Tömegsport: több mint kétmillióan az Európai Diáksport Napján

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.29. 11:55
Huszonhat országban több mint kétmillióan, közte 300 ezer magyar tanuló sportolt egyszerre legalább 120 percet pénteken, az Európai Diáksport Napján.

A magyar kezdeményezésre létrejött európai esemény hazai központi rendezvényének helyszíne ezúttal a kőbányai Szent László Gimnázium volt, ahol Balogh Gábor, a szervező Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elnöke kiemelte: a hazai 3500 tanintézményből 1000 általános- és középiskolában, mintegy 300 ezer diák mozgott egyszerre.

Hozzátette: idehaza 11 éve tartották meg először a Magyar Diáksport Napját, s a rendezvényt 2015-ben sikerült európai szintűre emelni.

„Idén már huszonhat ország több mint kétmillió diákja mozgott együtt ezen a napon, s vett részt a minden helyszínen megtartott 2017 méteres váltófutásban” – fogalmazott Balogh Gábor, aki szerint a mozgást népszerűsítő, számos sportág bevonásával zajló rendezvény egyúttal komoly közösségi élményt is nyújtott a diákoknak.

A hivatalosan az Európai Diáksport Napja – Magyarország elnevezésű rendezvény egyik fővédnöke ezúttal is Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, a MOB tiszteletbeli elnöke volt, aki köszöntőjében azt mondta, az esemény fő célja, hogy felhívja a figyelmet a mindennapos mozgás szükségességére.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár úgy fogalmazott: a sportnap elősegítheti annak a távlati célnak a megvalósulását, hogy Magyarország sportnemzetből sportoló nemzetté váljon, illetve, hogy a diákok minél hamarabb átélhessék a sportolás örömét, s a sport életük szerves részéve váljon.

Majd Szent-Györgyi Albert szavait idézte: „A sport a játék alatt tanítja meg az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartásra, az önfeláldozásra, a kitartásra, a tettrekészségre, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre, és mindenekelőtt a »fair play«, a nemes küzdelem szabályaira.”

A kőbányai központi rendezvényt Navracsics Tibor, az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa nyitotta meg, aki hangsúlyozta: két éve rendezték meg először az Európai Sporthetet, amelynek keretében tavaly több mint tízmillió uniós polgár sportolt. Hozzáfűzte: ennek a sporthétnek az egyik kiemelt eseménye az Európai Diáksport Napja, amely „Balogh Gábor ötlete nyomán egy igazi magyar siker Európában.”

„Élvezzék a sportot, amely barátságot is jelent, adott esetben szerelemhez is segítheti az embert, s mindenekelőtt hasznos és egészséges időtöltés” – tanácsolta zárásként a diákoknak az uniós biztos, aki szerint az Európai Sporthét erénye, hogy unión kívüli országok polgárait is be tudta vonni a programba. Ez véleménye szerint azért is fontos, mert az európai emberek fele inaktív, 30 százaléka túlsúlyos, s ugyanakkor a sportolás kezd jóléti kérdéssé válni. Úgy látja, ezért az Európai Uniónak az is feladata, hogy a sportolást mindenki számára elérhető időtöltéssé tegye.

Az Európai Diáksport Napjának hazai eseményein neves magyar élsportolók is megjelentek, így Kőbányán Cseh László, Békéscsabán Baji Balázs, Hevesen pedig Biros Péter aktivizálta a tanulókat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik