Thomas Bach: Az olimpia a remény szimbóluma lesz

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.03.25. 13:33
null
Thomas Bach szerda délelőtt tartott telefonos konferenciát (Fotó: AFP)
Szerda délelőtt telefonkonferenciát tartott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, a német Thomas Bach. A háromnegyed órás beszélgetésben többek között a legnagyobb példányszámú japán napilap, a Jomiuri Simbun; az amerikai New York Times, USA Today és Washington Post; az olasz Gazzetta dello Sport, valamint a Bloomberg, a Reuters és a Yahoo hírügynökségek mellett a Nemzeti Sport is részt vett. A NOB elnöke beszélt az olimpia elhalasztásának hátteréről, a pótlás lehetséges időpontjáról, anyagi és technikai feltételekről, illetve hogy felvetődött-e benne a lemondás gondolata.

– Miként változott a NOB véleménye és hozzáállása az utolsó napokban?
– Korábban is elmondtuk, hogy folyamatosan figyeljük a helyzetet, követve a WHO tanácsait, és igyekszünk alkalmazkodni a változásokhoz. Kezdetben arra koncentráltunk, hogy mi a helyzet Japánban, képes lenne-e biztonságos környezetben megrendezni a játékokat az eredeti időpontban. Aztán a fókusz eltolódott, mert habár a Japánban hozott megszorító intézkedések sikeresnek tűntek, a világ más részein egyre gyorsabban terjedt a vírus, így a járvány megfékezése és kordában tartása szempontjából az lett a kérdés, hogy Japán fogadhatná-e a világból érkezőket? Rendkívül gyorsan változott a helyzet, ezért mi is elkezdtünk felvázolni különböző eshetőségeket. És akkor vasárnap reggel megláttuk Afrika legfrissebb adatait... Temérdek országot sújt a járvány, de ez volt az a pillanat, amikor összehívtam a NOB igazgatótanácsának rendkívüli ülését, hogy utána kezdjünk egyeztetni a japán szervezőbizottsággal a lehetséges halasztásról. A rendkívüli ülésünk közben is újabb ijesztő számadatok érkeztek például a vírus terjedéséről Óceánia szigetein. Hétfőn már a WHO-tól kapott legfrissebb tájékoztatás is aggasztó volt, hiszen a főtitkár arról írt, hogy szükséges volna a G20-nemzetekkel tárgyalnia a világhelyzetről. Ez is sürgette a tárgyalásainkat Japánnal, és Abe Sinzo miniszterelnök a bevezető mondataiban felvetette a halasztást. Végül teljes egyetértésben döntöttünk emellett.

Mikor és mennyire kezdtek el figyelni a sportolók hangjára? Például a négyszeres olimpiai bajnok jégkorongozó, a kanadai Hayley Wickenheiser a NOB sportolói bizottsága tagjaként is napokkal korábban szembement a hivatalos NOB-állásponttal a halasztást illetően...
– A sportolók hangját mindig is meghallottuk, folyamatos párbeszédben állunk velük a sportolói bizottságon keresztül is, ami részese a döntéshozatali folyamatunknak. Levélben is szóltam a versenyzőkhöz, valamint sokakkal telefonon is beszéltem, akárcsak a nemzeti olimpiai bizottságokkal, amelyek egyenként szavaztak arról, hogy egyetértenek-e a NOB igazgatótanácsának stratégiájával: egyöntetűen igennel szavaztak, Kanadát is beleértve.

Ezek után mit szólt, hogy Kanada bojkottálta volna a játékokat, ha idén rendezik?
– Szerintem minden sportoló egyéni joga annak eldöntése, hogy elindul-e az olimpián. Nem hiszem, hogy ilyesmiben többségi akarattal lenne jó határozni.

Van bármi, amit megbánt?
– Nincs. Elkötelezettek voltunk a játékok megrendezése iránt, ám gyorsan változott, romlott az egészségügyi világhelyzet. Az olimpia törléséről magunk is határozhattunk volna, viszont a halasztásról egyetértésben kellett döntenünk.

– Ki javasolta legelőször a halasztást?
– Bár szóba került a törlés, világos volt, hogy ezt nem szeretnénk, hiszen a mi küldetésünk az olimpiák megrendezése. Mint említettem, vasárnap reggel kezdtünk el foglalkozni a halasztással, és amikor Abe Sinzo miniszterelnökkel telefonon beszéltünk, ő vetette fel konkrétan a halasztás lehetőségét, amivel teljesen egyetértettünk.

Jóval a hivatalos döntés előtt is látható volt, hogy az emberiség jókora része úgy kénytelen élni a mindennapjait, ahogy még soha: kellett Japánt győzködni?
– Nem. Ugyanakkor feltételezhető, hogy a helyi korlátozások fenntartására nem lesz szükség júliusig, továbbá Donald Trump amerikai elnök is beszélt arról, hogy talán már április közepén könnyíteni lehet a megszorításokon. Csakhogy a helyzet közben változott, főleg Afrikában, továbbá a WHO tájékoztatása is sötétebb képet festett. Ezek voltak a döntő tényezők.

Ha már említette Trumpot, most üzenne neki valamit?
– Nem, a világ egyetlen vezetőjének sem mondanám meg, miként próbálja kezelni a helyzetet.

Nem gondolt a lemondásra?
– Nem.

Változik most a NOB működése?
– Abban a tekintetben biztosan, hogy egy évvel kitolódik az időszak, amikor Tokióra figyelünk, miközben jövőre már elég közel lesz a 2022-es téli olimpia és az ifjúsági olimpia is, az állományunk pedig már így is keményen dolgozik. A következő hónapokban dől el, pontosan hogyan is állunk házon belül.

Vannak a NOB-nak olyan olimpiai vonatkozású szponzorszerződései, amelyek 2020 végén járnak le. Ezekkel mi lesz?
– Már felvettük a kapcsolatot a támogatóinkkal, akik a teljes támogatásukról biztosítottak. Mostantól felkészülünk a 2021-ben megrendezendő játékokra, amelyen logikus volna, hogy a vonatkozó szponzorok akkor is jelen legyenek, ha eredetileg idén járna le a szerződésünk.

Konkrétan mikor kerülhet sor az elhalasztott játékokra?
– Ez bonyolult kérdés, ám nyilván elkezdtünk már foglalkozni vele. A japán szervezőbizottság létrehozott egy munkacsoportot, amelynek „Here We Go” (magyarra fordítva nagyjából „Gyerünk!” – a szerk.) a neve. Az első lépés, hogy a harminchárom olimpiai sportág nemzetközi szakszövetségeivel egyeztessünk, amit talán már holnap elkezdhetünk. Miután velük egyeztettünk, a teljes globális sportnaptárat kell összhangba hozni az egyéb felvetődő kérdések megválaszolása mellett. Szeretnénk a lehető leghamarabb megtalálni a megfelelő megoldást, de az időnél fontosabb a végső döntés minősége.

Lehetséges, hogy 2021 nyaránál korábban legyen az olimpia? Ha esetleg jövő ilyenkor is tombol a járvány, megint elhalasztják a játékokat, vagy akkor törlik?
– Úgy állapodtunk meg, hogy legkésőbb 2021 nyarán tartjuk meg a játékokat. A munkacsoport azonban szélesebb körben vizsgálódhat, nemcsak a nyári hónapok lehetségesek, egyelőre semmi sincs kizárva. Ugyanakkor az alapelvünk, amihez mindig is tartottuk magunkat, hogy úgy szeretnénk, sőt, úgy fogunk olimpiát rendezni, hogy minden résztvevő egészsége, biztonsága garantált legyen.

Mi lesz az olimpiai faluval, amelynek lakásaiba a játékok eredetileg tervezett zárása után civilek költöznének?
– Erre jelenleg nem tudok válaszolni, ez egyike az ezer témának, amit az újonnan létrehozott munkacsoportnak meg kell vizsgálnia. Sosem látott helyzetet kell kezelnünk, ami mindenkitől áldozatokat és kompromisszumkészséget igényel: a jelen környezetben kell megtalálnunk a legjobb megoldásokat. Mindent el fogunk követni, hogy legyen olimpiai falu, hiszen az a játékok szíve: természetesen nagyon örülnék, ha az eredeti formájában lehetne használni, hiszen bárki, akinek volt szerencséje ott élni a korábbi játékok során, tudja, micsoda különleges élmény a világ összes tájáról érkezett sportolóval megosztani az élményeket, együtt étkezni – ez adja az olimpia kivételes hangulatát.

Kompromisszumok alatt mit ért elsősorban?
– Egy hatalmas puzzle-t kell most kiraknunk, és minden elemének a helyére kell kerülnie, minden rész fontos. Ezért sem irigylem a munkacsoportot: sosem látott problémánk van, tehát nincs szamárvezetőnk. Nyilván a nemzetközi szövetségeknek módosítaniuk kell majd a versenynaptárukat, többletköltségek várhatóak mindenütt, ugyanakkor Abe miniszterelnök megerősítette a kormánya elkötelezettségét, és én ugyanezt teszem a NOB nevében. A japán szervezőbizottság és a NOB profizmusa optimistává tesz, kivált, mert Tokió az eddigi legjobban felkészült olimpiarendező város. Mindenkire szükség van, de az olimpia a remény szimbóluma lesz.

Amikor majd tényleg megrendezik a játékokat, mekkora lesz a történelmi felelőssége?
– Nagy, és főleg szimbolikus, már az is, hogy a Tokió 2020 nevű eseményre valójában 2021-ben kerül majd sor. Remélhetőleg az emberiség, valamint annak a győzelemnek az ünnepe lesz, hogy leküzdöttük ezt a sosem látott kihívást. A játékok és az olimpiai láng tényleg a fény lehet a nagyon sötét alagút végén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik