Világjátékok: a jövő évi eseményt is érintheti az olimpia elhalasztása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.26. 14:22
A Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) szerint most még korai arról nyilatkozni, hogy a 2021-es Világjátékokat miként érintheti a tokiói olimpia elhalasztása.

Az ötkarikás programban nem szereplő sportágak legnagyobb, szintén négyévenkénti seregszemléje a Világjátékok, amelyet legközelebb a tervek szerint jövő július 15. és 25. között rendeznek meg az egyesült államokbeli Birminghamben.

A jövő nyári Világjátékok megrendezését befolyásolhatja a tokiói olimpia elcsúsztatása, azonban a Nemzeti Versenysportszövetség (NVESZ) csütörtöki tájékoztatása szerint az IWGA jelenleg még túl korainak tartja, hogy a multisporteseménnyel kapcsolatban lehetséges változásokról foglaljon állást.

„A konkrétumokhoz több információra van szükségünk, elsősorban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság részéről” – írták közleményükben.

José Perurena, a szervezet elnöke már korábban jelezte: elképzelhető, hogy a játékokat megelőző egyes kvalifikációs versenyeket törölnek vagy elhalasztanak a járvány miatt. Az máris biztos, hogy a szervezet idei közgyűlését április helyett novemberre helyezték át.

A 2021-es, birminghami Világjátékokra 30 sportágban 100 ország 3600 sportolóját várják. Magyarországon az 59 sportágat összefogó NVESZ feladatkörébe tartozik az eseményre való felkészülés és az azon való részvétel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik