World Urban Games: új életérzéstől a sporttörténelemig

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2019.03.16. 08:32
null
BMX freestyle (Fotó: Shutterstock)
Március elején újabb sportdiplomáciai sikert ért Magyarország, szeptember 13. és 15. között Budapest lesz a házigazdája a kétévente megrendezésre kerülő, most bemutatkozó World Urban Gamesnek. Hogy Budapest milyen hátteret adhat az eseménynek, milyen lehet majd az y és z generációk nagy találkozója? Ennek jártunk utána.

„Ismerjétek meg Sky Brownt, aki minden idők legfiatalabb brit nyári olimpikonja szeretne lenni” – írta minap egyik posztja elé a BBC Sports, amely a 12 esztendős gördeszkás lánnyal forgatott riportfilmet. Sky úgy ragyog, mint napfény az égen, de ennél is fontosabb, hogy profi gördeszkás, akire már a Nike is felfigyelt, és sebtiben szponzori szerződést kötött vele. Érthetően. A tündérien kedves, fiúsan laza kishölgy ugyanis jó „csatorna” lehet a street vagy urban világ és az évezredes tradícióra épülő olimpia felé is, hiszen sportága, a gördeszka 2020-ban Tokióban már a versenyprogramban szerepel.

3x3-as kosárlabda (Fotó: MTI)
3x3-as kosárlabda (Fotó: MTI)

Míg sok-sok, évtizedeken át szeretett, megszokott, itt-ott szabályváltoztatáson áteső sportágnak „rezeg a léce” a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál, addig egyre-másra tűnnek fel a programban olyan sportágak, amelyekről néhány évvel ezelőtt eszünkbe sem jutott volna, hogy egyszer a játékokon láthatjuk őket. Tokióban a gördeszka, a falmászás és a BMX freestyle is bemutatkozhat, 2024-ben Párizsban már bréktáncversenyeket is rendezhetnek.

Görkorcsolya freestyle (Fotó: Shutterstock)
Görkorcsolya freestyle (Fotó: Shutterstock)

A street vagy urban sportok bebocsátást nyertek a kissé „megmerevedett” olimpiai programba, egymás után lépnek át annak a világnak a küszöbén, amelynek eszmeiségét – Citius, Altius, Fortius (Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben) – már nemigen tudják magukénak a marketing és a média számára is új kommunikációs eszközöket igénylő z generáció tagjai. Ők új eszméket kergetnek, amelyek lényege – ahogyan a 12 éves Sky is tökéletesen megfogalmazta – a szabadság, a kreativitás, a vidámság, az élmény, az életérzés, az együvé tartozás felfedezése.

Ennek az életérzésnek, ennek az újvilágnak ad keretet a városi sportágaknak platformot jelentő, most induló World Urban Games, amelynek elsőként Budapest lesz a házigazdája.

Fővárosunk, amely idén elnyerte az Európa sportfővárosa címet is, négy éve rendezi meg a World Urban Gameshez hasonló Budapest Urban Gamest, amely a profik helyett elsősorban az utca emberét csalogatja az utcai sportok világába, s amelyen többek között streetball, grundfoci, futás és Duna-menti városként az úszás szerepel terítéken.

A szeptemberi World Urban Games megrendezésével magasabb fokozatba kapcsol a város.

Parkour (Fotó: Shutterstock)
Parkour (Fotó: Shutterstock)

„Régóta dolgozunk azért, hogy a budapestiek érezzék, sportos városban élnek. Idén is megrendezzük a Budapest Urban Gamest, amely méltó módon illeszkedhet a világversenyhez. A BUG iránt érdeklődők aktív résztvevői lehetnek az eseményeknek, s a WUG-on az igazán profiktól leshetik el a trükköket” – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, aki szerint Budapest globális sportfővárossá nőtte ki magát az elmúlt években. – Idén is számos eseményt látunk vendégül, az asztalitenisz-világbajnokságot, a Maccabi Játékokat, a nyári vívó- és öttusa-világbajnokságot. Öröm, hogy e nagy rendezvények között a WUG-ot is üdvözölhetjük. Nagy nemzetközi világeseményekről beszélünk, amelyek ráirányítják a figyelmet fővárosunk értékeire, önmagukban is vendégforgalmat generálnak, és óriási a presztízsértékük.”

De a budapesti WUG azért is kiemelkedően fontos, mert „előszobája” lehet a tokiói olimpián bemutatkozó sportágaknak: itt adnak egymásnak randevút a legjobb freestyle BMX-versenyzők, vagy a 3x3-as kosárlabda képviselői, de láthatjuk a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián nagy közönségsikert arató bréktánc legjobbjait is.

Bréktánc (Fotó: Shutterstock)
Bréktánc (Fotó: Shutterstock)

A WUG társszervezőjeként lép színre az NDHSZ, vagyis a Nemzeti Diákhallgatói és Szabadidősport-szövetség, s ahogy a testület elnöke, Balogh Gábor fogalmaz, azért is fontos ez az esemény, mert olyan új sportágakra irányítja a figyelmet, amelyek segítségével a fiatalok kö­rében növekedhet a sport iránti érdeklődés és aktivitás.

„Látnunk kell, hogy e sportágak elterjedése óriási léptekkel halad, a folyamat a közösségi médiában egyértelműen követhető. A legnépszerűbb parkourcsapatoknak például több százezres követőtáboruk van a YouTube-on. A trendet látva mi is dolgozunk azon, hogy a szükséges feltételek teljesülésével minél több új, népszerű sportág beépülhessen a diákolimpiai programunkba. Vannak már jó példáink, hiszen a falmászás is diákolimpiai sportág lett, emellett a rendkívül sikeres és feltörekvő magyar innováció, a teqball diákolimpiai feltételeinek megteremtésén is munkálkodunk” – magyarázta Balogh Gábor, aki elmondta: a WUG-on szereplő sportágak közül többnek is van szervezett háttere itthon, így a 3x3-as kosárlabdában az elithez tartozó magyar válogatott mellett BMX-ben, bréktáncban és parkourben is lehet magyar indulóknak drukkolni.

Fotó: Dömötör Csaba
Fotó: Dömötör Csaba

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik