A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a Battai Sugár, Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza összeállítású női kardválogatott a németeket (45:38), majd az olaszokat (45:31) búcsúztatta, mielőtt az elődöntőben kikapott az oroszoktól (26:45).

A harmadik helyért a mieink az ukránokkal találkoztak, és kilenctusos (36:45) vereséget szenvedtek, ám az olimpiai kvalifikáció szempontjából így is „értékes negyedik hellyel gazdagodtak” – áll a szövetség beszámolójában.

A női kardozók legközelebb Salt Lake Cityben lépnek pástra.

A magyar női tőrözők a rosszul sikerült egyéni verseny után – melyben egyikük sem jutott fel a 64-es főtáblára – a vasárnapi csapatküzdelmek során remekül szerepeltek. A Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Kondricz Kata, Pásztor Flóra összeállítású négyes elsőként a rangsorban előtte álló Dél-Koreát magabiztosan, 44:35-re verte meg, s ezzel idén először jutott be a legjobb nyolc közé nagy versenyen. A folytatásban a világranglista-vezető orosz együttestől 45:36-ra kapott ki a válogatott, mely a helyosztón előbb legyőzte Kínát, majd alulmaradt Kanadával szemben. A 6. hellyel a tőrözők továbbra is versenyben vannak a tokiói indulásért.

A férfi párbajtőrcsapat szintén versenyben maradt, ám kissé távolodott az olimpiától, mivel a Hongkong elleni győzelmet követően ráadástussal elbukta az Ukrajna elleni nyolcaddöntőjét Bernben. Siklósi Gergely, Rédli András, Berta Dániel és Andrásfi Tibor ezt követően az alsó ágon mindhárom asszóját megnyerte, így a 9. helyen végzett.