Vitorlázás: Vándor Róbert gyűjti a szalagokat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.08.25. 08:41
null
Vándor Róbert belekóstolt az elektromos hajózásba is (Fotó: Török Brigi)
A Balaton Kékszalagja után a zöldet is megszerezte az idén Vándor Róbert – az elektromos hajók a tó keleti medencéjében megtartott versenyén a legnagyobb hajók kategóriájában győzött.

Rendkívül látványosan, a vitorlásversenyeknél ismeretlen állórajttal kezdődött a 9. Zöldszalag Regatta – a 39 hajót számláló mezőny a kenesei Balatonfői Yacht Club elől indult. A tíz kijelölt pályajel érintésével zajló túraverseny útiránya szabadon választható volt, így a mezőny egyik része délnek, Aliga felé vette az irányt, míg a másik az északi oldal partvonalát vette célba. Erre indult az idei Zöldszalag sztárrésztvevője, az idei Kékszalag-győztes Vándor Róbert is Wia 435 Hard Top típusú hajójával.

A vitorlásász egyértelmű előnyt épített ki az északi partot választó 16-17 hajót számláló bolyban, és az első öt pályajelet is elsőként vette, de a déli partra való átcsapatás közben elkezdtek szemből érkezni a versenytársak.

„Mi még nem értük el a tó közepén lévő meteorológiai állomás közelében álló ötödik csekkpontot, amikor az első hajó megérkezett szemből. Ekkor kezdett kikristályosodni, hogy az eddigi vezető pozíciónk részben illúzió volt, hiszen nem tudtuk, hol járnak a déli part felé indulók”      – mondta el a verseny után Vándor Róbert.

A Kékszalag-győztes abszolút sikere azonban még így is sokáig lehetségesnek látszott, de a siófoki pályajel után 5-6 percet veszítettek, mert nehezen találták meg a következő bóját. Ennél is nagyobb baj volt, hogy a nem kellő körültekintéssel túlhajszolt akkumulátorpakk merülőben volt, így sebességet veszítettek.

„Láttuk a cél felé közeledni az első hajót, s egy ideig úgy tűnt, legalább meg tudjuk futtatni őket. De ahogy közeledtünk a célvonalhoz, úgy fogyott a sebességünk. Így abban a bosszantó élményben volt részünk, hogy szinte az orrunk előtt húzott be további négy-öt hajó is a célba”      – elevenítette fel a verseny hajráját Vándor Róbert, aki végül abszolút 6. lett csapatával – ugyanakkor kategóriagyőzelmet aratott a 12 méter fölötti Hard Top-osztályban.

„Mindvégig nagyon kellett figyelni, mert az ellenfelek is nagyon felkészültek, jó stratégiával, megfontoltan hajtottak. Az elektromos hajózás nagyon más világ, mint a vitorlázás, itt nem irányra, hanem konkrét útpontokra kell navigálni, és mindvégig figyelni kell a rendelkezésünkre álló energiatartalékot, amit ügyesen kell beosztani” – foglalta össze tapasztalatait a versenyző.

A győztes alig több mint 3 és fél óra alatt ért körbe a Balaton keleti medencéjében egy lítiumionos akkumulátorpakkal szerelt Wia 435 Cabrióval – ez majdnem másfél órával jobb, mint amit az első, 2012-ben rendezett verseny győztese regisztrált.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik