Tokió 2020: már tervezik az új logót a plágiumvád után

Vágólapra másolva!
2015.09.16. 14:03
A 2020-as tokiói olimpia szervezői szerdán előkészítő bizottságot állítottak fel, amely kidolgozza majd a játékok új logójának kiválasztási elveit.

Az öt év múlva esedékes olimpia eredeti emblémáját azért kellett visszavonni, mert tervezőjét, Szano Kendzsirót plágiummal vádolta meg a belga Olivier Debie, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz fordult panasszal. Debie szerint a Liége-i Színháznak általa készített emblémáját használta alapnak Szano.

A két logó gyakorlatilag csak színvilágában tér el egymástól, mindkettő legfőbb eleme egy nagy T betű, amelynek kialakítása teljesen azonos. A színház emblémájánál a T egy nagyobb körben helyezkedik el, míg a tokiói játékok logójában a betű fehér háttér előtt szerepel, s a jobb felső sarkánál Japán nemzeti lobogóját szimbolizálva egy kisebb vörös kör kapott helyet.

A szervezőbizottság szerdán jelezte, hogy a Tokiói Művészeti Egyetem elnöke, Mijata Rijohej vezeti majd az előkészítő bizottságot. A testület többek között kivizsgálja a korábbi logó visszavonásához vezető okokat, s kidolgozza az új embléma kiválasztásának alapelveit. Egyúttal a most felállított grémium nevezi majd meg annak a bizottságnak a tagjait, amely kimondja a végső szót az új logóról.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik