Tokiói utcakép (Fotó: AFP)

 

A világ legeredményesebb ötkarikás szervezetének, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának ügyvezetője, Sarah Hirshland a sportolóknak üzent. Kiemelte, noha mindenki felkészült arra az eshetőségre, hogy halasztani kell az olimpiát, most mégis a szíve szakad meg, és együtt érez a versenyzőkkel, a szervezőkkel, a japán emberekkel és mindenkivel, aki érintett a halasztásban. A nyílt levelében azt írta, a versenyzők kemény munkájának és életüknek a csúcspontja lett volna az idei nyár, de most az a helyes, ha visszalépnek egyet, és majd mindenki várhatja, mikor lehet ismét biztonságban összegyűlni az olimpián.

Andy Andson, a Brit Olimpiai Bizottság ügyvezetője elmondta: mély szomorúsággal fogadják el a halasztást, de mindenki tudja, ez az egyetlen helyes és támogatandó döntés a világjárvány miatt. „Itt volt az idő, hogy ne a tokiói olimpiára gondoljunk, hanem arra, hogy mindenki biztonságban legyen otthon a családjával” – fogalmazott Andson.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) közleményében kiemelte: a sportolók is a halasztás mellett voltak, és úgy gondolják, ezzel a döntéssel minden érintett érezheti, hogy figyelnek rá. Ezzel együtt a szervezet a NOB-bal együttműködve áttekinti a kvalifikációs rendszert, hogy a sportolók tudják, pontosan miként állnak.

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA), amely a 2021. július 16. és augusztus 1. közötti vizes világbajnokság miatt különösen érintett az olimpia egy évvel történő halasztása miatt, ugyancsak közleményben jelezte: mostantól szorosan együttműködik a fukuokai vb szervezőbizottságával, a Japán Úszószövetséggel és a japán kormányzattal a rugalmasabb rendezés érdekében, majd ennek tükrében keresnek megfelelő időpontot a NOB-bal egyetértésben.

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) szerint az érintettek nehéz döntést hoztak, de ez a helyes út és a legjobb irány a sportolók számára. Az ICF kész együttműködni a NOB-bal abban, hogy a halasztás minél zökkenőmentesebb legyen. „Továbbra is biztosak vagyunk abban, hogy a tokiói olimpia hihetetlenül sikeres lesz, függetlenül attól, hogy mikor rendezik meg.”

A közlemény hozzátette, hogy az ICF hamarosan életbe lépteti azt a vészforgatókönyvet, amelyet az olimpia és a paralimpiai játékok elhalasztása esetére készített, de előbb megvárja a NOB hivatalos állásfoglalását az olimpia új időpontjával kapcsolatban.

A Spanyol Olimpiai Bizottság elnöke, Alejandro Blanco szerint a NOB jó hírrel szolgált akkor, amikor bejelentette az olimpia halasztását. Ezzel a szervezet lehetővé teszi, hogy minden sportoló egyenlő eséllyel készülhessen, és figyelhessen az egészségére, mint ahogy a világjárvány kezdete óta ezt mindenki követelte.

Alfons Hormann, a Német Olimpiai Sportszövetség elnöke úgy véli, a NOB döntése megerősíti a világ lakosságának, hogy a sportvilágban hozott döntéseket annak érdekében hozták, hogy a világjárvány a lehető legjobban és leghamarabb ellenőrzés alatt álljon.

A Nemzetközi Teniszszövetség első embere, David Haggerty hangsúlyozta, hogy még sohasem látott helyzettel kell szembenézni, amely felelősségvállalást és megalapozott döntések meghozatalát igényli a vezetőktől. „Ez keserű csalódás azoknak, akik keményen készültek és edzettek, de mindannyian megértjük, hogy az emberi élet, az egészség és a biztonság az első” – fogalmazott Haggerty.

Oleg Maticin orosz sportminiszter elmondta: tiszteletben tartják a NOB és a japán vezetés közös határozatát. „Ezekben a nehéz időkben a sportolók, a szervezők, az országok képviselőinek és a NOB-tagok egészsége áll mindenek előtt” – fogalmazott Maticin.