Vívó Eb: Márton Anna bronzérmes a női kardozók versenyében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.17. 19:35
null
Márton Anna a legjobb négy közé jutott a düsseldorfi vívó Eb-n (Fotó: Koncz György, archív)
Márton Anna az elődöntőbe jutott, ezzel érmet szerzett női kardban a düsseldorfi vívó Európa-bajnokság hétfői nyitó napján. A négy között kikapott a háromszoros egyéni világbajnok ukrán Olha Harlantól, így bronzéremmel zárta a versenyt.

A 66 fős mezőnyben a mieink közül Pusztainak sikerült legjobban az első szakasz, csoportjában öt ellenfelét legyőzte és csak egytől kapott ki, s ezzel az eredménnyel mentesült az alól, hogy a főtábla első fordulójában vívnia kelljen. Márton Anna és Katona Renáta hatfős csoportban 3/2-vel zárt, míg Mikulik Júlia hetesben két sikerrel és négy vereséggel. Még az ő eredménye is elég volt a „lyukas” 64-es táblára kerüléshez.

Az első körben Márton a német Julika Funke, Katona a bolgár Joana Ilieva ellen fölényes győzelmet aratott, Mikulik ugyanakkor kikapott a lengyel Malgorzata Kozaczuktól. A szünetig jól vívott, utána viszont elbizonytalanodott, s öt tussal maradt alul, s a 46. helyezettként zárt.

A 32-es táblán a 2017-ben Eb-bronzérmes Pusztainak nem okozott gondot a fehérorosz Darja Andrejeva: végig magabiztos volt, határozottan indította akcióit, így magabiztosan lépett tovább.

Nehezebben jött össze ugyanez a 2016-ban Eb-második Mártonnak. Ő Anna Limbachot két tussal gyűrte le úgy, hogy 13:13 után határozottabbnak bizonyult német ellenfelénél. Az asszó fordulatosan alakult, akadt olyan akció, amely után sikeresen kért videoelemzést a magyar kardozó, az ellene megítélt tust visszavonták.

Katona Renátának nem volt esélye a csapatban világ- és Európa-bajnok, egyéniben Eb-ezüstérmes Rossella Gregorióval szemben: az olasz kardozó 3:3 után tíz tust adott sorozatban, amivel el is döntötte a párharcot. Katona Renáta végül a 29. lett.

Márton Anna a 16 között kisebb ellenállásba ütközött, mint az előző fordulóban, amelyben meg kellett szenvednie a német Anna Limbachhal szemben. Jól kezdett Lucia Martin-Portugues ellen, de 4:1 után a spanyol vívó felzárkózott, majd 4:4 és 5:5 után a vezetést is átvette. Márton viszont továbbra is koncentrált maradt, az egyperces szünet már az ő kéttusos előnyénél kezdődött (8:6). A mérkőzés második fele könnyebben alakult a számára, többnyire egylámpás, tiszta találatokat ért el, szép lassan növelte a különbséget, s 15:8-ra nyert.

A nyolcaddöntőben még ugyancsak versenyben lévő Pusztai Lizának francia ellenfelet kellett volna legyőznie ahhoz, hogy a közvetlen élcsoportban végezzen, de ez ezúttal nem sikerült neki. Az elején kétszer is kéttusos hátrányból egyenlített, még a pást végére szorulva is tudott tust adni közbevágással, a folytatásban viszont Charlotte Lembach erőszakosabbnak és pontosabbnak bizonyult, és a kétes eseteknél is többnyire neki kedvezett a videózás. A végére hat tus különbség alakult ki. A 2017-ben Eb-bronzérmes, még mindig csak 18 éves Pusztai a 10. helyen végzett.

Márton Anna szerint nagy siker a bronzérem megszerzése (Fotó: MTI)
Márton Anna szerint nagy siker a bronzérem megszerzése (Fotó: MTI)

A folytatásban Márton Anna Irene Vecchivel csapott össze nagyjából hasonló forgatókönyv szerint. A szünetig háromtusos előnyt harcolt ki (8:5), a folytatásban 11:6-ra, majd 12:7-re is vezetett. A következő találatot az olasz adta, ráadásul a magyar vívó el is esett a pást végén, többen odaszaladtak segíteni neki, de nem volt szükség ápolásra. Vecchi 12:10-re felzárkózott, azután viszont megint Márton pillanatai következtek, 13:10-nél látványos védést követően úgy vágott vissza pontosan, hogy már csak centik választották el attól, hogy hátrálva lelépjen az érvényes felületről. A döntő találatig még várni kellett, 14:12 után az is megszületett. Ezt követően a magyar vívó sírva borult edzője, Gárdos Gábor nyakába.

A fináléért az egyéniben ötszörös Eb-győztes, háromszoros világbajnok ukrán Olga Harlannal csapott össze, akitől 15:10-re kikapott. Harlan végül az Eb-aranyat is megszerezte.

„Hittem magamban, azzal nem volt baj. Amikor kezdtem belelendülni, akkor volt egy olyan tus, ami nagyon balszerencsésen alakult, 10:9-re vezetett, én meg pont egyenlíthettem volna. Nem sikerült azon továbblépnem, újra felálltam úgy, hogy nem voltam kész, és ott elment az asszó” – mondta Márton Anna, aki a bronzérem megszerzését ezzel együtt nagy sikernek tartja, mert mint elárulta: Európa- és világbajnokságokon nagyon szokott izgulni, hogy kijöjjön az a forma, amit év közben hoz.

„Most úgy jöttem ide, hogy megpróbálok teljesen magamra figyelni, és nem törődni a verseny terheivel. Ez sikerült is, egész nap élveztem a vívást, ami szerintem a legfontosabb” – tette hozzá.

Márton Anna ezt megelőzően 2016-ban, a lengyelországi Torunban ezüstöt nyert Eb-n, egy évvel korábban, Moszkvában harmadik volt világbajnokságon.

VÍVÓ EB, DÜSSELDORF
NŐI KARD, EGYÉNI
A 64 között

Márton Anna–Julika Funke (német) 15:6
Katona Renáta–Joana Ilieva (bolgár) 15:8
Malgorzata Kozaczuk (lengyel)–Mikulik Júlia 15:10
A 32 között
Pusztai Liza–Darja Andrejeva (fehérorosz) 15:5
Márton Anna–Anna Limbach (német) 15:13
Rossella Gregorio (olasz)–Katona Renáta 15:5
Nyolcaddöntő
Márton Anna–Lucia Martin-Portugues (spanyol) 15:8
Charlotte Lembach (francia)–Pusztai Liza 15:9
Negyeddöntő
Szofija Velikaja (orosz)–Charlotte Lembach (francia) 15:4
Manon Brunet (francia)–Deszpina Georgiadu (görög) 15:6
Márton Anna–Irene Vecchi (olasz) 15:12
Olha Harlan (ukrán)–Olga Nyikityina (orosz) 15:8
Elődöntő
Manon Brunet (francia)–Szofija Velikaja (orosz) 15:11
Olha Harlan (ukrán)–Márton Anna 15:10
Döntő

Olha Harlan (ukrán)–Manon Brunet (francia) 15:12

Európa-bajnok: Olha Harlan (Ukrajna)
2. Manon Brunet (Franciaország)
3. Márton Anna és Szofija Velikaja (Oroszország)

10. Pusztai Liza

29. Katona Renáta

46. Mikulik Júlia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik