Tóth Krisztina bronzérmet szerzett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.02.07. 11:03
Tóth Krisztina bronzérmet szerzett az asztaliteniszezők Düsseldorfban zajló Európa TOP 12-bajnokságán, miután a vasárnap délelőtti elődöntőben kikapott a tornát 2007-ben és 2008-ban is megnyerő, holland színekben versenyző Li Jiaótól.

A németországi viadal honlapja szerint a magyar játékos – aki immár 15-ödször szerepelt a rangos versenyen – 4:0-s vereséget szenvedett a nála két esztendővel idősebb, kínai származású riválisától.

Tóth – aki a női elődöntő mezőnyének tagjai közül egyedüliként született a kontinensen – harmadszor szerzett érmet az Európa Top 12-n: 2005-ben második, 2003-ban pedig, csakúgy mint ezúttal, harmadik lett. Mostani teljesítményéért 3650 eurót kapott.

A négy olimpiát megjáró, hétszeres Európa-bajnok magyar klasszis szombaton három remek győzelmet aratott: előbb a csoportszakasz során az aktuális kontinensbajnok német Wu Jiaduót és a román Daniela Dodeant verte meg, majd a negyeddöntőben a 2008-as egyéni Európa-bajnok litván Ruta Paskauskiene felett diadalmaskodott magabiztosan.

„Engem is meglepett, hogy idáig eljutottam, különösen azok után, hogy nehéz csoportba kerültem, Dodeant például korábban még egyszer sem sikerült megvernem. Nem is tudom, hogy volt-e már ilyen jó versenyem, ahol ennyi remek ellenfelet le tudtam győzni. Az elődöntőben is jól ment a játék, csak a rivális volt sokkal jobb, mint a korábbiak. Nagyon örülök az éremnek" – mondta az MTI-nek Tóth, aki nagyszerűen kezdte az évet, a mostani sikert megelőzően, két hete, a szlovéniai Pro Tour-viadalon ugyanis döntőt játszhatott egyesben.

ASZTALITENISZ EURÓPA TOP 12
ELŐDÖNTŐ
NŐK
Li Jiao (holland)–Tóth Krisztina 4:0 (5, 9, 12, 6)
KÉSŐBB
Li Qian (lengyel)–Li Jie (holland)
 
FÉRFIAK
Timo Boll (német)–Kalinikosz Kreanga (görög)
Chen Weixing (osztrák)–Vlagyimir Szamszonov (fehérorosz)
 
A döntőket 13.30 órától rendezik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik