„Ez egy olyan helyzet, amely még sohasem fordult elő az újkori sport történetében – mondta csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Testnevelési Egyetem tanszékvezetője. – A sportolóknak eleve meg kell küzdeniük a váltakozó körülményekkel, mentálisan eddig is fel kellett készülniük például arra, hogy egy verseny közben ők vezetnek, vagy éppen az ellenfél vezet. Így ők fel vannak készítve különböző helyzetek modellezésére, amiben a sportpszichológia is sokat tud segíteni. A mostani helyzetben viszont újfajta stratégiát kell kidolgozni, ez egy váratlan szituáció, és el kell telnie pár napnak, amíg a gyászreakció lezajlik amiatt, hogy mégsem lesz idén olimpia.”

A szakember kifejtette, fontos, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság minél hamarabb határozza meg a játékok új időpontját, mert a sportszakmai tervezés attól az időponttól visszafelé indul majd el, és annak megfelelően kell felépíteni a csonka ciklust.

„Az hogy egy sportoló miként kezeli ezt a problémát, függ attól, hogy volt-e már az életében hasonló helyzet, hogyan reagált rá, miként tudott megküzdeni vele, és mennyire volt sikeres. Akinek több ilyen mintája van, az kevésbé fog kétségbe esni. Itt emelném ki, hogy rendkívül fontos a támogató légkör a szakvezetők, edzők és szakemberek részéről. A sportolók pedig ezt a szakaszt egy lehetőségnek, fejlődési állomásnak fogják fel, még ha kényszerűségből is nyílt rá lehetőség” – tanácsolta Lénárt Ágota.

A sportpszichológus elmondta, sokszor hallani, hogy nem maradt idő a mentális felkészülésre, viszont mivel most bőven lesz, azt ajánlja mindenkinek, hogy a következő két-három hónapban építse fel saját mentális felkészülését.

„Ez ugyanolyan fontos, mint a fizikai felkészülés. A Testnevelési Egyetem pszichológiai és sportpszichológiai tanszékét bármelyik érintett sportoló felhívhatja telefonon, akinek problémája adódik. Máris számos megkeresés érkezett hozzánk ez ügyben” – tette hozzá.