Vívás: Szatmári nem úgy ébredt fel, hogy világbajnok lesz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.28. 19:27
Nem úgy vágott neki a kardvívók múlt pénteki világbajnoki versenyének Szatmári András, hogy aranyérmet nyer, még menet közben is csak abban bízott, hogy egy dobogós helyezés összejöhet neki.

„Nem úgy ébredtem, hogy világbajnok leszek. Fáradtan keltem fel, arra figyeltem, hogy két órával a kezdés előtt kint legyek a csarnokban” – idézte fel a Lipcsében történteket a friss vb-győztes az M1 aktuális csatornán pénteken.

Hozzátette: szeret mindig időben kiérni a versenyekre, hogy a hosszú bemelegítést meg tudja csinálni.

„Ahogy haladtunk előre, és egyre erősebb ellenfeleket vertem meg, abban bíztam, hogy egy érem összejöhet, de világbajnoki címre még akkor sem gondoltam” – folytatta.

Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány ugyanakkor nem lepődött meg.

„Andrást képesnek tartottam egy ilyen sikerre, főleg az idei eredményei alapján” – mondta, hozzátéve, hogy a világbajnokságon kitűnően támadott, jól védekezett, igazi magyaros örömvívást mutatott be.

A Vasas SC 24 éves sportoló 27 esztendő elteltével – Nébald György 1990-es győzelme után – nyert ismét vb-aranyérmet Magyarországnak férfi kard egyéniben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik