Vívás: rangos versenyt nevezhetnek el Kulcsár Győzőről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.23. 18:08
Rangos versenyt nevezhetnek el a jövőben a csütörtökön, 77 éves korában elhunyt Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrözőről.

Többek között erről beszélt Boczkó Gábor, a Magyar Vívószövetség sportigazgatója, a Nemzet Sportolójának egykori tanítványa vasárnap az M1 aktuális csatornán.Boczkó Gábor, a Magyar Vívószövetség sportigazgatója, a Nemzet Sportolójának egykori tanítványa vasárnap az M1 aktuális csatornán.

„Szeretnénk továbbvinni a nevét, a következő generációknak is tudniuk kell, ki volt ő” – nyilatkozta a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes Boczkó, akinek hét éven át volt a mestere Kulcsár Győző.

„A párbajtőr úgy szólt a kezében, mint egy hegedű, olyan finom mozdulatai voltak. Az iskolában pedig ezt átadta nekünk kemény fizikai munkával, aztán amihez hozzányúlt, arannyá változott” – mondta Boczkó.

Kulcsár Győző az 1964-es, az 1968-as és az 1972-es olimpián csapatban szerzett aranyérmet, Mexikóvárosban egyéniben is diadalmaskodott.

Tanítványai közül Nagy Tímea és Szász Emese is olimpiai bajnok lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik