Tokió 2020: esélyesnek tartja magát a kvótára Sárosi Laura

Vágólapra másolva!
2020.02.17. 15:05
null
Sárosi Laura Rio után a második olimpiájára készülne (Fotó: Szabó Miklós)
Sárosi Laura húsz év – Ódor Andrea atlantai szereplése – óta első magyar tollaslabdázóként jutott ki az olimpiára négy évvel ezelőtt, s most, első magyar női tollasozóként ott lehet a második olimpiáján is. Az M4 Sport Sporthíradójában ugyanis elmondta, elég jó eséllyel kijutó helyen áll a világranglistán.

A riói olimpikon hétfőn az M4 Sport Sporthíradójában úgy fogalmazott, hogy „eléggé biztos kijutó helyen” áll.

„Harminchat-harminckilenc játékos jut ki, és én a harminckettedik vagyok a ranglistán” – mondta, majd hozzátette, a kvalifikációs időszakból hátralévő két és fél hónap öt-hat versenyén még jobban be kell biztosítani helyét.

„Arra kell figyelni, hogy akik utánam jönnek, ne szerezzenek pontot” – folytatta, ugyanakkor úgy vélekedett, hogy mindegyik verseny főverseny lesz, de leginkább az április 22. és 26. között sorra kerülő egyéni Eb számít.

„Az nagyon sok mindenen tud változtatni” – hangsúlyozta a 27 éves tollaslabdázó.

A múlt heti csapat Európa-bajnokságot illetően azt mondta, a sikeres szereplés kulcsa az volt, hogy mostanra már mind az öten majdnem azonos szintű játékosok.

A Sárosi, Gonda Daniella, Madarász Réka, Kőrösi Ágnes, Sándorházi Vivien összeállítású együttes Walest, Bulgáriát és Ukrajnát megelőzve csoportelső lett, ezzel negyeddöntőbe jutott a franciaországi Liévinben rendezett Eb-n, ami sporttörténelmi tett volt, mert először került magyar válogatott a nyolc közé kontinensviadalon.

„Mind az öten hozzászoktunk ahhoz, hogy nemzetközi versenyekre járunk, ez eddig nem volt meg” – mondta Sárosi, majd ehhez kapcsolódva Sándorházi úgy fogalmazott: mindannyian kezdenek az európai szinthez hozzászokni, ez volt az első alkalom, hogy mind az öten elfogadható szinten voltak már a felnőttek között.

„Büszkeséggel tölt el, hogy az országos bajnoki cím megvédése után sikerült az Eb-n is jól játszani” – mondta a 19 éves Sándorházi.

A mieink a negyeddöntőben fejezték be szereplésüket: kikaptak az esélyesebb németektől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik