Vitorlázás: Érdi Mária német vizeken készül az Eb-re

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.02. 20:53
Érdi Mária német vizeken készül majd a Laser Radial hajóosztály Európa-bajnokságára, amit Lengyelországban rendeznek október 9. és 16. között.

„Nem nagyon bánom, hogy a nemzetközi szövetség végül úgy döntött, hogy Lengyelország legyen a házigazda, mert 2017-ben, még U17-esként a lengyeleknél lettem világbajnok” – nyilatkozta szerdán a jövő évre halasztott tokiói olimpiára készülő Érdi Mária.„Nem nagyon bánom, hogy a nemzetközi szövetség végül úgy döntött, hogy Lengyelország legyen a házigazda, mert 2017-ben, még U17-esként a lengyeleknél lettem világbajnok” – nyilatkozta szerdán a jövő évre halasztott tokiói olimpiára készülő Érdi Mária.

A kontinensviadalra eredetileg Athénban került volna sor, de a görög szövetség a koronavírus-járvány miatt lemondta a rendezést, az európai szövetség pedig augusztus 12-én jelentette be, hogy a Gdansk melletti Górki Zachodnie tavon lesz a rangos verseny.

„Az utóbbi időben amúgy is Észak-Európában készültem, Svédországban és Dániában is edzőtáboroztam, az Európa-bajnokság pedig ugyancsak egy észak-európai kikötővárosban lesz” – tette hozzá Érdi Mária, aki jelenleg Magyarországon készül, majd a tervek szerint szeptember közepén utazik Kielbe, onnan pedig később az Európa-bajnokság helyszínére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik