Szatmári Kristóf és Sánta Dániel öröme a férfi pólósok bronzmeccsén (Fotó: AFP)

Habár vannak impozáns általános számok ezen a versenyen, amit alább meg is említünk, a magyar egyetemi- és főiskolai sport ismerői nagyságrendekkel jobb helyezésekre, több éremre számítottak.

Persze, a sikertelenség okait sokkal több időbe telik elemezni és feltárni, mint amit itt gyorsan megtehetünk, de néhány következtetést már most le lehet vonni.

Aczél Péter László mérleget vont

A magyar küldöttség a két évvel ezelőtt, Tajvanban megrendezett játékokon minden idők legjobb eredményét hozta 14 éremmel (5 arany, 5 ezüst 4 bronz), ezzel a 14. helyen végzett a ranglistán. Ehhez képest az idén a magyar vízilabdás lányok révén egy aranyat, a férfi vízilabdacsapat és Tóth Krisztián judoka révén egy-egy bronzot sikerült csak elhozni, messze lemaradva az éremtáblázat élmezőnyétől (34. hely). A listán az első öt helyen sorrendben Japán, Oroszország, Kína, az Egyesült Államok és Dél-Korea szerepel, majd jönnek a házigazda olaszok, s érdekesség még, hogy a Kínai Tajpej néven szereplő tajvani csapat a 7. ebben a rangsorban.

Szabó-Ambrus Anita, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség sajtóreferense szerint – aki elkísérte a magyar küldöttséget – a szerényebb szereplés egyik oka, hogy az idén a szervezők 6000 főben szabták meg a sportolók felső létszámát, így a megszokott több mint kétszáz fős magyar delegáció helyett 101 sportoló utazhatott ki a versenyekre. Ugyanakkor két olyan sportágban is világbajnokság következik az idén, amelyek sikerágazatnak számítanak Magyarországon, így a legjobbak most ezekre tartalékolják az erejüket. Az úszókra és a vívókra gondolunk, ez utóbbiak világbajnokságát éppen Budapesten rendezik.

Mindezek fényében Szabó-Ambrus szerint már nem ennyire vészes a helyzet, mint ahogy látszik, bár tartalékaink az atlétikában is voltak és lehettek volna, judokáink feszített utazási programja is biztosan kihatott a versenyzésre. Ezek az eredmények, ezen kell elgondolkodni és változtatni a jövőben. Egyre inkább felértékelődik ez a verseny, a kontinensek sportolói, sportágai között egyre változnak az erőviszonyok – de éppen az egyetemi sporteredmények lehetnek ezek fokmérői. Az is örvendetes, hogy a négy nagy látványcsapatsportág között háromban az élmezőnyben végeztünk, ami eddig még soha nem volt, a női röplabdában negyedik helyet, a férfi vízilabdában bronzérmet, míg a nőiben aranyérmet szereztünk.

És most lássuk azokat a már említett számokat, amelyekre oly büszkék a szervezők: a versenyek lebonyolításába Nápoly mellett helyszínként még Campania tartományból 33 önkormányzat szállt be, melyek területén 58 versenyt bonyolítottak le. Ezek az önkormányzatok az universiade 270 millió eurós összköltségeibe mintegy 127 millióval szálltak be. Nápolyba 118 országból 6000 versenyző érkezett, 18 sportágban 220 éremért versengtek. A versenyekre 300 000 jegy kelt el, ebből csak a Sao Paolo Stadionban megrendezett megnyitó- és záróünnepségre 75 000 fogyott el. Az újságírók, fotósok, tévések száma 1200 volt, ők 53 országból jöttek. A legnagyobb létszámban az olasz újságírók voltak jelen, de Kínából is több mint hatvanan akkreditáltak – a következő, a 2021-es nyári universiadét Csengtuban tartják.

Japán zárt az élen az éremtáblázaton (Fotó: AFP)

Végezetül engedtessék meg egy megjegyzés, aminek tárgya nem kimondottan a sporthoz kötődik – de enélkül nem létezik érdeklődésre számot tartó sportesemény. A szervezésről beszélek. Az olaszok hatalmas erőket mozgósítottak, mindent megtettek a játékok zökkenőmentes lebonyolításáért és végül is minden – vagy majdnem minden -- kérdést megoldottak a maguk latinos, mediterrán stílusukban, meg a latinos, mediterrán stílusú nagyvárosuk adottságai szerint. Akik ismerik őket, már az elején sem pánikoltak, utána meg úgyis minden rendbe jött. Itt jön be viszont az, ami nemcsak az idén, hanem már évek óta a sport fővárosává egyértelműen Budapestet teszi. Bizton állítom, hogy jelenleg senki nem tud úgy világversenyt rendezni, mint Budapest, és az évek óta ezen edződő budapesti szakemberek. Használjuk őket és használjuk ki ezeket az adottságokat. Mert – azt mondják – egyszer úgyis minden véget ér…