Tokió 2020: a női gerely csúcstartója ősszel dönt, indul-e

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.03. 12:25
Barbora Spotáková, a női gerelyhajítás világcsúcstartója az idei szezon után szeretett volna visszavonulni, az ötkarikás játékok halasztása miatt viszont még kivár végső döntésével.    

A 38 éves, kétszeres olimpiai bajnok cseh dobó az insidethegames.biz cikke szerint az olimpia nélkül is várja, hogy még idén versenyezhessen, és úgy tervezi, hogy mindenképpen indul az augusztus végére kiírt párizsi atlétikai Európa-bajnokságon, amennyiben megtartják.

Spotáková elmondta, kiváló és eredményes felkészülést tud eddig maga mögött, így nem jelent komolyabb problémát számára, hogy a koronavírus-járvány miatt beszűkültek az edzéslehetőségei, az otthonában erősít és a közeli erdőben fut. A visszavonulás és a jövő évre vonatkozó tervek még nem foglalkoztatják.

„Majd ősszel gondolom át ezt, de szerintem a motiváció jönni fog. Optimista vagyok, ám nincs még itt az ideje a döntésnek – mondta a sztáratléta, aki jelenleg a korábbi súlylökő, Jan Tylce irányításával edz. –Ez egy jó együttműködés, ezért el tudom képzelni, hogy jövőre is tudjuk folytatni.”

Spotáková 2008-ban és 2012-ben nyert olimpiai bajnoki címet, 2007-ben, 2011-ben és 2017-ben világbajnokságot, 2014-ben pedig Európa-bajnokságot. A szám világcsúcsát és ötkarikás rekordját is ő tartja egyaránt 2008 óta: előbbit 72.28 méterrel, utóbbit pedig 71.42-vel.

Klasszisát bizonyítja, hogy a 2016-os riói játékokon lábtörés után visszatérve szerzett bronzérmet, majd egy évre rá vb-címet, míg a második gyermeke születése miatt teljes egészében kihagyott 2018-as esztendőt követően tavaly vb-döntőbe jutott és kilencedik lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik