Sárkányhajó: rangos viadalt nyertek a hongkongi magyarok

Vágólapra másolva!
2015.06.30. 13:20
null
Magyar siker született Hongkongban
A hongkongi magyar közösség – 2014 után – immár másodszorra győzött Hongkong legrangosabb sárkányhajóversenyén, a Sun Life Stanley International Dragon Boat Championshipsen, és gyűjtötte be a Gold Plate-díjat. Az idei versenyre 223 csapat nevezett, a vegyes kategóriában 197 egység indult.

 

„Az idei szezon egy hosszú, rögös út volt – értékelte a viadalt és az ott elért eredményt Gyuris Roland, a magyar hajó kapitánya. – Az előző évhez képest teljesen más feladatok vártak ránk. Elvesztettünk néhány erős evezőst, viszont nagyon lelkes újoncok jöttek a helyükre. A tavalyi, váratlan siker megismétlése nyomasztott minket, és néha távolinak tűnt. Az első, azaz az előző év a technikáról és a fizikai fejlődésről, az idei év a mentális korlátaink leküzdéséről szólt. Az edzéseken általában jól mentünk, de az évad korai versenyein az evezők túlzottan a nyerésre fókuszáltak, így a technika rendetlen lett, vállból húztunk törzs helyett, szétesett az időzítés, a hajó nem haladt. Vissza kellett térnünk az alapokhoz. Edzőpárosunk, Vincent és Daffany alaposan kitettek magukért. Egyre jobbak lettünk minden téren, ám a versenynyomást még mindig nem igazán tudtuk kezelni.”

A magyar csapat tavaly alakult, a tagok Hongkongban elő és dolgozó mérnökök, tanárok, diplomaták, tanácsadók. A klubbot saját tőkéből, illetve némi szponzorálással működtetik, ebből fizetik az edzéseket és a borsos nevezési díjakat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik