Tv: ezért kellett feladnia az Exatlon Hungaryt Vass Dórának

Vágólapra másolva!
2019.01.07. 10:33
Különleges kalanddal indult az új év több neves sportolónknak: a TV2-n látható az Exatlon Hungary című ügyességi vetélkedő, amelyben profi versenyzők mérkőznek meg amatőrökkel jelentős kihívásokat tartogató pályákon.

Bár a Dominikai Köztársaság fehér homokos tengerpartján forgatott különleges viadal „egyenes kieséses” szakasza csak vasárnap kezdődött meg, a Bajnokok csapata már ezt megelőzően elveszítette egyik versenyzőjét, a ritmikus gimnasztikázó Vass Dórát.

Az orvosok tanácsára fel kellett adnia a versenyt Vass Dórának (Fotó: TV2)
Az orvosok tanácsára fel kellett adnia a versenyt Vass Dórának (Fotó: TV2)

„Négy héttel a verseny kezdete előtt részleges bokaszalag-szakadásom volt, azt hittem, meggyógyult, de a második pálya felénél éreztem egy erős pattanást a bokámban – örülök, hogy így is nyerni tudtam” – mondta Vass Dóra a tv2.hu-n, aki – miután az orvosok tanácsára fel kellett adnia a versenyt – a folytatásban csak szurkolóként figyelheti a mások mellett Fodor Rajmund olimpiai bajnok vízilabdázót, Dombi Rudolf ötkarikás győztes kajakost és az olimpiai ezüstérmes dzsúdós Ungvári Miklóst is soraiban tudó csapatát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik