válogatott Claudiu Keserüt egyszer se nevezze a kezdőcsapatba a Fradi ellen, ahogy azt elődje, Sztoev megtette, aki csak a visszavágó második félidejében küldte pályára az előző idény bolgár gólkirályát. Keserü Gencsev eddigi két El-meccsén egyaránt kezdett, és mindkét találkozón gólt szerzett, a CSZKA ellen hármat is, összesen pedig már öt találatnál jár az El-ben (a selejtezőkkel együtt) ebben az idényben.

Utólag szintén a luxus kategóriájába sorolható, hogy a Fradi elleni visszavágót a kispadról nézte végig a Kongói DK-beli jobbszélső, Jody Lukoki (az első meccsen 83 percet játszott), aki azóta három gólt jegyzett az El-ben. Szintén nem játszott legutóbb a Fradi ellen – sérülés miatt hiányzott a BL-selejtező mindkét meccséről – a brazilból lett bolgár Wanderson, aki a korábban rettegett razgradi brazil különítmény utolsó olyan, megmaradt tagja, aki ma is a csapat legjobbjai közé sorolható. Az El-ben egy gólja és három gólpassza van. Keserühöz és Lukokihoz hasonlóan ő is betalált az 1. fordulóban a CSZKA ellen. A brazilok közül a támadósorban a 35 éves Marcelinho is tagja még az alapcsapatnak, de már közel sem jelent annyi veszélyt az ellenfelek kapujára , mint korábban, igaz a Maribornak így is lőtt egy szépségdíjas gólt.

Érdekes viszont, hogy a Fradi ellen remeklő, a két találkozón három gólpasszt jegyző, igaz, kicsit öncélú kongói balszélső, Mavis Tchibota Gencsevnél az Európa-ligában még nem játszott, legutóbb keretben sem volt, pedig az izlandi Valur és a walesi The New Saints elleni meccseken egy gól és három gólpassz fűződött a nevéhez. Legutóbb a bajnokságban sem volt kezdő, pedig előtte a Bolgár Kupában három gólt is szerzett. A Ludogorec egyébként a Fradihoz hasonlóan vasárnap játszott múlt héten a bajnokságban, a Dunav vendégeként győzött 1–0-ra – naná, hogy Keserü góljával.

MARIBOR–LUDOGOREC 2–2

A BAL SZÉLEN ERŐSEBB A LUDOGOREC

A Ludogorec legnagyobb erősségét a támadójátékban a szélről laposan középre lőtt labdák, a szélen vezetett támadások – kiváltképp a bal oldalon – jelentik, ezt a Fradi is megtapasztalhatta a nyáron, de a CSZKA és a Maribor ellen a hét gólból négy lőttek a bal oldalról indulva.

A cseleik jelentős részét, 40.5 százalékát a bal oldalon mutatták, és ezeknek a 75 százaléka sikeres is volt. ennek köszönhetően pedig a bal szélen megvívott támadópárharcok 62 százalékát megnyerték, míg a másik szélen ugyanez a szám csak 49 százalék volt.

Párharcok, cselek: balra a pálya bizonyos területei alapján (zöld a sikeres, piros a nem sikeres), jobbra a legtöbbet szereplő játékosokra bontva (1. oszlop: összes párharc, 2. meccsenkénti átlagos 3. nyert, nem nyert)  – a Ferencváros nemzetközi kupameccsein (Forrás: Wyscout)
Párharcok, cselek: balra a pálya bizonyos területei alapján (zöld a sikeres, piros a nem sikeres), jobbra a legtöbbet szereplő játékosokra bontva (1. oszlop: összes párharc, 2. meccsenkénti átlagos 3. nyert, nem nyert)  – a Ferencváros nemzetközi kupameccsein (Forrás: Wyscout)
Párharcok, cselek: balra a pálya bizonyos területei alapján (zöld a sikeres, piros a nem sikeres), jobbra a legtöbbet szereplő játékosokra bontva – a Ludogorec El-meccsein
Párharcok, cselek: balra a pálya bizonyos területei alapján (zöld a sikeres, piros a nem sikeres), jobbra a legtöbbet szereplő játékosokra bontva – a Ludogorec El-meccsein



Vagyis ezek az adatok is azt mutatják, hogy támadásban a Ludogorec bal oldala a veszélyesebb, ami azért lehet problémás, mert a Fradi pedig, mint azt már az Espanyol elleni meccs előtt is kimutattuk, éppen a jobb szélen veszít több labdát, Lovrencsics Gergő és Olekszandr Zubkov oldalán, előbbi meccsenként kilencet, utóbbi hetet. Ezen az oldalon kevesebb cselt és kevesebb párharcot is vállalnak a ferencvárosiak.

Védekezésben kulcskérdés lesz, hogy ezen az oldalon tud-e javulni a Fradi, mint ahogy az is, hogy a tizenhatos előterében ne veszítsen labdát Szerhij Rebrov csapata, mert az ilyen lehetőségeket kihasználják a bolgárok, erre láthattunk példát a két csapat nyári, Üllői úti meccsén is, de ezt bizonyították az 1. fordulóban az oroszok ellen is.

Labdaszerzés és labdavesztés – Fradi
Labdaszerzés és labdavesztés – Fradi
Labdaszerzés, labdavesztés – Ludogorec
Labdaszerzés, labdavesztés – Ludogorec

LUDOGOREC–CSZKA 5–1

A LEVEGŐBEN VERHETŐK

A rögzített helyzetből érkező beívelések – legyen az szöglet vagy oldalsó szabadrúgás – hárítása továbbra is a Ludogorec gyenge pontjai köz tartozik. Emlékezhetünk rá, hogy Bulgáriában Ihor Haratin fejelt gólt jobb oldali szöglet után, míg a legutóbbi két El-meccsen, a CSZKA és a Maribor ellen egyaránt bal oldali szabadrúgás után kapitulált a bolgár védelem. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy a védelem közepén a moszkvaiak ellen kezdő Rafael Forster, Dragos Grigore páros egyike sem magasabb 185 centiméternél, de a még szóba jöhető Cosmin Moti is csak 183 centi, míg a Fradiban a már említett, 188 centis Haratin mellett ott van a 191 centiméter magas Lasa Dvali, no meg a 194 centiméterre nőtt Mikalaj Szihnyevics, aki legutóbb a Kisvárda elleni bajnoki alatt a kispadon pihent, így nem lepődnénk meg, ha ezúttal kezdene.

Árulkodó statisztika a két csapat játékstílusáról is, hogy a Ludogorec legtöbbet fejelő játékosai átlagosan 19 fejpárbajt vívtak meg a nemzetközi meccsek során, míg a Ferencvároséi 32-t. Igaz, a bolgárok 19-ből átlagosan 9.8-at nyernek meg, míg a Ferencvárosnál ez a szám 16.2, viszont a bolgároknál csak ketten tudtak 50 százalékosnál jobb fejpárbajmutatót produkálni, Forster (56.5 százalék) és Nedjalkov (62.5). Míg a Fradiban Haratin (67), Miha Blazic (57), Dvali (54), Szihnyevics (58) és Danilo Ihatenko is (81) – utóbbi 22 fejpárbaból 18-at nyert meg, ezzel a mutatóval a Fradiból is kiemelkedik.

Légipárharcok – Ferencváros
Légipárharcok – Ferencváros
Légipárharcok – Ludogorec
Légipárharcok – Ludogorec

EURÓPA-LIGA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
H-CSOPORT
18.55: FERENCVÁROS
–Ludogorec (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.55:
CSZKA Moszkva–Espanyol (Tv: Digi Sport3) – élőben az NSO-n!

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ludogorec 1 1 5–1 +4 3
2. FERENCVÁROS 1 1 1–1 0 1
3. Espanyol 1 1 1–1 0 1
4. CSZKA Moszkva 1 1 1–5 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik