Van Gerwen és 95 gyengébb játékos – kezdődik a darts-vb!

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2018.12.13. 17:14
null
Anasztaszija Dobromiszlova és Rob Cross a világbajnoki trófeával (Fotó: PDC)
Nem kell már tovább várni, csütörtök este megkezdődik az ünnepi időszak talán leginkább várt sporteseménye, a londoni Alexandra Palace-ban rendezendő 2019-es PDC-dartsvilágbajnokság. Rekordszámú résztvevő és -mennyiségű összdíjazás, esélyek, vélemények, sorsolás – minden, amit a sportág legrangosabb és legnagyobb presztízsű versenyéről tudni érdemes!

VÁLTOZOTT A LEBONYOLÍTÁSI RENDSZER. Mivel a PDC megemelte a résztvevők létszámát 72-ről 96-ra, változtatni kényszerült a lebonyolítási szisztémán is. Eltörölték a selejtezőket, azok helyett az első fordulóban összesen 32 mérkőzést rendeznek, és az innen továbbjutó játékosok csatlakoznak a 32 kiemelthez a második körben, a legjobb 64 között. Onnan már a megszokott módon folytatódnak a küzdelmek. Az első és a második fordulóban három-három, a harmadikban és a negyedikben négy-négy, a negyeddöntőben öt, az elődöntőben hat, míg a január elsejei fináléban hét megnyert szett szükséges a győzelemhez. Egy szett három nyert játékig tart.

A PDC-vb-k történetében most először két hölgy is felkerült a főtáblára: a 48 esztendős, négyszeres BDO-világbajnok Lisa Ashton Angliát, a 34 éves, háromszoros BDO-vb-győztes Anasztaszija Dobromiszlova a világ többi részét, azon belül is Oroszországot képviseli. Az angol versenyző az első fordulóban a holland Jan Dekkerrel találkozik a nyitó napon, míg az orosz hölgyre Ashton honfitársa, Ryan Joyce vár.

A LEGNAGYOBB HIÁNYZÓ. Először rendeznek PDC-világbajnokságot a sportág legendája, a 2018-as döntő után visszavonuló Phil Taylor nélkül. Úgy tudni, az 58 éves ikon nemcsak játékosként, szakkommentátorként sem lesz ott az Ally Pallyben, melynek közönsége nemcsak őt hiányolhatja majd nagyon, hanem a méltán népszerű walk-on-girlöket is. A játékosokat bekísérő lányok távollétéhez az év korábbi szakaszában sajnos már hozzászokhattunk, a világbajnokságtól viszont hosszú évek óta először maradnak távol. Visszatérve a szakmai megjegyzésekhez: 17 év után először a 2004-es döntős Kevin Painter sem kvalifikálta magát az év csúcseseményére.

A PDC BEHARANGOZÓ VIDEÓJA

PÉNZ, PÉNZ ÉS MÉG TÖBB PÉNZ. A világbajnokság összdíjazása 2014 óta folyamatosan növekszik. Öt évvel ezelőtt még „csak” alig több mint egymillió fontot osztottak szét a játékosok között, ez a szám a legutóbbi vb-n 1.8 millióra emelkedett, míg az előttünk álló viadalon már 2.5 millió fontért (csaknem 900 millió forintért) küzdenek a világ legjobbjai. A végső győztes 500 ezer fontot (179.9 millió forintot) kap. Annyit, amennyi a 2007-es vb teljes összdíjazása volt.

A LEGNAGYOBB ESÉLYES. Michael van Gerwen. A világelső és kétszeres világbajnok holland a 2018-as vb-n is első számú favoritnak számított, ám az elődöntőben öt meccsnyilat elhibázva 6:5-re kikapott a későbbi győztes Rob Crosstól. A 29 éves kiválóság trónfosztásra készül, de a végső győzelemig vezető út igencsak rázósnak tűnik. Ha ugyanis Van Gerwen ágán minden mérkőzésen a papírforma-eredmény érvényesülne, és a sztárjátékosok nem hibáznának alacsonyabban rangsorolt ellenfelükkel szemben, akkor MVG-nek a döntő eléréséhez Max Hoppot, Adrian Lewist (vagy Raymond van Barneveldet), Simon Whitlockot és Gary Andersont is le kellene győznie, míg a fináléban Rob Cross-szal vagy Peter Wrighttal csaphatna össze.

„Nem érdekel, kivel játszom, mert ahhoz, hogy világbajnok legyél, minden meccsedet meg kell nyerned. Kilencvenöt gyengébb képességű játékos vesz részt nálam a vébén, szóval muszáj győznöm. Ilyenkor semmi más nem érdekel. A karácsony sem. A családom tudja, hogy ebben az időszakban számomra a világbajnokság a legfontosabb” – latolgatta az esélyeket önbizalomtól duzzadva Van Gerwen, aki idén megnyerte a Masterst, a Premier League-et és a World Grand Prix-t is.

Michael van Gerwen 2014 és 2017 után harmadszor szeretné magasba emelni a Sid Waddell-trófeát (Fotó: AFP)
Michael van Gerwen 2014 és 2017 után harmadszor szeretné magasba emelni a Sid Waddell-trófeát (Fotó: AFP)

Hozzá hasonlóan szintén három major tornán (World Matchplay, UK Open, Bajnokok Ligája) diadalmaskodott Gary Anderson, akinek a sorsolása könnyebbnek tűnik, mint a holland kiválóságé. A kétszeres világbajnok skót útja a számára legkevésbé kedvező forgatókönyv esetén Jermaine Wattimenán, Darren Websteren és Daryl Gurneyn át vezetne az elődöntőig, amelyben Van Gerwennel csaphatna össze. A két legnagyobb esélyes tehát azonos ágon szerepel, s ha mindketten eljutnak addig, akkor a legjobb négy között összemérik erejüket.

Az alsó ágon a világranglistán elfoglalt helyezések és a kiemelés alapján Peter Wright és Rob Cross bízhat a leginkább abban, hogy eljut az elődöntőig, de a címvédő angolra már a nyitó napon nehéz feladat várhat, ha Jeffrey de Zwaan jó napot fog ki, és továbbjut az első fordulóból. A 22 éves hollandról tudni érdemes, hogy az idén két rangos tornán is megverte Van Gerwent, aki úgy gondolja róla, a világbajnokságon Crosst is képes lesz megtréfálni. Ha mégsem, akkor a 2018-as vb-t újoncként megnyerő angol a harmadik fordulóban Cristo Reyesszel, a negyedikben Jonny Claytonnal vagy Stephen Buntinggal, a negyeddöntőben pedig Mensur Suljoviccsal vagy Michael Smithszel futhat össze – feltéve, hogy a többi esélyes is sorban hozza a meccseit.

A 2019-ES VILÁGBAJNOKSÁG HANGJAI. A PDC-vb-t idén is élőben közvetítő Sport Televízió tájékoztatása szerint kommentátorként Fülöp Lászlót, Petur Andrást, Bartha Zoltánt és Gyulai Miklóst hallhatjuk majd a világbajnokság mérkőzésein, munkájukat szakkommentátorként Vereczkey Lajos és Ziegenhám Medárd segíti.

A SPORT TV KEDVCSINÁLÓJA

Most már tényleg nem maradt más dolgunk, mint kényelmesen elhelyezkedni a fotelünkben, magunk mellé tenni kedvelt italainkat és ételeinket, s végigizgulni a 2019-es világbajnokság remélhetőleg színvonalasabbnál színvonalasabb mérkőzéseit.

Jó szórakozást kívánunk!

AZ NSO ÖSSZECSAPOTT A SPORT TV KOMMENTÁTORAIVAL

2019-ES PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
AZ 1. ÉS A 2. FORDULÓ (mindkettő 3 nyert szettig) MENETRENDJE
December 13., csütörtök
20.00
1. forduló

Jeffrey de Zwaan (holland)–Nitin Kumar (indiai)
Martin Schindler (német)–Cody Harris (új-zélandi)
Jan Dekker (holland)–Lisa Ashton (angol)
2. forduló
Rob Cross (angol, 2.)–Jeffrey de Zwaan (holland)/Nitin Kumar (indiai)

December 14., péntek
13.30
1. forduló
Michael Barnard (angol)–José de Sousa (portugál)
Alan Tabern (angol)–Raymond Smith (ausztrál)
Paul Nicholson (ausztrál)–Kevin Burness (északír)
2. forduló
Jamie Lewis (walesi, 28.)–Martin Schindler (német)/Cody Harris (új-zélandi)
20.00
1. forduló
Danny Noppert (holland)–Royden Lam (hongkongi)
Simon Stevenson (angol)–Ted Evetts (angol)
Chris Dobey (angol)–Borisz Kolcov (orosz)
2. forduló
Gary Anderson (skót, 4.)–Paul Nicholson (ausztrál)/Kevin Burness (északír)

December 15., szombat
13.30
1. forduló
Richard North (angol)–Robert Marijanovic (német)
Mickey Mansell (északír)–Jim Long (kanadai)
Josh Payne (angol)–Jeff Smith (kanadai)
2. forduló
Max Hopp (német, 32.)–Danny Noppert (holland)/Royden Lam (hongkongi)
20.00
1. forduló
Craig Ross (új-zélandi)–Toni Alcinas (spanyol)
Ryan Searle (angol)–Stephen Burton (angol)
Keegan Brown (angol)–Karel Sedlácek (cseh)
2. forduló
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Alan Tabern (angol)/Raymond Smith (ausztrál)

December 16., vasárnap
13.30
1. forduló
Gabriel Clemens (német)–Aden Kirk (angol)
Yordi Meeuwisse (holland)–William O'Connor (ír)
Brendan Dolan (északír)–Liu Jüan-csün (Yuanjun Liu, kínai)
2. forduló
Dave Chisnall (angol, 12.)–Josh Payne (angol)/Jeff Smith (kanadai)
20.00
1. forduló
Luke Humphries (angol)–Adam Hunt (angol)
Matthew Edgar (angol)–Darius Labanauskas (litván)
Ross Smith (angol)–Paul Lim (szingapúri)
2. forduló
Peter Wright (skót, 3.)–Craig Ross (új-zélandi)/Toni Alcinas (spanyol)

December 17., hétfő
20.00
1. forduló
Vincent van der Voort (holland)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)
Wayne Jones (angol)–Devon Petersen (dél-afrikai)
Ryan Joyce (angol)–Anasztaszija Dobromiszlova (orosz)
2. forduló
Raymond van Barneveld (holland, 17.)–Matthew Edgar (angol)/Darius Labanauskas (litván)

December 18., kedd
13.30
1. forduló
Robert Thornton (skót)–Daniel Larsson (svéd)
Ricky Evans (angol)–Rowby-John Rodriguez (osztrák)
Krzysztof Ratajski (lengyel)–Aszada Szeigo (japán)
2. forduló
Darren Webster (angol, 13.)–Vincent van der Voort (holland)/Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)
20.00
1. forduló
Steve Lennon (ír)–James Bailey (ausztrál)
Ron Meulenkamp (holland)–Diogo Portela (brazil)
Dimitri Van den Bergh (belga)–Chuck Puleo (amerikai)
2. forduló
Daryl Gurney (északír, 5.)–Ross Smith (angol)/Paul Lim (szingapúri)

December 19., szerda
13.30
1. forduló
Geert Nentjes (holland)–Nathan Aspinall (angol)
Noel Malicdem (Fülöp-szigeteki)–Jeffrey de Graaf (holland)
2. forduló
Joe Cullen (angol, 14.)–Brendan Dolan (északír)/Liu Jüan-csün (Yuanjun Liu, kínai)
Kim Huybrechts (belga, 21.)–Robert Thornton (skót)/Daniel Larsson (svéd)
20.00
2. forduló
James Wilson (angol, 26.)–Yordi Meeuwisse (holland)/William O'Connor (ír)
Simon Whitlock (ausztrál, 8.)–Ryan Joyce (angol)/Anasztaszija Dobromiszlova (orosz)
Michael Smith (angol, 10.)–Ron Meulenkamp (holland)/Diogo Portela (brazil)
James Wade (angol, 9.)–Krzysztof Ratajski (lengyel)/Aszada Szeigo (japán)

December 20., csütörtök
13.30
2. forduló
Jermaine Wattimena (holland, 29.)–Michael Barnard (angol)/José de Sousa (portugál)
Alan Norris (angol, 25.)–Steve Lennon (ír)/James Bailey (ausztrál)
Stephen Bunting (angol, 18.)–Luke Humphries (angol)/Adam Hunt (angol)
Steve Beaton (angol, 20.)–Chris Dobey (angol)/Borisz Kolcov (orosz)
20.00
2. forduló
Cristo Reyes (spanyol, 31.)–Ricky Evans (angol)/Rowby-John Rodriguez (osztrák)
Mervyn King (angol, 19.)–Jan Dekker (holland)/Lisa Ashton (angol)
Adrian Lewis (angol, 16.)–Simon Stevenson (angol)/Ted Evetts (angol)
Mensur Suljovic (osztrák, 7.)–Ryan Searle (angol)/Stephen Burton (angol)

December 21., péntek
13.30
2. forduló
Benito van de Pas (holland, 30.)–Mickey Mansell (északír)/Jim Long (kanadai)
John Henderson (angol, 23.)–Gabriel Clemens (német)/Aden Kirk (angol)
Steve West (angol, 22.)–Richard North (angol)/Robert Marijanovic (német)
Kyle Anderson (ausztrál, 27.)–Noel Malicdem (Fülöp-szigeteki)/Jeffrey de Graaf (holland)
20.00
2. forduló
Ian White (angol, 11.)–Wayne Jones (angol)/Devon Petersen (dél-afrikai)
Jelle Klaasen (holland, 24.)–Keegan Brown (angol)/Karel Sedlácek (cseh)
Gerwyn Price (walesi, 6.)–Geert Nentjes (holland)/Nathan Aspinall (angol)
Jonny Clayton (walesi, 15.)–Dimitri Van den Bergh (belga)/Chuck Puleo (amerikai)

AZ 1. ÉS A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Alan Tabern (angol)/Raymond Smith (ausztrál)
Max Hopp (német, 32.)–Danny Noppert (holland)/Royden Lam (hongkongi)
Adrian Lewis (angol, 16.)–Simon Stevenson (angol)/Ted Evetts (angol)
Raymond van Barneveld (holland, 17.)–Matthew Edgar (angol)/Darius Labanauskas (litván)

Simon Whitlock (ausztrál, 8.)–Ryan Joyce (angol)/Anasztaszija Dobromiszlova (orosz)
Alan Norris (angol, 25.)–Steve Lennon (ír)/James Bailey (ausztrál)
James Wade (angol, 9.)–Krzysztof Ratajski (lengyel)/Aszada Szeigo (japán)
Jelle Klaasen (holland, 24.)–Keegan Brown (angol)/Karel Sedlácek (cseh)

Daryl Gurney (északír, 5.)–Ross Smith (angol)/Paul Lim (szingapúri)
Jamie Lewis (walesi, 28.)–Martin Schindler (német)/Cody Harris (új-zélandi)
Dave Chisnall (angol, 12.)–Josh Payne (angol)/Jeff Smith (kanadai)
Kim Huybrechts (belga, 21.)–Robert Thornton (skót)/Daniel Larsson (svéd)

Gary Anderson (skót, 4.)–Paul Nicholson (ausztrál)/Kevin Burness (északír)
Jermaine Wattimena (holland, 29.)–Michael Barnard (angol)/José de Sousa (portugál)
Darren Webster (angol, 13.)–Vincent van der Voort (holland)/Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki)
Steve Beaton (angol, 20.)–Chris Dobey (angol)/Borisz Kolcov (orosz)

Rob Cross (angol, 2.)–Jeffrey de Zwaan (holland)/Nitin Kumar (indiai)
Cristo Reyes (spanyol, 31.)–Ricky Evans (angol)/Rowby-John Rodriguez (osztrák)
Jonny Clayton (walesi, 15.)–Dimitri Van den Bergh (belga)/Chuck Puleo (amerikai)
Stephen Bunting (angol, 18.)–Luke Humphries (angol)/Adam Hunt (angol)

Mensur Suljovic (osztrák, 7.)–Ryan Searle (angol)/Stephen Burton (angol)
James Wilson (angol, 26.)–Yordi Meeuwisse (holland)/William O'Connor (ír)
Michael Smith (angol, 10.)–Ron Meulenkamp (holland)/Diogo Portela (brazil)
John Henderson (angol, 23.)–Gabriel Clemens (német)/Aden Kirk (angol)

Gerwyn Price (walesi, 6.)–Geert Nentjes (holland)/Nathan Aspinall (angol)
Kyle Anderson (ausztrál, 27.)–Noel Malicdem (Fülöp-szigeteki)/Jeffrey de Graaf (holland)
Ian White (angol, 11.)–Wayne Jones (angol)/Devon Petersen (dél-afrikai)
Steve West (angol, 22.)–Richard North (angol)/Robert Marijanovic (német)

Peter Wright (skót, 3.)–Craig Ross (új-zélandi)/Toni Alcinas (spanyol)
Benito van de Pas (holland, 30.)–Mickey Mansell (északír)/Jim Long (kanadai)
Joe Cullen (angol, 14.)–Brendan Dolan (északír)/Liu Jüan-csün (Yuanjun Liu, kínai)
Mervyn King (angol, 19.)–Jan Dekker (holland)/Lisa Ashton (angol)

A 3. forduló (4 nyert szettig) mérkőzéseit december 22. és 27. között rendezik meg, 24., 25. és 26. szünnap lesz. A nyolcaddöntő (4) december 27-én és 28-án lesz, a negyeddöntő (5) meccseit 29-én, az elődöntőt (6) 30-án játsszák. A finálé (7) január elsején lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik