Vívás: olimpiai szemszögből fontos győzelmet aratott a párbajtőrcsapat

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2020.01.11. 19:18
null
Siklósi Gergelyék fontos diadalt arattak Heidenheimben (Fotó: Földi Imre)
Az olimpiai részvétel kiharcolása szempontjából fontos diadalt aratott, nagyszerű vívással aranyérmet nyert a magyar férfi párbajtőr-válogatott a németországi világkupaversenyen, Heidenheimben.

Visszaküzdötték magukat! Ráadásul hogyan!

A magyar férfi párbajtőrválogatott – leginkább a nem túl fényes világbajnoki szereplés következtében –, kicsit messzire került az olimpiai kvótától, ám sem a versenyzőket, sem az edzőket nem abból a fából faragták, hogy bármit is feladjanak. Ezért is történhetett meg, hogy most, január közepéhez közeledve azt írhatjuk, hogy Rédli Andrásék kvótás helyen állnak – mégpedig azért, mert Siklósi Gergely egyéniben megszerzett aranyérme után szombaton az Andrásfi Tibor, Berta Dániel, Rédli, Siklósi összetételű kvartett megnyerte a heidenheimi világkupaversenyt!

A mieink letarolták a mezőnyt, és ez egyáltalán nem túlzó kijelentés, hiszen megverték a rendkívül kellemetlen cseheket, Hongkongot, az oroszokat, a svájciakat és a franciákat – az olimpiai indulás jogáért ennél többet Heidenheimben nemigen tehettek...

„Az eredmény magáért beszél, az pedig legalább ilyen fontos, hogy nagyon egységes, határozott, lendületes és fiatalos, ugyanakkor dörzsölt magyar csapat vívott: küzdelmes és könnyed vívást mutattak a fiúk a nap folyamán, még ha ez a két jelző látszólag ellentmondásban is van egymással – mondta Dancsházy-Nagy Tamás, a válogatott vezetőedzője. – Már a csehek ellen sem volt könnyű dolgunk, mert kellemetlen együttes, amely például nagyon megnehezítette négy évvel ezelőtt a riói kvalifikációnkat, de sikerült győznünk, ami hatalmas lendületet adott a fiúknak.”

A lendület mellett persze szükség volt például egy zseniális edzői húzásra is a negyeddöntőben az oroszok ellen: az ellenfél egyértelműen a Nyikita Glazkov–Siklósi Gergely hetedik asszóra építette a taktikáját, merthogy egyéni világbajnokunk nem érzi az orosz fiú stílusát, csakhogy Dancsházy mester cserélt, Andrásfi Tibor pedig vívott egy 4:1-et!

„Kétségkívül ez volt a kulcsasszó: az oroszok taktikája kudarcot vallott, a miénk viszont bejött – mosolygott a vezetőedző. – Közhelyes mondás, de ránk jellemző volt az oroszok és aztán a svájciak ellen is, hogy forró szív és hideg fej – mi több, a franciák elleni döntőben is igaz volt. Aki szereti a sportot, az izgalmakat, élvezte a finálét is.”

Férfi párbajtőrcsapatunk ezzel kvótás helyről várhatja a hátralévő két kvalifikációs vk-versenyt, ennek kapcsán Dancsházy-Nagy Tamás mindössze ennyit jegyzett meg: „Visszaülhettünk az asztalhoz, ismét osztottak nekünk lapot, ám a kártyapartinak még nincs vége.”

A női párbajtőrözők havannai világkupaversenyének selejtezőjében induló három magyar (Kun Anna, Muhari Eszter, Nagy Kinga) közül egyik sem jutott fel a főtáblára. A női kardozók montreali Grand Prix-viadalán viszont a selejtezőből Katona Renáta, Pohl-Mikulik Júlia és Várhelyi Kata csatlakozott a kiemelt Márton Annához és Pusztai Lizához, így ők vasárnap pástra léphetnek a 64-es táblán.

VILÁGKUPAVERSENY, HEIDENHEIM
Párbajtőr. Férfiak. Csapat. A legjobb 16 közé jutásért:
Magyarország–Csehország 45:36 (Siklósi +6, Rédli +5, Berta –2). Nyolcaddöntő: Magyarország–Hongkong 45:28 (Rédli +11, Berta +3, Siklósi +3). Negyeddöntő: Magyarország–Oroszország 45:32 (Siklósi +4, Andrásfi +3, Berta +3, Rédli +3). Elődöntő: Magyarország–Svájc 45:34 (Berta +7, Siklósi +3, Rédli +1). Döntő: Magyarország–Franciaország 45:43 (Siklósi +2, Berta +1, Andrásfi 0, Rédli –1). Végeredmény: 1. Magyarország (Andrásfi Tibor, Berta Dániel, Rédli András, Siklósi Gergely), 2. Franciaország, 3. Svájc

VILÁGKUPAVERSENY, PÁRIZS
Tőr. Férfiak. Egyéni. A legjobb 32 közé jutásért:
Kruse (brit)–Dósa 15:13. Döntő: Itkin (amerikai)–Garozzo (olasz) 15:19. Végeredmény: 1. Nick Itkon, 2. Garozzo, 3. Cseremisinov (orosz) és Lefort (francia), ...45. Dósa Dániel, ...130. Mészáros Tamás, ...136. Frűhauf Benjámin, ...194. Maior Mátyás, ...196. Szemes Gergő, ...199. Pórfy Tamás

VILÁGKUPAVERSENY, KATOWICE
Tőr. Nők. Egyéni. A legjobb 32 közé jutásért:
Pásztor–Sinigalia (olasz) 15:13, Mohamed–Kondricz 15:2, Pöltz–Ross (amerikai) 15:10. A legjobb 16 közé jutásért: Fu Ji-ting (kínai)–Pásztor 15:13, Csae Szong Oh (dél-koreai)–Mohamed 15:5, Walczyk (lengyel)–Pöltz 15:5. Döntő: Deriglazova (orosz)–Mancini (olasz) 15:11. Végeredmény: 1. Inna Deriglazova, 2. Mancini, 3. Kiefer (amerikai) és Thibus (francia), ...22. Mohamed Aida, ...28. Pásztor Flóra, ...31. Pöltz Anna, ...48. Kondricz Kata, ...65. Kreiss Fanni, ...83. Lupkovics Dóra, ...85. Mesteri Viktória, ...100. Kókai Csilla, ...107. Hajas Nóra, ...140. Zsoldosi Karolina, ...184. Orosházi Csilla

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik