Videó: őrült világcsúcs – 220 fölött száguldva tarolt a bowlingos

Vágólapra másolva!
2019.10.07. 13:31
null
Almirola vezet, Belmonte tarol (Fotó: gobowling.com)
Jason Belmonte napjaink egyik legsikeresebb profi bowlingosa igazán örült világcsúcsot állított fel szeptember közepén, amihez persze jelentős segítségre volt szüksége, amit a NASCAR Cupban szereplő Aric Almirolától kapott: Belmonte felállította a világ legnagyobb sebességgel végrehajtott bowlingos tarolását, s a 35 éves versenyző közreműködésével sikerrel járt.

A mutatványra a Charlotte Motor Speedway oválpályáján került sor még szeptember közepén, s végül ötödik kísérletre sikerült tökéletesen Belmonte gurítása. A sikerben szerepe van persze a 225 kilométeres óránkénti sebességgel a megfelelő ívet megtaláló Almirolának is, no meg persze a bowlingosok PBA-Tour sorozatában 22 győzelemmel álló Jason Belmontének is, aki az anyósülésről ejtette ki a 7 kilós golyóbist.

A SIKERES KÍSÉRLET

A fenti videón – amely az usaracing.blog.hu találata – egyébként az is megfigyelhető, hogy Belmonte két kézzel fogja a bowlinggolyót, s úgy „gurítja” el azt, ám ő ezt nem csak óvatosságból teszi. Nyilván a 225 kilométeres óránkénti sebességgel száguldó versenyautó ablakán kihajolva kevéssé lenne biztonságos a hagyományos egykezes gurítás előadása, ám Belmonte kétkezese mögött több van.

A 36 éves klasszis bowlingos ugyanis maga fejlesztette ki a kétkezes gurítás technikáját, tehát ő a hétköznapokon is így dob. A hüvelykujját nem is dugja be a golyón található lyukba, helyette a másik kezével ad extra pörgést a golyónak, s nem a hagyományos módon, egy kézzel, bedugott hüvelykujjal gurít.

BELMONTE KÉT KÉZZEL, BOWLINGPÁLYÁN

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik