Vívó Eb: a csapateredményeket kiemelve pozitívan értékelt a kapitány

Vágólapra másolva!
2019.06.23. 11:15
null
A kardcsapat második helyen végzett (Fotó: MTI)
A tavalyi egy arany után négy érmet – két ezüstöt és két bronzot nyert – a magyar küldöttség a düsseldorfi olimpiai kvalifikációs vívó Európa-bajnokságon, ezzel a teljesítménnyel a válogatott szövetségi kapitánya elégedett volt, különösen azért, mert három dobogós helyezést csapatversenyben sikerült kiharcolni.

„Nagyra értékelem, hogy az összes csapatunk az első nyolc között végzett, ez nem minden nemzetnél van így – mondta az MTI-nek Udvarhelyi Gábor.Igaz, hogy tavaly volt arany Újvidéken, de a mostani eredményt, a négy érem megszerzését jobbnak értékelem, már csak azért is, mert ebből hármat csapat nyert. Olyan csapat, amelynek így most már jobb esélye van kijutni a tokiói olimpiára. Ez nagy előrelépés.”

A németországi Eb-n második lett a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású férfi és a Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, László Luca alkotta női kardcsapat, míg harmadikként végzett a férfi párbajtőr együttes – Rédli András, Siklósi Gergely, Berta Dániel, Koch Máté felállásban –, továbbá Márton Anna egyéniben.

A szakvezető kiemelte, hogy a férfi kardválogatott biztosan őrzi helyét az élvonalban, a női kard- és férfi párbajtőrcsapat pedig megfiatalítva is erősödik.

„A most megszerzett pontok kitörölhetetlenek, az olimpiai kvalifikációba mindenképpen beleszámítanak” – hangsúlyozta, majd hozzátette: nagyon örül Márton Anna bronzérmének, és annak is, hogy egyéniben két további vívó, a párbajtőröző Andrásfi Tibor és a kardozó Szatmári András az első nyolcban végzett.

Udvarhelyi Gábor (Fotó: Nemzeti Sport)
Udvarhelyi Gábor (Fotó: Nemzeti Sport)

 

„A magyar vívás nem szerepelt rosszul, de persze nem dőlt el semmi az olimpia szempontjából. Most jön a budapesti világbajnokság, utána kell majd azon gondolkodni, hogyan tovább” – fejezte be szakmai értékelését, de annyit még megjegyzett, hogy „a magyar csapat példamutatóan szurkolt, sportszerűen viselkedett, a versenyzők végig kint voltak a teremben, szurkoltak a többieknek.”

A düsseldorfi Eb-t szerény érdeklődés övezte, a külvárosi vásárterület 8b pavilonjába kevés néző látogatott ki, a szervezőknek vélhetően minimális eszközük volt a hírverésre, mobilizálásra. Központi támogatást nem kaptak, tartományi hozzájárulásra volt szükség ahhoz, hogy egyáltalán meg tudják rendezni a versenyt. A helyszín optimális volt abból a szempontból, hogy minden pást szellősen elfért benne, illetve a résztvevők, edzők közül többen is kiemelték, hogy a légkondicionálás jól működött, ami azért lényeges, mert ez nem minden korábbi helyszínen volt így. Ugyanakkor víz például már nem jutott a versenyzőknek, felirat jelezte, hogy a csapvíz iható, és az internetszolgáltatás is akadozott.

Következik július 15-től az év fő versenye, a budapesti világbajnokság, amely az olimpiai kvalifikációs év legfontosabb állomása lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik