WUG: 2021-ben is Budapesten lehet az utcai sportok világjátéka

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.16. 21:10
null
Elképzelhető, hogy két év múlva is Budapest ad otthont az utcai sportok világjátékának (Fotó: Dömötör Csaba)
A nemzetközi sportszövetségek tanácsa felkérte Budapestet, hogy a hétvégén első ízben, sikeresen megrendezett World Urban Games utcai sportok világjátékának 2021-ben is legyen a házigazdája.

 

Ezt Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár és a kiemelt budapesti nemzetközi sportesemények kormánybiztosa, az esemény szervezőbizottságának elnöke jelentette be hétfőn az M1 aktuális csatornán, hozzátéve, hogy Magyarország önállóan és szabadon dönti el, él-e ezzel a lehetőséggel.

Fürjes Balázs kiemelte, az újgenerációs olimpiai sportágak világjátékának megrendezésére eredetileg több mint ötven város érdeklődött, a hajrában Budapest mellett Tokió, Barcelona és Los Angeles maradt versenyben, végül utóbbival szemben „hosszabbításban” diadalmaskodott. Hozzátette, a szervezőknek mindössze négy hónapjuk volt felkészülni, így világrekordot kellett futniuk.

Az eseménnyel kapcsolatban Fürjes Balázs elmondta, az egyszerre volt világpremier és sportforradalom, több mint ötvenezren látogattak ki a versenyekre.

„Nem véletlenül kerülnek be az olimpia programjába ezek a sportágak: látványosak, akrobatikusak, izgalmasak, közösségteremtőek és megmozgatják a fiatalokat. Ez az új irány: lebontani az akadályokat, a sportot behozni a városba és közel vinni az emberekhez, szabaddá tenni a belépést, egész napos családi élményt kínálni, miközben a nézők nem puszta szemlélők, hanem résztvevők, akik minden sportot ki is próbálhatnak, és a sportesemény kulturális és zenei fesztivál is egyben” – emelte ki Fürjes Balázs, a szervezőbizottság elnöke.

Fürjes Balázs hangsúlyozta, hogy a jövő évi tokiói, illetve a 2024-es párizsi olimpiai szervezői, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság képviselői is a helyszínen gyűjtöttek tapasztalatokat, ötven akkreditált külföldi újságíró tudósított az öt kontinens, több mint 300 sportolójának vetélkedéséről, amiről az egész világon nézett élő közvetítést adott a Eurosport és a NOB tv-csatornája, az Olympic Channel is.

A mezőnyről szólva Fürjes Balázs elmondta, hogy rendkívül színvonalas volt a sportprogram, mivel a sportágak világranglistájának vezetői mérték össze erejüket Budapesten, biztos, hogy a jövő évi tokiói olimpia bajnokait is láthatták a nézők.

Raffaele Chiulli, a világ sportszövetségeit tömörítő GAISF elnöke úgy nyilatkozott, az esemény minden várakozást felülmúlt.

Budapestnél nem lehetett volna jobb házigazda, hihetetlen, hogy a szervezők alig fél év alatt mit valósítottak meg, ez az esemény minden várakozásunkat felülmúlta” – idézte a szervezők közleménye a GAISF vezetőjét.

Az eseményre kilátogatott Gyurta Dániel, a NOB tagja is, aki elmondta, egészen biztos benne, hogy a sportesemények nagy része ebbe az irányba fog átalakulni, kezdve a tokiói olimpiával.

„A NOB a sportrendezvények forradalmát pont ebbe az irányba képzeli el. A fiatalok bevonásával, fesztivál jelleggel és aktív sportolással kötné össze a jövő sporteseményeit” – fűzte hozzá London olimpiai bajnoka.

Az ingyenes rendezvényen – melyet koncertek is kísértek – hatféle sportág versenyeit, a 3x3 kosárlabdát, BMX freestyle-t, a bréktáncot, a parkourt, illetve az inline és repülő korong freestyle-t bonyolították le. Bemutatósportágként a laser run és az evezős ergométer is helyet kapott a városi sportok világjátékának programjában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik