Tokió 2020: kötelező karanténidőszak mellett lehet csak megtartani a játékokat?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.09. 10:44
null
Koike Juriko újabb nehézségeket ismertetett a szervezéssel kapcsolatban (Fotó: AFP)
Tokió kormányzója bizonytalan abban a tekintetben, hogy a jövő évre halasztott olimpiát karantén időszak, illetve nemzetközi utazási egyezmény nélkül le lehet-e bonyolítani.

Koike Juriko a Financial Timesnak azt mondta, a versenyzők, a hivatalos személyek és a szurkolók szabad mozgásáról való gondoskodás a legfontosabb az olimpia és a paralimpia megrendezéséhez. Jelenleg 111 országból tilos a beutazás Japánba a koronavírus-járvány miatt – emlékeztetett rá az olimpiai sportokkal foglalkozó insidethegames.biz oldal.

A kormányzó kiemelte: a játékok megrendezésének előfeltétele, hogy a világ minden tájáról érkezhessenek emberek Japánba.

A 2021-re halasztott olimpia július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.

A szervezőbizottság egyik vezetője a múlt héten azt mondta, jövő tavasszal születhet végső döntés arról, hogy megrendezhető-e a tokiói olimpia. Az egyik szóvivő pedig már áprilisban jelezte, hogy B-terv nincs, ha jövőre nem tudják lebonyolítani a játékokat, akkor később nem fogják.

Koike a CNN-nek adott korábbi nyilatkozatában kiemelte, hogy a halasztás nagyon sokba kerül, szükség van Tokió lakosságának a megértésére, és bár nem szabad túl sokat költeniük, elsődleges fontosságú, hogy a játékok biztonságosak legyenek a versenyzők és a nézők számára egyaránt. Ugyanakkor azt is elmondta, jelenleg nem lehet tudni, milyen lesz a vírushelyzet jövő júliusban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik