Elvileg jövőre pótolják az ötkarikás játékokat (Fotó: AFP)

 

A NOB hivatalos közleménye szerint Thomas Bach és Abe Sinzo kedden reggel konferencia-beszélgetést tartott, amelyen a koronavírus-járvány miatt folyamatosan változó helyzet és a nyári olimpia megrendezésének lehetőségeiről egyeztettek. (Erről bővebben itt olvashatnak.)

A megbeszélésbe bekapcsolódott Mori Josiro, a szervezőbizottság vezetője, Hasimoto Szeiko olimpiáért felelős miniszter, Koike Juriko, Tokió kormányzója, valamint John Coates, a NOB koordinációs testületének vezetője, Christophe De Kepper főigazgató és Christophe Dubi sportigazgató.

Ezen a megbeszélésen úgy döntöttek, hogy „a jelenlegi körülmények és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) információi alapján az ötkarikás játékokat 2020 nyaráról áthelyezik egy későbbi időpontra, és nem később, mint 2021 nyarán fogják megrendezni” – áll a NOB honlapján megjelent közleményben.

Megrendezik 2020-ban Tokióban a nyári olimpiát?

A szavazást lezárták.
Nem.   (5177)
Később, de még idén.   (1815)
Igen, az eredeti időpontban.   (525)
Összes szavazat: 7517
Szavazás kezdete: 2020. 03. 23
 

A NOB végrehajtó bizottsága kedden korábban, gyorsan összehívott rendkívüli ülésen – ugyancsak telefonkonferencia keretében – vitatta meg a halasztás lehetőségét, amely természetesen a paralimpiára is vonatkozik.

Hétfőn Dick Pound, a NOB veterán tagja már arról beszélt, tudomása szerint megszületett a döntés a halasztásról. Kérdés volt azonban, hogy mikor kerül sor a hivatalos bejelentésre, miután Bach a sportolóknak írt levelében még úgy fogalmazott a hétvégén, az elkövetkező négy hétben hozzák meg a végleges döntést.

Az elmúlt napokban egyre több olimpiai bizottság jelezte, hogy a halasztás lenne a legjobb megoldás a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben. Kanada volt az első ország, amely azt is közölte hétfőn, hogy ha az eredeti időpontban tartanák meg a játékokat, akkor bojkottálja az eseményt. Ezt követte Ausztrália, amely arra biztatta atlétáit, úgy készüljenek, mintha a játékokat egy évvel elhalasztották volna. 

Kedden aztán az Egyesült Államok és Új-Zéland is a halasztás mellé állt, fokozva a nyomást a NOB-on és a japán rendezőkön. 

Az olimpiát idén július 24. és augusztus 9. között rendezték volna meg, ám hogy pontosan mikor kerül így sor rá, egyelőre korai megmondani, most csupán annyi biztos, hogy „az olimpiai láng Japánban marad, és az ötkarikás játékok is megtartják hivatalos nevüket: Olimpiai és Paralimpiai Játékok, Tokió 2020” – zárul a NOB hivatalos közleménye.

A modern kori játékok 124 éves történetében korábban nem volt példa halasztásra. Törlés már volt, mégpedig ötször: az első világháború idején az 1916-os berlini játékok maradtak el, majd a második világháború alatt az 1940-es, eredetileg Tokiónak, majd Helsinkinek ítélt, valamint az 1944-es londoni nyári, továbbá az 1940-es szapporói és az 1944-es Cortina d'Ampezzó-i téli olimpiát nem rendezték meg.