Vívás: a 80 éves Rejtő Ildikót köszöntötték Újpesten

Vágólapra másolva!
2017.05.11. 20:21
Rejtő Ildikó kétszeres olimpiai bajnok tőrvívót, a Nemzet Sportolóját köszöntötték Újpesten nyolcvanadik születésnapja alkalmából.


„Nagy öröm, hogy össze tudtunk jönni, bízom benne, hogy öt év múlva is találkozunk" – mondta Rejtő Ildikó az Újpesti Polgár Centrumban az UTE által szervezett csütörtöki ünnepségen.
„Nagy öröm, hogy össze tudtunk jönni, bízom benne, hogy öt év múlva is találkozunk" – mondta Rejtő Ildikó az Újpesti Polgár Centrumban az UTE által szervezett csütörtöki ünnepségen.

Az ötszörös világbajnok az MTI kérdésére kiemelte, az 1956-ban nyert ifjúsági világbajnoki aranyérme volt az első nagy sikere, míg pályafutása csúcspontjának az 1964-es tokiói olimpiát tartja, amelyen egyéniben és csapatban is diadalmaskodott.

„Ezt nem lehet elfelejteni. Minden sportolónak az a vágya, hogy olimpiai aranyérmes, világbajnok legyen, nekem ez összejött" – hangsúlyozta.

Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség elnöke, önkormányzati koordinációért felelős helyettes államtitkár Rejtő Ildikónak kiemelkedő sportszakmai tevékenységéért a Köz Szolgálatáért Érdemjel arany fokozatát adományozta Pintér Sándor belügyminiszter nevében.

„Az akarat, az eltökéltség, a munka az, ami azt eredményezte, hogy a példaképek olimpiai bajnokok vagy éppen érmesek lettek" – fejtette ki Csampa Zsolt. Hozzátette, amikor egy olyan példakép, mint Rejtő Ildikó kilátogat egy utánpótlásversenyre, a gyerekek, fiatalok körbeveszik és a sikerhez vezető útról kérdezik. Válaszul pedig azt hallani a legendás versenyzőktől, hogy megdolgoztak érte nap mint nap – mondta.

„Ilyenkor látni a gyerekek szemében az elhivatottságot, hogy ők is olimpiai bajnokok akarnak lenni" – tette hozzá a szövetségi elnök.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik