Vitorlázás: Gerendy Zoltán lett a szövetség elnöke

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.17. 21:55
null
Gerendy Zoltán (Fotó: hunsail.hu)
Gerendy Zoltánt, a Balatonfüredi Yacht Club elnökét választották meg a Magyar Vitorlás Szövetség elnökének a csütörtökön Balatonfüreden megtartott tisztújító közgyűlésen.

 

A szövetséget 2013 óta vezető Kollár Lajos nem vállalt újabb ciklust az MVSZ élén.

Az elnöki pozícióra Gerendy Zoltán volt az egyedüli jelölt és a tagság teljes egyetértésben, 315 igen szavazattal választotta meg a szervezet első emberének – az MVSZ tájékoztatása szerint.

Gerendy Zoltán eddig a Balatonfüredi Yacht Club elnöke volt, így jól ismeri a vitorlás közösséget. megválasztásakor arról beszélt, hogy egy nagyon jól működő, gazdaságilag és szakmailag is rendben lévő szövetséget vesz át elődjétől.

A megkezdett munkát szeretné folytatni, így számára is rendkívül fontos lesz az olimpiai felkészülési program, az olimpikonok támogatása, az utánpótlás területén elindult törekvések folytatása, valamint a kevésbé a versenyzés öröméért, hanem sokkal inkább a szabadidős tevékenységként vitorlázók „megszólítása”.

Gerendy Zoltán tervei között említette, hogy érdekes lehetőségnek tartaná, ha összefognának azok az európai országok, ahol tradicionális tókerülő versenyeket rendeznek, és létrehoznának egy nagy nemzetközi sorozatot, amelynek a Kékszalag is része lenne.

Amennyiben megvalósulna a Négy Tó Bajnoksága, úgy emelkedhetne a külföldi versenyzők jelenléte a Kékszalagon, valamint a magyar vitorlázók számára érdekes kihívás lehetne a külföldi tókerülő versenyeken való aktív részvétel, a sorozat összesített helyezéseiért.

A Magyar Vitorlás Szövetség tisztújító közgyűlésén az elnökségi tagokat is megválasztották. A jövőben Böröcz István, Domonkos Szilárd, Juhász Miklós, Kurucz Sándor, Náray Vilmos, Rutai István, Siklósi Máté és Sükösd Balázs segíti majd elnökségi tagként az elnök munkáját.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik