Torna Eb: káprázatos ezüstérem, Kovács Zsófia 2. összetettben!

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2017.04.21. 18:28
null
Kovács Zsófia a 2. helyen jutott az összetett döntőbe, és ezüstérmes lett – kevéssel Elissa Downie mögött (Fotó: MTI)
Kovács Zsófia szenzációs versenyzéssel ezüstérmet szerzett a női egyéni összetett versenyben a kolozsvári torna Európa-bajnokságon, ezzel pedig történelmet írt: korábban soha nem végzett ilyen jó helyen magyar tornásznő a kontinenstorna összetett viadalában. Kovácsot az utolsó gyakorlattal előzte meg talajon a favorit brit Elissa Downie. Dévai Boglárka a 24. helyen zárta a finálét.

„Szofia Kovacs is in the lead”, azaz „Kovács Zsófia áll az első helyen” – szólott a kolozsvári aréna eredményközlője. A britek klasszisa, a vb-bronzérmes és Eb-ezüstérmes Elissa Downie meg fújt egy igen nagyot. Már másodszor a nap folyamán, az első megkönnyebbült sóhaj a felemáskorlát-gyakorlatát követően szakadt ki belőle.

Azt jól megcsinálta ugyanis, ez pedig azt jelentette, nem szakadt le. Kovács Zsófiától. Mondhatni, érezte, hogy a magyar éltornász igencsak veszélyes rivális lesz. A dunaújvárosiak 17 éves versenyzője persze ezt már az összetett finálé előtt megmutatta – a második legjobb pontszámmal került döntőbe –, ugrásban és felemás korláton pedig csak megerősítette: itt bizony valódi éremesélyesként kell számolni vele, sőt.

Sőt, két szer után vezetett egyéni összetettben 28.933 ponttal, Elissa Downie (28.866) és az orosz Jelena Jeremina (28.266) előtt, az egypontos határon belül volt még Kovácshoz képest a francia Melanie De Jesus Dos Santos is (27.933).

A harmadik rotációban aztán jött a tradicionális „szóró” szer, a gerenda – a magyar versenyzőknek évek óta mumusa a szer, amelyről bárki, bármikor leeshet. Downie és Jeremina csak megbillent, ám fent maradt, a forgás legvégére pedig Kovács Zsófia maradt. Végtelenségig feszült csendben. És látványos hiba nélkül – volt ugyan megbillenés, a végén a leugrásból elszökkenés, de a lényeg, a „biztonsággal végrehajtott” gyakorlat megvolt. És az addig végig elképesztő komolysággal és koncentrációval dolgozó magyar lány elmosolyodott, kiintegetve a kamerának.

Mumus legyőzve. Továbbra is az első helyen.

„Soha nem volt magyar összetett győztese a női összetettnek Európa-bajnokságon” – így az eredményközlő. Nem bizony. Még Ónodi Henrietta sem (ő bronzérmes volt 1990-ben – tegyük hozzá, szupererős, a manapság szokásosnál erősebb összetett mezőnyben, a szovjet Szvetlana Boginszkaja és Natalija Kalinyina mögött). Kovács Zsófiának minden esélye megvolt arra, hogy ő legyen az első, lévén 42.399 ponttal vezetett Downie (41.932) és Jeremina (40.966) előtt. Nem kis előny. Ugyanakkor Downie nagyon jó talajon, jobb Kovácsnál, tehát az utolsó gyakorlatban is mindennek (vagy közel mindennek) helyén kellett lennie.

ÖRÖM EZ AZ EZÜST

„Nagyon meg vagyok elégedve a szereplésemmel és azzal, hogy dobogóra állhattam, pláne, hogy ilyen eredmény még nem volt a magyar tornasport történetében. Nagyon örülök ennek a második helyezésnek! Az ugrásgyakorlatommal teljesen meg vagyok elégedve, a felemás korlát tegnap úgy éreztem, jobb volt, de a pontszámok alapján ezt is jóra értékelték. Gerendán volt egy nagyobb megingásom, de ha ez nincs, az sem biztos, hogy följebb vitt volna a dobogón, talajon pedig egy kisebb elszökkenésem. Az ugrás és felemás korlát döntőjében jó lenne hasonló eredményeket elérnem" – értékelt Kovács Zsófia a Magyar Olimpiai Bizottságnak.


Jeremina jött a dobogón állók közül elsőként, egyik ugrássorából kilépett, így úgy jött le, hogy tudta: hacsak nem éri valami „katasztrófa” Kovácsot és Downie-t, akkor nincs esélye az összetett Eb-címre. A végén kiderült, hogy a dobogóra sem volt.

„Nagy tapsot az összetettben vezető Kovácsnak!” – szólít a műsorközlő. Halálosan komoly arc. Maximális koncentráció. Az első ugrássor után mintha odaszögezték volna a sarokba. A másodikból kicsit elszökken. A harmadik jó. Végpóz, megmerevedik, nagyot fúj, integet. Nehézség 4.900, kivitel 8.133, az összesen 13.033. Elég lesz? Ennél Downie gyakorlata nehezebb és erősebb.

Jön Downie. Talajra „termett”, lábszerspecialista, félelmetesen erős és akrobatikus. Aztán egy ugrássorból kitántorodik hátrafelé, majdnem elesik. De megfogja a mozdulatot, mielőtt végzetessé válna a hiba. Úgy jön le, hogy alig tudja visszafojtani a sírást. Ő úgy érzi, ez nem lehet elég. Összeölelkezik Kovács Zsófiával. Mindenki az eredményjelzőt nézi.

MINDANNYIAN SZÁRNYALNAK
Altorjai Sándor, csapatvezető: „Non plus ultra, röviden ezt tudom mondani. Nagyon régen volt összetett érem, fantasztikus eredmény ez. Téthelyzetben mindkét lány ott tudott lenni, és meg tudták csinálni a gyakorlatokat. A selejtezőben Zsófi több mint egy ponttal maradt el a győztes Downie-tól, most pedig mindössze három tized volt közöttük a különbség. Zsófi nagyon fiatal, még csak másodéves felnőtt, van benne komoly potenciál. bízom benne, hogy sok örömet okoz még nekünk. És ne felejtsük el, hogy szombaton még jönnek a szerfinálék!”

Draskóczy Imre, női szövetségi kapitány: „1990, Ónodi Henrietta bronzérme óta senki sem tudott egyéni összetettben dobogóra állni, úgyhogy mindannyian szárnyalunk, nem volt még ezüstérme a magyar női tornának Eb-n összetettben. Mindkét versenyző komolyan helyt állt, nagyon profi módon, kiválóan tornáztak, én most a lelátóról figyeltem mindenkit, mivel edzőik kísérték őket a szerekhez. A legnagyobb feszültségben bizonyára Trenka János volt, Zsófi edzője, aki végig mellette volt. Bevallom őszintén számítottunk a pontszerzésre egyéni összetettben, de azt korábban álmomban sem gondoltam volna, hogy dobogó lesz belőle, ráadásul ezüst, alig elmaradva az aranyérmes pontszámtól.”

13.833. Elég. Nehézségben hat tizeddel erősebb és a kivitele is jobb, bár nem biztos, hogy volt ennyi különbség a két gyakorlat között. Downie az Európa-bajnok! Tulajdonképpen papírforma. Downie most a boldogságtól sír, Kovács Zsófia megtapsolja, félmosollyal. Trenka János tanítványa saját bevallása szerint alig hitte el, amikor meglátta, hogy másodikként került be az összetett döntőbe.

Most vajon mit mond – miután remek versenyzéssel ezüstérmet szerzett, és felállhatott a dobogóra?

„Egyáltalán nem vagyok csalódott, hogy végül ő nyert és én ezüstérmes lettem, óriási dolog ez számomra. Még nem tudok a szombati döntőkre koncentrálni, de ahogy beérek a szállodába már csak ez fog lebegni a szemem előtt” – vonta meg a mérleget a főszereplő

„Az összetett verseny minden szert überel, aki itt tud teljesíteni, az a legjobb tornászok közé tartozik. És büszkén mondhatom, Kovács Zsófi Európa legjobb tornászai közé tartozik, felnőtt a feladathoz, a kritikus időszakokban is helyt tudott állni, nem látszott rajta az izgalom, hiába volt zsúfolásig megtelt stadion. Óriási előrelépés ez, a magyar női tornának egyéni összetettben még soha nem volt 2. helye, Ónodi Heni bronzérme volt a legjobb. A pontozóbírók becsülik, tisztelik, minden delegáció jött oda hozzánk gratulálni, olyan euforikus volt a hangulat, hogy utoljára talán akkor éreztem ezt, amikor én nyertem. Zsófié a jövő, a következő nagy feladat, hogy a világ élmezőnyéhez zárkózzon fel. Szombaton jönnek az újabb finálék, ahol pontszerzéseket remélek, és ha Berki Krisztián nem ront, akkor meglehet az arany is. Soha ilyen sikeres még nem volt a magyar torna az Európa-bajnokság első fordulója után, hiszen nyolc finálénk lett. Ez is azt mutatja, hogy jó úton haladunk” – értékelt a Magyar Tornaszövetségnek Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke.

TORNA EURÓPA-BAJNOKSÁG, KOLOZSVÁR
Egyéni összetett. Nők. 1. Elissa Downie
(Nagy-Britannia) 55.765, 2. Kovács Zsófia (Magyarország) 55.432, 3. Melanie De Jesus Dos Santos (Franciaország) 55.065, 4. Jelena Jeremina (Oroszország) 54.266, 5. Kim Bui (Németország) 53.499, 6. Martina Maggio (Olaszország) 53.199, …24. Dévai Boglárka (Magyarország) 49.198

Kovács Zsófia (balra) a dobogón Downie és Dos Santos mellett
Kovács Zsófia (balra) a dobogón Downie és Dos Santos mellett
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik