Tokió 2020: nyáron indulnak az olimpiai konzultációk

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.08. 15:20
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) júniusban és júliusban konzultál 44 sportági szövetséggel a felkészülésről és a teendőkről a 2020-as játékokkal kapcsolatban.

Fábián László, a MOB sportigazgatója elmondta, hogy az egyeztetések most indulnak majd be igazán, s a nyári kör után ősz végén, tél elején várható az újabb forduló, majd azt követően is rendszeresek maradnak. A figyelem most már egyre inkább a 2020-as tokiói játékokra, s az ottani sikeres szereplésre vetül, hangsúlyozta.

A sportvezető mindezt azon a keddi eseményen jelentette ki, amelyen a MOB platina fokozatú támogatója, a Toyota tíz sportolónak használatra átadott egy-egy C-HR 1.8 Hybrid Active típusú gépkocsit a 2020-as tokiói olimpia végéig.

A járműveket két kajakos (Molnár Péter, Lucz Dóra), két atléta (Halász Bence, Gyurátz Réka), két birkózó (Lőrincz Viktor, Barka Emese), két cselgáncsozó (Cirjenics Miklós, Gercsák Szabina), illetve egy öttusázó (Kasza Róbert) és egy tornász (Kardos Botond) vehette át.

A program keretében a későbbiekben még öt versenyző kap hasonló segítséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik