Tokió 2020: rendeznének, akkor is, ha nem javul a vírushelyzet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.22. 12:15
null
Muto Tosiro példával szolgálna a tokiói rendezéssel (Fotó: AFP)
A szervezők arra készülnek, hogy akkor is megrendezik a jövő évre halasztott tokiói olimpiát, ha a koronavírus-helyzet alapvetően nem javul addig.

 

A házigazdák a lebonyolítás előkészületei mellett mindent elkövetnek, hogy a játékokat biztonságossá tegyék a versenyzők, a további hivatalos személyek és a szurkolók számára egyaránt.

Muto Tosiro, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója reményét fejezte ki, hogy a vírusveszély csökkenni fog, ugyanakkor hangsúlyozta: senki sem tudja jelenleg megmondani, mi lesz a helyzet egy év múlva, 2021. július 23-án, a megnyitó napján. A szervezők mindenesetre azzal kalkulálnak, hogy a koronavírus még akkor is komoly gondot jelent majd.

„Ha a koronavírussal együtt meg tudjuk rendezni az olimpiát Tokióban, azzal példaként szolgálhatunk a következő játékok, illetve egyéb nemzetközi események lebonyolítására – vélekedett. – Nagyon reméljük, hogy a tokiói olimpia sikeres megrendezésével olyan örökséget hagyhatunk hátra, amely az emberiség történelmének a része lesz.”

Muto egyelőre nem kívánt belemenni részletekbe a halasztásból adódó többletköltségeket illetően, szerinte decembernél előbb nem lesznek meg a pontos számok, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a megváltozott gazdasági környezetben is sikerül új támogatókat bevonni. Bizakodását azzal indokolta, hogy vannak érdeklődők, jelentkezők. Azt is megemlítette, reményei szerint az eddigi támogatók meghosszabbítják az együttműködést, még ha ez plusz költséget is jelent a számukra.

Az olimpia megnyitója eredetileg most pénteken lett volna, de a játékokat márciusban elhalasztották.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik