Torna: a halhatatlanok közé választották Ónodit és Csollányt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.24. 16:31
Az egyaránt olimpiai, világ- és Európa-bajnok Csollány Szilveszter, valamint Ónodi Henrietta került be a Magyar Tornaszövetség (MATSZ) Halhatatlanjainak Klubjába.

Csollány és edzői, valamint Ónodi korábbi trénere kedden, Budapesten vették át azokat a díszokleveleket, amelyeket a magyar és a nemzetközi tornasportban elért kimagasló eredményeik elismeréseként nyújtott át Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke, és Sasváry László, a Halhatatlanok Klubjának vezetője.

„Ahogyan egyre idősebb lettem, mindig a nálam a fiatalabbak váltak példaképemmé. Fantasztikus érzés volt, hogy az utánam következők olimpiai sikereit nézőként láthattam" - utalt Csollány és Ónodi eredményeire a szintén ötkarikás bajnok Magyar Zoltán.

A 2000-es sydneyi olimpián gyűrűn aranyérmes Csollány úgy fogalmazott, megérte a sok edzés, mert most nevelőedzőjével, Szólás Nándorral együtt bekerült a Halhatatlanok Klubjába.

„Arra emlékszem, hogy imádtam erősíteni, és mindig a lehető leghamarabb akartam megcsinálni azt, amit az idősebbektől láttam” – mondta a 41 éves, 2002-ben Debrecenben vb-aranyat nyert tornász, aki arra a kérdésre, hogy mikor látta legutóbb az olimpiai aranyat érő gyakorlatát, úgy válaszolt: "múlt szombaton egy kocsmában”.

Az 1992-es barcelonai játékokon ugrásban győztes Ónodi az Egyesült Államokban él, így nem volt jelen, helyette Unyatyinszki Mihály nevelőedző vette át a díjat, aki – feleségével, Unyatyinszkiné Karakas Júliával együtt – szintén bekerült a Halhatatlanok Klubjába.

Ugyancsak díszoklevelet kapott a Csollány edzésében később szerepelt Limperger István és Vereckei István, valamint életmű kategóriában Lukács József, a Békéscsabai TC korábbi elnöke, a női válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

„Tulajdonképpen most a 2010-es díjakat adtuk át, mert tavaly technikai okokból elmaradt az ünnepség, de természetes még az idén megtartjuk a 2011-es díjátadót is” – mondta Sasváry László.

A MAGYAR TORNASPORT KÉT ÚJABB HALHATATLANJA

Ónodi Henrietta: olimpiai bajnok (1992), olimpiai ezüstérmes (1992), világbajnok (1992), 2x világbajnoki ezüstérmes (1991, 1992), Európa-bajnok (1989), 3x Eb-bronzérmes (1989, 1990)

Csollány Szilveszter: olimpiai bajnok (2000), olimpiai ezüstérmes (1996), világbajnok (2002), 5x világbajnoki ezüstérmes (1992, 1996, 1997, 1999, 2001), Európa-bajnok (1998), Eb-ezüstérmes (2000), 4x Eb-bronzérmes (1990, 1992, 1994, 2002)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik