Vívás: Imre Géza továbbra sem döntött a folytatásról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.02. 08:55
Folytatódott az „Amiről még nem meséltem” című sorozat a Pesti Magyar Színházban. Dr. Elbert Gábor vendége ezúttal a többszörös olimpiai érmes vívó, Imre Géza volt.

Az új évad első vendégére annyian voltak kíváncsiak, hogy – a beszélgetős est történetében először – a színház nagytermében hallhatták a nézők Imre Géza történeteit.

Elbert Gáboron, a PTE Egészségtudományi Kar tanárán kívül a Pesti Magyar Színház művésze, Tóth Sándor is kérdezte a színpadon a magyar sport egyik ikonikus alakját. Imre Géza elmondta, hogy jelenleg a saját edzései kissé háttérbe szorultak, így csak gyerekeknek tart vívóedzéseket.

„Derékproblémáim vannak, így orvostól orvosig járok. Gyógytornákra is kell majd járnom, felvetődött a gerincsérv gyanúja is” – mondta Imre Géza, aki arról is beszámolt, hogy továbbra sem döntötte el, folytatja-e sportpályafutását vagy sem.

Az „Amiről még nem meséltem” sorozat a Sport a kultúra szentélyében a színházban! alcímet kapta. Korábban többek között Hegedűs Csaba, Balzsay Károly, Kammerer Zoltán és Igaly Diána volt a Pesti Magyar Színház vendége.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik